Manchester City Blog - Pride in Battle

Nehezen, de szeptember után sikerült három győztes meccset lehoznia a csapatnak.

Nehezen, de sikerült három nullára legyőzni a tabella utolsó helyezettjét a csapatnak.

Így állunk most, 2016 vége előtt. Kellett ez a kilenc pont - a Chelsea így is lőtávolon kívül -, de ahogy mondani szokták, az erőfelmérés most jön, most derül ki, mit is ér ez a kilenc pont, rangadóval zárjuk az óévet.

Visszahozták a meccset a fiúk, de hogy! Utoljára a Barcelona elleni Bajnokok Ligája meccsen volt ekkora feltápászkodásra példa az idényben - oké, most gyökeresen mást játszott a csapat, de legutóbb tényleg a Barca ellen fordított 180 fokban a játék képén a csapat -.

Most sikerült, lehet ágálni ellene, de végre egy újabb rangadót húzott be a csapat. Szép volt!

Szükség volt már egy győzelemre, szükség volt már egy hátul nullára hozott meccsre.

Nem lett gála, de egy sima győzelem végre összejött. Kellett ez a kegyetlen ünnepi hajtás előtt.

Ketten szép mérföldkőhöz értek, de sajnos minden nem mehet simán minden, egy súlyos sérülés is történt szerda este.

Az NST - azaz a régi Nou San Trafford, majd NépSTadion - blog egyik oszlopát, Pötét több dologért is lehet irigyelni, ezek közül kettő ami húsba vágó egy Manchester City szurkoló számára, az egyik, hogy legalább két tucatnyi meccset izgulhatott végig a (mára már persze Etihad) City of Manchester stadionban (bazz, amikor én utoljára Manchesterben jártam még a Maine Road búcsúztatása volt terítéken...), és azért, mert személyesen is találkozhatott a City egy legendájával. Majdnem pontosan hét éve látott napvilágot ez a poszt a "régi NST"-n, most leporoljuk, és átadom Pötének a szót:

Milyen is a mostani Manchester City?

A félénk, de helyes srácot kezelésbe vette a legzseniálisabb randiguru. Látszólag minden szuper. Működik a guru taktikája. Tökéletes a megjelenés, lehengerlő a duma, a csaj bekerül az ágyba, de a dákó 82 perc előjáték után áll csak fel. Ki fogja ezt kivárni?! Kínos.

Na, ilyen a mostani Manchester City.

A Chelsea ellen nem jött össze az 1:1, most igen, mégpedig úgy, hogy két ígéretes fiatal játékosunk is gólt szerzett, mégsem esett öngól ezen a találkozón.

Furcsa egy meccs volt, tét semmi, az első tíz perc után le is fújhatták volna - mindenki így járt volna jobban, sokkal jobban - cserébe megfigyelhettünk néhány ritkán játszatott játékost. Túl vagyunk ezen a bl őszön is.

Az előjelek nem voltak fényesek, de minden adott volt, hogy a csapat legalább egy ikszre hozza a rangadót.

Ez nem jött össze, sőt. Nem azt mondom, hogy magát verte meg a csapat - távol álljon tőlem, hogy lenézzem a mai Chelseat -, de főleg a ráadásban történtek felérnek egy tökön rúgással, saját magunknak.

Az elmúlt héten két olyan meccset játszott a csapat, amikor nem pörgette szét magát - hogy ez energiakímélés volt, vagy az ellenfelek voltak ennyire masszívak, végül is tökmindegy - a minimálisan elvárt eredményeket hozták a srácok.

Most a legjobb ütemben jön az egy hét pihenés, hiszen olyan meccs következik, amelyen biztosan nem lesz elég az elvárt minimum teljesítése.

Az ötödik (utolsó) mezes posztunkkal megérkezünk a 'mába'.

Bármilyen hihetetlen is, augusztusban már a negyedik idényt kezdtük meg az amerikai óriás sportszegyártó szereléseiben, ezeket az éveket lapozzuk végig.

Ismét a legjobb tizenhat közé került a csapat a Bajnokok Ligájában. Hurrá.

Tizenhat között, biztos csoport másodikként várhatjuk a Celtic elleni utolsó - tét nélküli - őszi bl meccset, majd tavaszra a - jelen állás szerint - a PSG, Benfica, Atletico Madrid, Monaco, Dortmund, Juventus hatos valamelyikét.

Elképesztő, hogy milyen visszafogott teljesítménnyel sikerült nyerni Londonban, a Crystal Palace elleni meccsen.

Nem emiatt a kiszenvedett három pont miatt lesz emlékezetes ez a bajnoki, hanem arról, hogy visszatért az elmúlt hat év - egyik - legfontosabb Manchester City játékosa a kezdőbe. Visszatért, de hogy?!

Martín Demcihelis az a karakter, akit sokan szeretnek fikázni, még a saját szurkolóik is. Utálom az ilyen szurkereket, szívből.

Én sajnálom, hogy Demi nem rögtön Manchesterbe tette át a székhelyét, miután lejárt a szerződése Münchenben.

Az átlag szurkoló nem más, mint civilben az átlag választó (magyarán, mint a világban a közelmúltban lezajlott különböző választások utóélete megmutatta: tök hülye), a kisebb hibák örökké beégnek az agyba, egy-egy jól letolt szezon meg le van szarva. Így megy ez.

Búcsúzunk a ManCity Szalai Ádámától, átpörgetjük teljes karrierjét.

Hihetetlen egy csapat ez a Manchester City. Elseggeli szerdán a világ legjobb csapatát, hogy aztán pontokat veszítsen otthon az angol bajnokság újonca ellen.

Persze, ok és okozat, egy héten belül nem képes háromszor csúcson pörögni a csapat -faszé' nem?! - bla-bla-bla, de nem is ezt várom, csak azt a nyüvest 1:0-át kellett volna tartani a végéig.

Többen felvetették, krízisben a csapat. Talán nem volt krízis, de a látványos felemelkedés megtört, amit egy bénácska hatos követett.

Persze mindenki dörzsölte körülöttünk a tenyerét, de két remekbe szabott sikerrel visszakapaszkodtunk. Visszatekintünk erre a két meccsre és felmérjük a hatos sorozat által okozott károkat.

Már sikeresen hat meccsre nyújtotta a gárda a nyeretlenségi szériát, most a városi rivális rúgta ki a mikiegér kupából a csapatot.

Újabb kudarc, de ez most nem fáj annyira, teljesen más szemmel tudtam nézni ezt a meccset. Látva a két kezdőcsapatot, meglepett volna ha továbbjutnak a srácok.

Ma este újra derbi, de most a ligakupában.

Ennek apropóján a retrócity következő állomásán azokat városi derbiket vesszük sorra, amiket a kupában játszottak le. Előkaparunk néhány programfüzetet, jegyet és videót a múltból.

Túl szépen indult mindent, túl jól, túl simán. Elhittük, hogy minden rendben, patent minden, olajozott az átállás. Elhittük. Az a baj, hogy ti is elhittétek, fiúk. Az a nagyon-nagy baj, hogy elhitetted te is, Pep.

Nincs rendben minden - de szerencsére nem ég még a ház -, de nincs megállás, menet közben kell helyrepofozni a gépezetet.

Benyeltük. Újra. Pep is. Mi is.

Nagy reményeim nem voltak, de reméltem nem törli fel velünk a padlót a Barca. Megtették. Megint. Hülye hibák, bivalyerős ellenfél. Lehet kapaszkodni. Megint. Az elmúlt két meccsen elhagyott négy pont a csoportban, már több mint sok.

Bosszantó, több mint bosszantó meccs. Szar érzés a padlóhoz dörzsölődni.

Guardiola a válogatott meccsek miatti szünetben kissé átgondolta a dolgokat. Nem nagyon, de a glasgowi döccenő és a londoni kisiklás változtatásra késztette a kopasz bosst.

A második Swansea elleni meccs utáni poszt végén már írtam, hogy túl sok a banánhéj, bármennyire is figyelmes az ember, rá fog lépni. Összejött.

Előfordul. Először annyi történt, hogy az egyik csapat támadószekciója a legjobban működött a szezonban, a másiknak a legrosszabbul a védőszekciója. Ennyi. A másodiknál meg még vissza sem nyertük az egyensúlyunkat és léptünk is rá a következőre. Megvan a szezon első leseggelése, fel kell állni.

Szerda után újra a Liberty, újra a Swansea, de más mez, más felállás. Simább eredmény, de izgalmasabb meccs. Most már érezhetően sikerült egy kis előnyhöz jutni az üldözőkkel szemben a tabella tetején. Kell is, hiszen pontosan tudjuk: semmi sem tart örökké.

Ami igazán szomorú: a kupameccshez hasonlóan azonban most is kidőlt egy kulcsember.

Ha már a Swansea elleni mikiegér kupa meccsen megannyi új/fiatal arcot láttunk, itt az idő, hogy adósságot törlesszünk. Fussuk át, kik is alkotják a csapatot a szezonban.

Ezek voltak a mozgások a csapat körül az átigazolási idényben.

Kölökcsapat érte el az idei kilencedik meccsen a kilencedik győzelmet a szezonban. Mondhatni kötelező volt a siker, de egy picit mindig nagyképű ezt csak így kijelenteni.

Szóval tovább a mikiegér kupában, de megvoltak az estének a fájdalmas pontjai is.

Nyolcból nyolc. Ez Guardiola és a City eddig a szezonban. Ez klubrekord. Egy edző sem startolt még így. Két hazai meccs volt terítéken a múlt héten, nagyon simán, gyakorlatilag tökéletes focit bemutatva (összességében) 8:0-val lett hozva a BL és a PL meccs is. A játék is kezd összeállni.

Élmény őket nézni.

Ez is megvan. Behúzva a derbi. Az első félidőben olyan űrfocit láthattunk, hogy ihaj. Mourinho elmérte a dolgokat, Guardiola megnyerte a derbit.

Lépdel előre a csapat, az egyetlen amelyik a 100%-os a Premier League-ben. Lassan csak kurvajók leszünk.

Eddig nem szarozik a csapat, ötből öt a mérleg. A játék hullámzik, mint a címerben a Medlock, az Irwell vagy az Irk a hajó alatt. Hullámzik, de célratörő és erdményes.

Viszont most jön az erőfelmérő, a csata, a derbi, de nézhetjük úgy is, hogy a soros bajnoki. Vége a válogatott meccsek miatti szünetnek, a legutóbbi bajnoki felidézésével rázódunk vissza a megszokott kerékvágásba.

Első részünkben igyekeztünk bemutatni az angol kötődést, amely Josep Guardiola életének legnagyobb részét valamilyen módon végigkövette, és azt, ahogyan a kisgyerek labdaszedőből előbb klasszis középpályás, majd gyakorlatilag segédedző vált Juanma Lillonál. A folytatásban magáról az edzőről lesz szó - vélhetően olyan előadásban, ahogyan azt az olvasó kevésbé ismeri. Amíg a múlt heti írás elsősorban Graham Hunter Pep's England Calling cikkére épült, most Martí Perarnaunak a mesterről szóló könyve jelenti az elsődleges forrást.

A bl visszavágó igazi tét nélküli öröm-bánat-foci volt a 'B' csapatnak. Igazán furcsa volt nézni ezt a meccset tudván: ikonikus City játékosok jó eséllyel utoljára húzták magukra a csapat mezét, de volt aki először tehette ezt meg.

Így megy ez, egy új korszak kezdetén, de minden kezdetnek vannak kellemetlen része is. Ez a meccs határozottan a kellemetlen feléhez tartozott. Érzelmek, búcsú, bajnokok ligája csoportkör.

Nemrégiben az új boardot bemutató poszttal jelentkeztünk - most, hogy a tézis is csatlakozott végre a csapathoz - és túl vagyunk az első tétmeccsein -, illendő valami hasonlóval fogadni őt is. Pep Guardiola ugyanis egy régen dédelgetett álmot él meg éppen. Akárcsak a többi, más futballkultúrából érkező játékost és trénert, őt is magával ragadta a játék bölcsője. Igaz, a sáros mocsárvidékre hajazó elsőosztályú játékterek, az igazi Wembley, és a korábban Európában is domináló, britekből összeállított klubok ma már mindenki számára pusztán szép emlékek - Guardiolának ráadásul a meghatározó fajtából.

Újabb meccs a Pep Guardiola korszakban, újra egy sima győzelemmel.

A címbeli állítás persze fals, szeles, hűvöskés délutánja volt a csapatnak Stoke-on-Trentben, nekünk viszont igazi verőfényes siker: otthon lett felnégyelve a mumus.

Megkezdtük. Baromira vártam, hál' istennek nem is csalódtam. Nagyon kíváncsi voltam mit főz ki Pep, mihez kezd majd a csapattal.

Nem csalódtam, de le kell szögezni: még nem jött el a szép új világ, nagyon messze van még. Ha nem lennék City szurker és nem érdekelnének a taktikai furfingok, akkor talán még anyáztam volna az első bajnoki meccset nézve, de nem várjunk, akkor nem is néztem volna meg ezt a meccset. Nem volt jó meccs.

A bukaresti bl meccs meg leginkább a felkészülést szlgálta. A román második éppen megüti egy közepes Championship csapat szintjét.

Még nincs befejezve a ház, az alap is éppen kész. Fel van túrva a kert, a Kamaz ki-be jár a cementes zsákokkal, de mi már látjuk: szép lesz ez.

Minden része, mindannyian részesei vagyunk a masterplan-nak.

Nem sikerült a főpróba, fasza lesz az előadás?

Nyugi, van még pár tucat ilyen közhely a tarsolyban, lesz mit eldurrantani a szezon közben is. Most rápillantunk a legutóbbi megaposzt óta történtekre és az Arsenal elleni vasárnapi Svédországban lezavart barátságos meccsre. Lassan kezdődik az idei móka!

Szabadság után. A számomra csak a magyar válogatott szereplése miatt élvezhető Európa-bajnokság után, pont egy hónapja indult be az érdemi munka a csapat háza táján. Végre végre a szabinak, dübörög az elő, nyakunkon az igazi szezon. Számukra kezdődik a meló, nekünk viszont ez az igazi szabadság.

Szóval eltelt egy hónap Peppel. Beindult az új világ, megújult a címer, működésbe lépett a katalán board, van hírneves új playa a keretben, nem is egy, meg jöttek nem annyira hírnevesek is.

Megvan az új hazai, és az idegenbeli mez is, plusz megújult a a hivatalos honlap. Túl egy sikertelen és egy sikeresebb meccsen egy-egy német élcsapat ellen.

Nagyjából ezek voltak a fő történések Guardiola uralkodásának első hónapjában, amelyeket most újra átpörgetünk.

Ez a címe Andy Morrison 2011-ben megjelent önéletrajzi könyvének, aki ma lett 46 éves.

Ha kicsit jobban elmélyülünk az ő történetében, akkor rájövünk, hogy a fenti címben található három jelző tökéletesen jellemzi Andy labdarúgó pályafutását a pályán és azon kívül is egyaránt. Balhék terén Balotelli a nyomába sem érhet, a pályán viszont a hadvezérek hadvezére volt. Nemrég egy szavazáson a drukkerek minden idők harmadik legjobb City-csapatkapitányának választották meg a skótot, akit két súlyos betegség sem tudott ledönteni a lábáról.

A mai retrócity-ben Rodney William Marsh történetét elevenítjük fel, akit a generációjának egyik legnagyobb tehetségének tartották a 60-as és 70-es években.

Marsh élettörténete 2012-ben került újra reflektorfénybe, akkor párhuzamba állították az akkori csapat tékozló fiújával, Carlos Tévez-zel. Ma mi is felelevenítjük a történetét.

Végre vége az Eb-nek, egy hét múlva végre jön az igazi foci!

Gyorsan összeszedjük, hogy szeptember elejéig milyen meccsek várnak a csapatra, persze beeshet még 1-1 ellenfél addig is, de nagyjából összeállt a kép.

Augusztus elején jön az ellenfél, a hónap közepén/végén selejtezni kell a BL-ért, lassan visszakapjuk a focinkat.

Ami a Liverpoolnak a You'll never walk alone, az a Manchester City-nek a Blue Moon. Csak amikor ezt éneklik, nem maradnak olyan áhítattal kussban a digi kommentátorai, mint a ynwa alatt.

De ki vagy kik írták a dalszövegét? Mi köze Elvis Presley-nek a Kék Holdhoz? Mióta éneklik az eastlands-i fanatikusok? A Tovább után megtudod...

Megvan a harmadik nyári igazolás.

Az elsőt kiveséztük már, a másodikra lehet idő sem lesz, de a spanyol "fiúra" kitérünk bővebben.

Nem fiatal, de baromi tehetséges, Pep új embere Spanyolországból, balra. Az első játékos az új címerrel a szíve fölött.

Már öt éve, hogy a manchesteri Ashton Under Lyne-i Tamesside kórházban elhunyt, a Manchester City egy kultikus korszakának, legendás játékosa...

A játékos, akinek mindig kék vér futott az ereiben. Isten nyugosztaljon, Michael "Mike" Doyle!

Ha a Cityvel foglalkozó posztot vagy cikket olvasunk, mindig akad egy-egy hozzászóló aki azon véleményének "ad hangot", hogy a Manchester City az arab hatalomátvétel óta már nem az a klub, amelyik korábban volt. Állítása szerint az arab rezsim egyáltalán nem ragaszkodik a City hagyományaihoz, korábbi alapelveihez vagy indentitásához, és csak játszótérnek használja a lassan 133 éves klubot. Vajon tényleg igaz lenne ez? Manszúr tényleg csak egy unatkozó csilliárdos olajsejk, akit teljesen hidegen hagy a Manchester City történelme és annak drukkerei? Tényleg csak az ész nélküli pénzszóráshoz ért? Ha megunja a manchesteri játékszert, tényleg keres magának egy másikat, ahogy De Laurentiis is megjósolta 2011-ben?

Az 'új világ' első évei. Visszatér 2008-ban az umbro, megjelenik a mezeken az Abu-Dzabi csoporthoz tartozó fapados luxus légitársaság, az Etihad.

Umbroban éri el első újkori sikereit a City.

A meztörténeti sorozat előzményei itt találhatóak.

Úgy hiszem senkit sem ért váratlanul a márciusban kikerül amszterdami lesifotók után, hogy Gündogan a Guardiola éra első igazolása.

A német válogatott középpályás Pep kifejezett kérésére igazolt Manchesterbe, hogy (ideális esetben) Fernandinho párjaként hozza mozgásba a megújult Manchester City-t.

2016, a megújulás éve a csapatnál, mi sem fejezhetné ezt ki jobban, mint hogy címert is cserél a klub idén nyáron.

Ennek apropóján végigvesszük milyen címerek díszelegtek játékosaink szíve felett az elmúlt 136 év során.

Tizenhét évvel ezelőtt játszotta a csapat az egyik legfontosabb meccsét, ever a Wembley-ben.

Bizony volt olyan időszak a Manchester City történelmében, mikor nem az FA Kupa vagy a Community Shield volt a tét az angol futball szentélyében. 1998-ban klub elérte története mélypontját, kiesett a harmadosztályba. Tette mindezt Premier League alapítótagként és KEK-győztesként. Az 1998-1999-es szezont tehát a Football League Second Divisionben kezdte meg.

Új időszámítás kezdődött a csapat életében, érkezik Guardiola, összeáll a katalán board.

Tixiki, Soriano, Rodolfo, Pep. Épül a Barca 2.0? Valami olyasmi.

Hogy ki is ők? A folytatásban erre keressük (próbáljuk keresni) a válaszokat.

Ahogy ígértük, három posztot szentelünk a távozó menedzserünknek edzőnknek, Manuel Pellegrininek (az első kettő itt és itt található).

Ma elérkeztünk ahhoz a három szezonhoz, amit Pelle a Manchester City kispadján töltött, akárhogy is nézzük: nem kevés sikerrel. Felidézzük az elmúlt három év sikereit, kudarcait, igazolásait. Kitérünk az első és az utolsó meccsére, mindenre ami eszünkbe jut.

Pellegrini farewell.

Manuel elment, három posztot szentelünk az ősz mesternek, most a City előtti munkásságára fókuszálunk.

Az első részben megpróbáltam úgy tenni, mintha belelátnék valamennyire a klubon belüli történésekbe, egyúttal összevetésre került Mancini és Pellegrini a vezetőség által diktált prioritások kereszttüzében. Ma ismertetjük a chilei tréner focihitvallását és egyéb személyes emberi kvalitásait.

Manuel Pellegrini elment. Ennek aprópóján elővesszük a chilei edző - vigyázz, nem menedzser - wilkommenposztját az óhazából, upgradelve 2016-ra, megérdemel pár kedves, melegszívű szót.

Nem sikerült nyerni vasárnap az Arsenal ellen, de a remény nem halt meg. A 2015/2016-os Barclays Cripple Fight Premier League még nem ért véget.

Elég egy nyamvadt pont Walesben, aztán Pep is a bl-ben kezdheti meg manchesteri karrierjét, persze semmi meglepő nem lenne ezt a szezont látva , ha ez sem jönne össze. Most is lesz typical City-s végjáték?

93 esztendeje, hogy a klub elköltözött a Hyde Roadról, és ma van 13 esztendeje annak, hogy a manchesteri kékek elhagyták a brit foci egyik legtradicionálisabb stadionját, a Maine Roadot. Egy poszt formájában most megemlékezzünk az "Észak Wembley-jéről".

Kompany elfáradt izomzata, Yaya lelassult teste. Ezek vagyunk mi. Az elért bl elődöntő baromi nagy dolog, de a Real ellen azért többet vártunk. És még nincs vége, meg kéne tartani a bl-t érő helyet, vasárnap jön az Arsenal az Eastlandsre. Pazar, jön a teljes összeomlás?

Nem tudom mi lesz, tényleg nem. Noel Gallagher minden esetre pompásan összefoglalta a szerdai meccset nekünk:

Ünnep volt kedden az Etihadban. Nem sikerült nyerni, de ez a két meccs baromi nagy ajándék a csapatnak és nekünk is, akármi is lesz a jövő héten Madridban.

A fikázók bevehetik, a meccs olyan lett amilyen, de ez egy ünnepnap volt, holmi 0:0 nem ronthatta el. Sokan nem értik hogyan is működnek a City szurkolók, sima glory hunternek gondolják őket, de elég volt végignézni a lelátón és mosolyogva hallgatni ahogy élteti az 50.000+ néző nagy része Pellegrinit az utolsó percekben. Nem is kell nekik megérteni, ezt sem.

Húsz éve tartották Manchester történetének egyik legnagyobb koncertpárját a Manchester City otthonában, a Maine Roadon.

Erre a két legendás előadásra emlékezünk ma vissza, masszív offtopik.

42 éve tökéletes napja volt a Citynek, a Unitednek nem.

Idézzük meg egy kicsit Denis Law-t és az ő sarkát a történelem lapjairól:

Ezidáig nem lehet panasz az áprilisra, a behabzsolt két szelet párizsi mellett szinte mindegy ki is jött szembe a feladat megoldva. WDWWWDW. Szép sorminta.

Az igazi erőfelmérő ma jön, nem vagyok befosva, ez a két meccs ajándék. De... Jó lenne egy perfekt április.

A legutóbb bemutattuk "Big Mal" játékos-pályafutását, illetve korai edzői karrierjét. A második részben szót ejtünk a City-vel elért sikereiről, a Crystal Palace-nál eltöltött három évéről, továbbá a poszt végén néhány pikáns sztorival megpróbáljuk érzékeltetni, hogy Allison miért is volt a angol labdarúgás legszínesebb egyénisége a 70-es években.

Van élet Manchesteren kívül, de még milyen! Lesz még élet idén tavasszal Manchesterben? Az szombaton (bajnoki a West Bromwich Albion ellen) és kedden (a Paris elleni bajnokok ligája visszavágó) kiderül.

Addig egy kicsit visszakacsintunk az elmúlt két idegenbeli mérkőzésre.

A nyáron új időszámítás kezdődik Manchesterben ezt tudtuk, ma hivatalossá vált az első transzer. Felemások az érzéseink...

Korábbi játékosa, Rodney Marsh jellemezte így azt a Malcolm Allisont, aki a 60-as évek végén, 70-es évek elején Joe Mercerrel karöltve a csúcsra járatták Manchester City-t. Ha jobban megismerjük az ő történetét, akkor bizony nem áll messze az a megállapítás, hogy a korszak José Mourinho-ját tisztelhetjük benne. Nemcsak a "kékekre", hanem az egész brit labdarúgásra nagy hatással volt az ő személye kollégájával, Brian Clough-fal egyetemben. Forradalmi edzésmódszereket vezetett be, amelyek teljesen új alapokra helyezték az akkori angol labdarúgást. A hivatása mellett ugyanakkor a szó szoros értelmében az "egyszer élünk, de akkor nagyon" szlogennek élt, igazi playboyként szolgáltatott minden héten szaftos olvasnivalót a bulvármédiának. Nőügyeiről (volt, hogy egyszerre négy barátnőt is tartott) és a pezsgőhöz való rajongásáról ugyanúgy messze földön híres volt, mint éles, már-már botrányos, az ellenfeleket kritizáló megjegyzéseiről. Következzen hát az az edző, aki megelőzte a korát, "The Original Special One", azaz Malcolm Allison.

Manszúr bin Zajed ál-Nahjan Sejk és Khaldoon Kalifa ál-Mubarak proudly presents, a manchesteri városi színházból: Ferran Soriano i Compte és Aitor Begiristain Mujika produkciójában, Manuel Luis Pellegrini Ripamonti rendezésében, (többek között) Charles Joseph John Hart, Vincent Jean Mpoy Kompany, Martín Gastón Demichelis, Wilfried Guemiand Bony és Sergio Leonel Agüero főszereplésével, Josep Guardiola Salanak ajánlva 'A nyomorultak' című előadást.

A teljes 2015/2016-os szezonban műsoron! Brought to you by Etihad & Abu Dhabi United Group. Enjoy!

A 80-as évek közepétől már erőteljes és keserű jelei voltak annak, hogy a Manchester City egyre nagyobb sebességgel halad lefelé az angol labdarúgás lejtőjén, miközben a United pont az ellenkező utat járta be. Pénzügyi nehézségek, tüntetések Swales ellen, menedzserkeringők, kiesés a másodosztályba. Javarészt ezek is jellemezték a City-t egészen a 2000-es évekig. 1989. szeptember 23-án, a Maine Roadon megrendezett 111. manchesteri derbin azonban a jóval esélytelenebb City csodát tett a nagyságrendekkel gazdagabb és jobb játékosokat felvonultató United ellen. Hangolódás.

A manchesteri derbire készülve, a rags legszebb idei meccseit vetíthette orrvérzésig Pelle a srácoknak, mert sikerült remekül kopírozni őket, a legutóbbi két meccsen ünnepien mocskos rossz két 0:0-át sikerült produkálni. A két rettenetért azért járt egy bajnoki pont és egy bajnokok ligája továbbjutás, de az égiek a szokásos sérüléssel büntették meg a nézhetetlen izéket.

Deprengeni nincs idő, már húztak is a bl-ben, na és készülünk a vasárnapi derbire.

Ezt a posztot azoknak a játékosoknak szenteljük akik az átigazolásuk után rögtön az első mérkőzésükön valamilyen maradandót tudtak nyújtani.

A három vereség (ebből kettő hazai pályán…) után nagyon ránk fért egy kis siker. Ez gyakorlatilag borítékolható. Messze a legrosszabb Premier League csapat érkezett az Eastlandsre, nem is mehettek haza máshogy, csak üres kézzel. Végre újra egy sima bajnoki!

A hihetetlenül rapszodikus teljesítményünk nem eredményezhetett mást, mint, hogy a csapat (ha nem is simán) megnyerte a ligakupát vasárnap a Wembley-ben! Csodálatos, két év után újra egy trófea!

Hogy ne vidámkodjunk annyira, szerdán újfent a pudli volt az ellenfél, Liverpoolban. Ott persze -- szinte törvényszerű volt, mondani sem kell - a hazaiak apróra szaggatták a csapatot.

Ezt felejtsük el gyorsan, örüljünk még egy kicsit a kupagyőzelemnek!

A Manchester City szezonjának (úgy tűnik...) legérdemlegesebb része immáron a ligakupában ölt alakot, hangolódjunk tehát a wembley-beli utazásra, amely remélhetőleg majd egy felejthetetlen mérkőzést foglal magába.

The best part of the trip

Visszatérünk a Manchester City hazai kupasikereit taglaló sorozatunkhoz (az első két rész itt és itt olvasható).

Hősies meccs volt a szerdai a bajnokok ligájában, hősies tőlünk, hogy összekaparták magukat a srácok a padlóról a három mocsadékul sikerült meccs után, és végre megvan (jóvan, most végre nem a Barca jött szembe) az első győzelem a bl kieséses szakaszában!

Hősies teljesítményt nyújtottak az ukránok is (december elején játszottak utoljára tétmeccset!), bár esélyük nem maradt, voltak pillanatok, mikor keményen szorongattak. Nem rossz csapat a Dinamo.

Megvan a továbbjutás. Ez fix. Egyelőre több nem kell.

Shaun Goater a 2000-es évek elejének egyik legmeghatározóbb Manchester City játékosa. A klubnál eltöltött öt éve alatt 103 gólt szerzett, és egymás után négy alkalommal is házi gólkirály tudott lenni. Tiszteletére hazájában még nemzeti ünnepnapot is létrehoztak.

A RetróCity című sorozatunk már az 'óhazában' a kedvencünk volt, itt az 'újhazában' is szépen gyarapítottuk a számát. Most a ma 46 éves Shaun Goater kedvéért leporolunk egy posztot. A "Goat" ("Kecske") pályafutását mutatjuk be egy bejegyzés erejéig.

Újabb kemény meccs, de lehet ennél keményebb?! A két hazai bajnoki vereség után Pellegrini londoni kamikaze akciója sem hozhatott sikert, így teljesen összezavarodva, tanácstalanul várjuk a ma esti ukrajnai bajnokok ligája összecsapást.

Elkezdtünk egy sorozatot (a poszt előző része itt található), amelyben (készülvén a Liverpool elleni Ligakupa döntőre) bemutatjuk a Manchester City angliai kupafináléit.

Most is próbáltuk minél több fotóval, és videóval színesíteni a bejegyzést.

Reméljük, hogy ez a rész is tetszik majd nektek!

Szűkös határidőn belül kiderül, hogy mit tartogat számunkra ez a szezon, az FA Kupa küzdelmeit illetően pedig erre már valószínűleg estére választ is kapunk.

Új sorozatunkban egy kis történelmi kirándulást teszünk a Manchester City múltjába hogy hová?! mi a faszt szívtál?! nincs is nekik olyanjuk, lol. Ez a három részes sorozatunk első része. Felelevenítjük a City legnagyobb hazai kupasikereit, rengeteg képpel, és videóval illusztrálva.

Olyan kevés ilyen hét van, hogy se bajnoki, se kupameccs, se nemzetközi találkozó, se semmi.

Nagy kínunkban összedobtunk pár kis színes hírt, képet, videót. Plusz a végére egy visszaemlékezés egy remek meccs évfordulójának ürügyén.

Egy kicsit visszapörgetjük az idő rohanó kerekét és néhány mondatban megemlékezünk a klub valaha volt legszebb időszakáról. Jöjjön egy kötelező töri korrepetálás.

Igazából semmi meglepő sem történt az Etihadban szombat délután.

Nyert a Leicester, simán. Ahogy ebben a szezonban eddig, a csapat most sem tudott normális teljesítményt nyújtani a kellemes manchesteri februárban, így a Rókák szépen hazabattyogtak a megérdemelt három ponttal. Baromira mondjuk nem is bosszantott, megérdemelték.

A legendás magyar Aranycsapat játéka nagy hatással volt a világ labdarúgására. Nem volt ez alól kivétel az angol labdarúgás, azon belül is a Manchester City sem. A magyar csapat egy radikálisan új felállást alkalmazott, ennek pedig a mélységből induló Hidegkuti Nándor volt a kulcsszereplője. Ugyanezt a szerepet az a Don Revie töltötte be a City-ben, aki inkább a Leeds United menedzsereként maradt meg a futballszeretők emlékezetében, holott az 50-es években az egyik legsokoldalúbb játékosnak számított Angliában. Hajtás után röviden arról lehet olvasni, hogy hogyan is vált a Manchester City az 50-es évek közepén kiesőjelöltből, a szigetország egyik meghatározó csapatává.

Guardiola ellopta a deadline day-en a showt, de voltak egyéb hírek is, most egy születésnap ürügyén visszakanyarodunk hétfőre.

És ha már a születésnapoknál járunk megemlékezünk egy másik City játékosról is a 'régi időkből'.

Pontosan tizenkét éve, 2004. február 4.-én egy ártatlan FA kupa visszajátszás a White Hart Lane-en az egyik legizgalmasabb Manchester City meccsé kerekedett amit valaha láttam.

Pedig a szünetben az eredmény, és a jó Joey Barton miatt majdnem hagytam ez egészet a picsába és mentem ki hógolyózni.

Két idegenbeli meccs a tabella alsó helyein található csapatok otthonában, két győzelem, ez a lényeg.

A hétvégén az Aston Villa elleni meccsen sikerült továbbjutni az FA kupa ötödik körébe. Nem volt tv közvetítés, így maradt a BBC Radio Manchester. Kár, jó lett volna látni, több okból is 'történelmi' volt az összecsapás.

Aztán kedden jött a kirándulás a fénybe. Nem volt valami fényes... Szenvedés volt a köbön, de a három pont a lényeg.

Amiről eddig csak halkan beszéltünk, a jelek szerint hivatalossá vált:

Az Everton elleni ligakupa elődöntőben újra előkerült a banán.

Sokan kérdezték már tőlem, hogy a City szurkolók miért hadonásznak felfújható banánokkal a lelátón. Nos, a blog adta lehetőséget kihasználva, most akkor egy szélesebb közönségnek is ismertetem ennek a történetét. Külön érdekességet ad a sztorinak, hogy némi magyar vonatkozás is szerepel az egészben.

Megyünk a Wembley-be!

Fasza lesz, két évvel a Sunderland elleni győzelem után nekiugrani a mikiegér kupa fináléjának. Bazz, ez öt éven belül a negyedik olyan kupa, vagy ligakupa döntő a Wembley-ben, amiben érdekelt a csapat.

Viszonylag sima lett a vége (igen, lehet bírózni, de annyira ne, mi sem tettük az első meccs után), de sajnos egy komolyabb áldozata került ez a döntő.

2008 szeptembere óta nem egyszer jelentették ki többen, hogy a Manchester City egy történelem nélküli klub, amely csak játékszer egy dúsgazdag arab kezében. Ezt nemcsak különböző blogokon, fórumokon álnév alatt írogató - divatos kifejezéssel élve - trollok gondolták, gondolják így, hanem korábban a különböző médiumokban is bele lehetett futni ezekbe a baromságokba. Minden klubnak megvan a maga történelme, legyen az sikeres, vagy kevésbé sikeres. A City esetében is igaz ez, sőt hatványozottan is, hiszen ebből a szempontból egy hullámvasúthoz hasonlítható a klub, nem hiába van az a kifejezés, hogy typical City. Hajtás után visszamegyünk cirka 150 évet a történelemben, hogy pontos képet kaphassunk kedvenc csapatunk születéséről, hiszen valahogy el kellett kezdődnie ennek a klubnak is a történelme...

A huszadik századot elhagyva, lépjünk át az új évezred első évtizedébe.

Ez meztörténeti sorozatunk harmadik része (az előzmények az első: itt, a második pedig: itt lelhető fel), végigkisérjük a mezváltást (és visszaváltást), új stadiont avatunk, elnököt köszöntünk, búcsúztatunk, köszöntünk. Megnézzük milyen gúnyákban válik stabil Premier League résztvevővé a csapat. Azaz épp milyen mezekre ömlött rá az olajpénz.

Ismét sikerült nem túl kellemes szájízzel felállni a stream elől, ki is fakadtunk a meccs után, de ahogy az egész szezonban, most sem sikerült elbaltázni semmit ezzel a 2:2-vel.

Wtf? Ezek akarnak bajnokok lenni?! A jelek nagyon is arra utalnak, hogy: nem. De bármilyen hihetetlen, minden esélyük meg van még mindig rá.

Tökéletesen összefoglalta Hart ezt a meccset ezzel a mondattal. Eleve félve vártuk a mérkőzést, hiszen egyrészt idegenben csak szökőévente nyerünk, másrészt pedig ahhoz a WHU-hoz mentünk, aki már több nagycsapatot megviccelt, köztük minket is otthon az Etihadban ugye még az ősszel. Néhány mondat távirati stílusban az újabb facepalm performanszról.

Az Etihad és az Etihad Campus. A City stadionja és vozáskörzete olyan, mint maga a csapat, sokkal komplexebb mint amilyennek elsőre tűník. Tegyünk egy sétát Manchester városának stadionjában és környékén!

Folytatjuk a sorozatunkat, amely a Manchester City mezeit veszi végig (az első poszt erre található). Az 1980-as évek végén vesszük fel a fonalat. A XX. század vége zaklatottan telik az Eastlandsen (két osztály le, majd föl, címercsere), de mezfronton is változik bőven a helyzet, két új gyártó is feltűnik és két új szponzorral is megismerkedhettünk.

Ma a kilencvenes évek közepének Cityjének emblematikus figurájára fokuszálunk. Georgiou, Giorgi, vagy Gio, de ahogy Angliában írták: Georgi Kinkladze lesz a célkeresztben.

Sikerült megint egy élvezetes meccset játszani, sikerült újra nagy arányban nyerni. Jó volt végre megint ilyen focit látni.

Hennessey, mint a jó konyak be lett csillagozva, néggyel a palackban mehettek vissza Londonba.

Az Everton elleni szerdai meccsen nem sok öröme lehetett az egyszeri City szurkernek, egy valami biztosan: nem kapott gólt a csapat. Nem kapott gólt Joe Hart. Ebben nem sok meglepetés van (hál' istennek), de igazán méltó teljesítmény volt attól a játékostól aki a leghosszabb ideje a keret tagja. Most újabb mérföldköhőz érkezett: ez volt a 250. bajnokija. Jó érzés tudni, hogy lehet még benne még egyszer ennyi. Congrats, Joe!

Az idény felén túllépve itt az ideje egy új posztnak is. Gyorsan átlapozzuk hónapról-hónapra a szezon eddig lefutott részét, megnézzük hol tart most a csapat, mit értek el, mire mehetnek a továbbiakban. Ráfókuszálunk egy-két játékosra (közte persze az új fiúkra). Életjelek tőlünk.

A blog első lakhelyéről költöznünk kellett, nem volt véletlen, azóta nem találjuk a helyünk, de talán nem mindig lesz így.