Megvan a bajnoki cím, de hogy?! A sokak által a legjobbnak kikiáltott Premier League idényben végül mégis csak a Manchester City került ki győztesen!
De hogy, te jó ég!!? Volt időszak, amikor vagyonokat tettem volna a végső sikerre, de volt olyan, hogy egy kétszázast sem. A QPR elleni meccs 89. percében meg kb. annyit sem. De bejött, olyan mint egy lottóötös.
Csoda az Etihadban. Mert azon a bizonyos vasárnap délután az volt!
Rotáció már négy meccse nincs, Mancini (amúgy teljes joggal persze) felhagyott a váltogatással (ennek a levét ihatta meg Richards és Johnson, hogy Roy Hodgson nem számol velük az Eb-re készülő csapatában, sebaj legalább két pihentebb játékos a szezonkezdetre), a nyolc pontot faragó csapat megkezdhette az utolsó hajrát az aranyéremért.
Nem voltam nyugodt, éreztem, hogy a bent maradásért teperő londoniak mindent meg fognak tenni, hogy keresztbe tegyenek a fiesztának.
Az első húsz perc nem is sikeredett a legjobbra, két komolyabb lövésen kívül csak a meglepően éles Barton - Barry párviadal jelentett érdekességet.
Miután elhagytuk a harmincadik percet, már világos volt: ez nagyon kemény lesz. Rengeteg kapura lövés, de kevés ziccer. Már-már őrületbe csapott át a gól utáni vágyakozás, amikor a harminckilencedik percben jött Zabaleta! Először rosszul adott be, de a labda visszakerült hozzá, Silvának passzolt, ő Yayának aki indította Pablót, Zabman lőtt, Kenny rettenetesen ért bele, a felperdült labda a kesztyűjéről a lapufára, majd a hálóba pattant. Megérdemelte ezt a gólt, ez volt neki ebben az idényben az első, és nem is jöhetett volna jobbkor, mint a mindent eldöntő utolsó meccsen.
Az argentin tavaly is az év végén lendült bele, úgy tűnik ez lesz a sablon, a szezon elején Richardsra lehet jobban számítani, a végén pedig Zabaletára. Szerencsére a jó teljesítmény mellett idén nem volt szükséf véráldozatra (szerencsére) tőle.
Yaya viszont már percek óta fájlalta a lábát, nem is bírta még a szünetig sem (hatalmas riszpekt az ennek ellenére kiosztott gólpasszért!), jött de Jong.
A szünet nem tett jót, a Citynél lesett a játékosoknak, hogy közel a bajnoki cím, ettől egy kicsit mintha néhányan beszartak volna, a vendégek meg megtudták, hogy kiesésre állnak, mivel a Bolton vezetett Stoke-on-Trent-ben, próbáltak kezdeni magukkal valamit, mert az első félidőben egy erőtlen Wright-Phillips szabadrúgás volt a plafon tőlük.
A második félidő egy Agüero lövéssel indult, de aztán fordult a kocka.
A negyvennyolcadik percben Lescott elkövetett egy olyan hibát, mint pécsi védő a Nagyerdőben, a röviden hazafejelt labdát Djibril Cissé köszönte szépen, és az első kapura lövésükből egyenlítettek. Error of the year esélyes mozdulat volt, Szavics elkezdhette félteni a díját.
Ez fájt, de nincs veszve semmi, egy kicsit bosszantó, hogy a mu vezet Sunderlandben, de nincs még gáz.
Pláne, hogy Joey Barton, ha már nem a klub játékosa, de a maga szerény eszközeivel segíteni próbált, egy Tévezzel folytatott kakaskodást úgy zárt le (a labda közben méterekre), hogy hátracsapta a könyökét. Carlitos rájátszott, a partjelző kiszúrta, Barton pechjére jelentette a bírónak, piros. Ezzel nem volt vége, jött még a zárószám: lefelé menet beletérdelt a legnagyobb szájú Agüeroba, a volt játékostársnak Micah Richardsnak és a QPR segédedzőjének kellett levinni a kattant Joeyt, aki még a partvonalon túl pofázó Balotellinek is neki akart ugrani. Nem semmi performansz (Igen kedves Sir Alex, ezek miatt volt főleg az öt perc hosszabbítás, ellentétben a derbivel, itt volt miért).
Persze mindenki arra számított, hogy jön a henger, meg is volt a sansz, előbb Tévez helyzetét védte Kenny, majd Agüero lövését fogta meg éppen gólvonal előtt, ráadásként Onouha belekapott a tizenhatoson belül Barry fejesébe, ezután a City elővette tipikus arcát.
A hatvanhatodik percben jött egy kontra, Traore bead, Mr. Mackie meg először bemerészkedik (először, ééérteeem? először) a hazai tizenhatoson belülre, és gólt fejel. Tök egyedül, senkitől sem zavartatva fejel egy gólt. 1:2. Eszméletlen. Tíz emberrel vezet a QPR...
Mancini szinte azonnal bedobta Barry helyett Džekót, majd jött Balotelli Tévez helyére.
Támadott, nyomott a csapat, de nem akart összejönni a gól.
Ilyen fölényt két egy osztályban játszó csapat meccsén én még nem láttam. A végére a labdabirtoklás aránya 81-19% volt, a fejpárbajoké 75-25%, a pontos passzok 92-51%, a szögletek száma 19/0, a kapuralövéseké 44/3, a kaput eltaláló lövéseké 15/3. De mégis a QPR vezetett még a 90. percben is. De nem tovább.
A kilencvenegyedik percben átszakadt a gát: Džeko befejelte Silva szögletét.
Ez volt a tizenkilencedik gólja a csapatnak rögzített játékszituációban, ennél többet senki sem szerzett a bajnokságban (ugyanennyit is csak a Blackburn), de erre magasról tettünk akkor, csakúgy, mint arra, hogy ez volt a 43. kapuralövés a meccsen, és, hogy kilenc éve nem lőtt egy csapat sem angol bajnokin kilenc éve ennyiszer. Köptünk rá, hiszen a bosnyák gólja több volt, mint egyenlítés, a remény, minden.
Megállt az idő. Nem tudom mit hittem, mit reméltem, csak néztem, hogy mennek előre a srácok és éreztem, ehhez nagyon kevesek a londoniak. Nem fogják kibírni, nem tudnak semmit csinálni.
Kilencvenharmadik perc. QPR bedobás, Lescott fejeli oda a rosszul bedobott labdát de Jongnak, Agüeronak passzol, ő Balotellinek, Mario estében visszaadja (az egyetlen gólpassza a szezonban!!!) Kunnak, aki nagyon higgadtan leveszi, és a kapuba bombáz.
Megvan! Hihetetlen, mindenki őrjöng, Sergio félmeztelen.
Agüero sárgát kapott, ezzel bebiztosítva, hogy egy újabb tökéletesen érdektelen rekordot is bespájzolt a csapat, a legtöbb lapot szerezve idén túlzott gólörömért. Belefér. Akkor minden belefért.
BAJNOK A MANCHESTER CITY!
Lehet még egy üveg pezsgőt bontani!
A meccs jegyzőkönyve és több mint fél órás összefoglalója:
