Manchester City Blog - Pride in Battle

Nehezen, de szeptember után sikerült három győztes meccset lehoznia a csapatnak.

Nehezen, de sikerült három nullára legyőzni a tabella utolsó helyezettjét a csapatnak.

Így állunk most, 2016 vége előtt. Kellett ez a kilenc pont - a Chelsea így is lőtávolon kívül -, de ahogy mondani szokták, az erőfelmérés most jön, most derül ki, mit is ér ez a kilenc pont, rangadóval zárjuk az óévet.

Visszahozták a meccset a fiúk, de hogy! Utoljára a Barcelona elleni Bajnokok Ligája meccsen volt ekkora feltápászkodásra példa az idényben - oké, most gyökeresen mást játszott a csapat, de legutóbb tényleg a Barca ellen fordított 180 fokban a játék képén a csapat -.

Most sikerült, lehet ágálni ellene, de végre egy újabb rangadót húzott be a csapat. Szép volt!

Szükség volt már egy győzelemre, szükség volt már egy hátul nullára hozott meccsre.

Nem lett gála, de egy sima győzelem végre összejött. Kellett ez a kegyetlen ünnepi hajtás előtt.

Ketten szép mérföldkőhöz értek, de sajnos minden nem mehet simán minden, egy súlyos sérülés is történt szerda este.

Az NST - azaz a régi Nou San Trafford, majd NépSTadion - blog egyik oszlopát, Pötét több dologért is lehet irigyelni, ezek közül kettő ami húsba vágó egy Manchester City szurkoló számára, az egyik, hogy legalább két tucatnyi meccset izgulhatott végig a (mára már persze Etihad) City of Manchester stadionban (bazz, amikor én utoljára Manchesterben jártam még a Maine Road búcsúztatása volt terítéken...), és azért, mert személyesen is találkozhatott a City egy legendájával. Majdnem pontosan hét éve látott napvilágot ez a poszt a "régi NST"-n, most leporoljuk, és átadom Pötének a szót:

Milyen is a mostani Manchester City?

A félénk, de helyes srácot kezelésbe vette a legzseniálisabb randiguru. Látszólag minden szuper. Működik a guru taktikája. Tökéletes a megjelenés, lehengerlő a duma, a csaj bekerül az ágyba, de a dákó 82 perc előjáték után áll csak fel. Ki fogja ezt kivárni?! Kínos.

Na, ilyen a mostani Manchester City.

A Chelsea ellen nem jött össze az 1:1, most igen, mégpedig úgy, hogy két ígéretes fiatal játékosunk is gólt szerzett, mégsem esett öngól ezen a találkozón.

Furcsa egy meccs volt, tét semmi, az első tíz perc után le is fújhatták volna - mindenki így járt volna jobban, sokkal jobban - cserébe megfigyelhettünk néhány ritkán játszatott játékost. Túl vagyunk ezen a bl őszön is.

Az előjelek nem voltak fényesek, de minden adott volt, hogy a csapat legalább egy ikszre hozza a rangadót.

Ez nem jött össze, sőt. Nem azt mondom, hogy magát verte meg a csapat - távol álljon tőlem, hogy lenézzem a mai Chelseat -, de főleg a ráadásban történtek felérnek egy tökön rúgással, saját magunknak.

Az elmúlt héten két olyan meccset játszott a csapat, amikor nem pörgette szét magát - hogy ez energiakímélés volt, vagy az ellenfelek voltak ennyire masszívak, végül is tökmindegy - a minimálisan elvárt eredményeket hozták a srácok.

Most a legjobb ütemben jön az egy hét pihenés, hiszen olyan meccs következik, amelyen biztosan nem lesz elég az elvárt minimum teljesítése.