Manchester City Blog - Pride in Battle

42 éve tökéletes napja volt a Citynek, a Unitednek nem.

Idézzük meg egy kicsit Denis Law-t és az ő sarkát a történelem lapjairól:

A legutóbb bemutattuk "Big Mal" játékos-pályafutását, illetve korai edzői karrierjét. A második részben szót ejtünk a City-vel elért sikereiről, a Crystal Palace-nál eltöltött három évéről, továbbá a poszt végén néhány pikáns sztorival megpróbáljuk érzékeltetni, hogy Allison miért is volt a angol labdarúgás legszínesebb egyénisége a 70-es években.

Korábbi játékosa, Rodney Marsh jellemezte így azt a Malcolm Allisont, aki a 60-as évek végén, 70-es évek elején Joe Mercerrel karöltve a csúcsra járatták Manchester City-t. Ha jobban megismerjük az ő történetét, akkor bizony nem áll messze az a megállapítás, hogy a korszak José Mourinho-ját tisztelhetjük benne. Nemcsak a "kékekre", hanem az egész brit labdarúgásra nagy hatással volt az ő személye kollégájával, Brian Clough-fal egyetemben. Forradalmi edzésmódszereket vezetett be, amelyek teljesen új alapokra helyezték az akkori angol labdarúgást. A hivatása mellett ugyanakkor a szó szoros értelmében az "egyszer élünk, de akkor nagyon" szlogennek élt, igazi playboyként szolgáltatott minden héten szaftos olvasnivalót a bulvármédiának. Nőügyeiről (volt, hogy egyszerre négy barátnőt is tartott) és a pezsgőhöz való rajongásáról ugyanúgy messze földön híres volt, mint éles, már-már botrányos, az ellenfeleket kritizáló megjegyzéseiről. Következzen hát az az edző, aki megelőzte a korát, "The Original Special One", azaz Malcolm Allison.

A 80-as évek közepétől már erőteljes és keserű jelei voltak annak, hogy a Manchester City egyre nagyobb sebességgel halad lefelé az angol labdarúgás lejtőjén, miközben a United pont az ellenkező utat járta be. Pénzügyi nehézségek, tüntetések Swales ellen, menedzserkeringők, kiesés a másodosztályba. Javarészt ezek is jellemezték a City-t egészen a 2000-es évekig. 1989. szeptember 23-án, a Maine Roadon megrendezett 111. manchesteri derbin azonban a jóval esélytelenebb City csodát tett a nagyságrendekkel gazdagabb és jobb játékosokat felvonultató United ellen. Hangolódás.

Shaun Goater a 2000-es évek elejének egyik legmeghatározóbb Manchester City játékosa. A klubnál eltöltött öt éve alatt 103 gólt szerzett, és egymás után négy alkalommal is házi gólkirály tudott lenni. Tiszteletére hazájában még nemzeti ünnepnapot is létrehoztak.

A RetróCity című sorozatunk már az 'óhazában' a kedvencünk volt, itt az 'újhazában' is szépen gyarapítottuk a számát. Most a ma 46 éves Shaun Goater kedvéért leporolunk egy posztot. A "Goat" ("Kecske") pályafutását mutatjuk be egy bejegyzés erejéig.

Elkezdtünk egy sorozatot (a poszt előző része itt található), amelyben (készülvén a Liverpool elleni Ligakupa döntőre) bemutatjuk a Manchester City angliai kupafináléit.

Most is próbáltuk minél több fotóval, és videóval színesíteni a bejegyzést.

Reméljük, hogy ez a rész is tetszik majd nektek!

Új sorozatunkban egy kis történelmi kirándulást teszünk a Manchester City múltjába hogy hová?! mi a faszt szívtál?! nincs is nekik olyanjuk, lol. Ez a három részes sorozatunk első része. Felelevenítjük a City legnagyobb hazai kupasikereit, rengeteg képpel, és videóval illusztrálva.

Egy kicsit visszapörgetjük az idő rohanó kerekét és néhány mondatban megemlékezünk a klub valaha volt legszebb időszakáról. Jöjjön egy kötelező töri korrepetálás.

A legendás magyar Aranycsapat játéka nagy hatással volt a világ labdarúgására. Nem volt ez alól kivétel az angol labdarúgás, azon belül is a Manchester City sem. A magyar csapat egy radikálisan új felállást alkalmazott, ennek pedig a mélységből induló Hidegkuti Nándor volt a kulcsszereplője. Ugyanezt a szerepet az a Don Revie töltötte be a City-ben, aki inkább a Leeds United menedzsereként maradt meg a futballszeretők emlékezetében, holott az 50-es években az egyik legsokoldalúbb játékosnak számított Angliában. Hajtás után röviden arról lehet olvasni, hogy hogyan is vált a Manchester City az 50-es évek közepén kiesőjelöltből, a szigetország egyik meghatározó csapatává.

Pontosan tizenkét éve, 2004. február 4.-én egy ártatlan FA kupa visszajátszás a White Hart Lane-en az egyik legizgalmasabb Manchester City meccsé kerekedett amit valaha láttam.

Pedig a szünetben az eredmény, és a jó Joey Barton miatt majdnem hagytam ez egészet a picsába és mentem ki hógolyózni.

Az Everton elleni ligakupa elődöntőben újra előkerült a banán.

Sokan kérdezték már tőlem, hogy a City szurkolók miért hadonásznak felfújható banánokkal a lelátón. Nos, a blog adta lehetőséget kihasználva, most akkor egy szélesebb közönségnek is ismertetem ennek a történetét. Külön érdekességet ad a sztorinak, hogy némi magyar vonatkozás is szerepel az egészben.

2008 szeptembere óta nem egyszer jelentették ki többen, hogy a Manchester City egy történelem nélküli klub, amely csak játékszer egy dúsgazdag arab kezében. Ezt nemcsak különböző blogokon, fórumokon álnév alatt írogató - divatos kifejezéssel élve - trollok gondolták, gondolják így, hanem korábban a különböző médiumokban is bele lehetett futni ezekbe a baromságokba. Minden klubnak megvan a maga történelme, legyen az sikeres, vagy kevésbé sikeres. A City esetében is igaz ez, sőt hatványozottan is, hiszen ebből a szempontból egy hullámvasúthoz hasonlítható a klub, nem hiába van az a kifejezés, hogy typical City. Hajtás után visszamegyünk cirka 150 évet a történelemben, hogy pontos képet kaphassunk kedvenc csapatunk születéséről, hiszen valahogy el kellett kezdődnie ennek a klubnak is a történelme...