Shaun Goater a 2000-es évek elejének egyik legmeghatározóbb Manchester City játékosa. A klubnál eltöltött öt éve alatt 103 gólt szerzett, és egymás után négy alkalommal is házi gólkirály tudott lenni. Tiszteletére hazájában még nemzeti ünnepnapot is létrehoztak.
A RetróCity című sorozatunk már az 'óhazában' a kedvencünk volt, itt az 'újhazában' is szépen gyarapítottuk a számát. Most a ma 46 éves Shaun Goater kedvéért leporolunk egy posztot. A "Goat" ("Kecske") pályafutását mutatjuk be egy bejegyzés erejéig.
Leonard Shaun Goater 1970. február 25-én született Bermuda fővárosában, Hamiltonban. A foci iránti rajongását édesanyjától örökölhette, aki egy időben maga is labdarúgó volt egy helyi női labdarúgócsapatban. Goater 17 éves volt, amikor egy ösztöndíj segítségével az USÁ-ba költözött, hogy ott folytassa középiskolai tanulmányait. Mikor hálaadáskor hazautazott Bermudára, meglepetésére a Manchester United ajánlata várta otthon. Az akkor még középpályásként játszó Shaun ma sem érti, hogy hogyan kelthette fel a "vörös ördögök" érdeklődését, hiszen saját elmondása szerint nem volt egy csúcstehetség. Rövid tanakodás után, az anyai támogatást maga mögött tudva azonban elfogadta az angol ajánlatot.
Goater így emlékszik vissza arra az időre: "Amíg be nem futott Ferguson ajánlata, teljesen átlagos amerikai életem volt. Ösztöndíjasként ott várt rám a North carolina-i egyetem, amely álmaim netovábbja volt. Azzal, hogy az angol kaland mellett döntöttem elveszítettem az amerikai ösztöndíjat. Visszagondolva ez egy hatalmas lépés volt az életemben, hiszen akár nagyon rosszul is elsülhetett volna az egész, ha csődöt mondok Angliában."
A reakciók abszolút pozitívak voltak, mindenki támogatta a döntésében, főleg mentora, Andrew Bascombe, aki apja helyett apja volt. A kezdeti angliai időszak aztán elég nehézre sikeredett, sűrűn gyötörték honvágyak és csak két év után tudta megszokni, hogy nem lát minden nap napsütést. Vörös ördögék azonban csak a tarcsiban vették számításba hősünket, aki így inkább továbbállt és Rotherham-be igazolt, ahol hat évig szolgálta a dél-yorkshire-i klubot. Ezen periódus alatt 209 meccsen 70 gólt szerzett, ami igen csak jó ajánlólevél volt ahhoz, hogy a Bristol City lecsapjon rá. Rotherham után Bristolban is ontotta a gólokat, 79 meccsen 43 gólt termelt, amivel már a nagyobb klubok figyelmét is felkeltette. Joe Royle, a Manchester City akkori menedzsere azonnal ki is nézte magának a 181 centis csatárt, és 400 ezer fontért a Maine Road-ra csábította Goater-t.
De a második manchesteri-i időszak sem kezdődött valami örömittasan. A kékek drukkerei kétkedve fogadták a bermudai játékost, ráadásul megérkezése után fél évvel a City kiesett a másodosztályból, amivel elérte történelme mélypontját.
Goater végül bizonyított első teljes City-s idényében: 21 gólt lőtt, köztük azt, amellyel a csapat kiharcolta a rájátszás döntőjébe való jutást a Wigan ellen. "Mindig is hálás leszek Joe-nak azért, hogy végig hitt bennem. Rengeteget segített abban, hogy jobb játékos legyen belőlem. A City-hez való igazolásom pedig a lehető legjobb döntés volt karrierem szempontjából."
A remek forma megmaradt a másodosztályra is, ahol már 29 találat jött össze neki, amivel az 1999-2000-es szezon legjobb játékosává választották a City drukkerek. Vezérletével újra az angol első osztályban találta magát a Manchester City, ám a következő idény korántsem sikerült úgy, ahogyan azt eltervezték. Goater folyamatosan sérülésekkel bajlódott, ráadásul a nyakára hoztak két klasszis támadót is konkurenciának: egy bizonyos George Weah-t és Paulo Wanchope-ot. Előbbi aztán nem sok vizet zavart, míg Goater a sérülések ellenére is összehozott 11 gólt, amivel sorozatban a harmadik évben házi gólkirály tudott lenni. Azonban ez is kevés volt a bennmaradáshoz, a csapat nem bírt megkapaszkodni a Premier League-ben és kiesett a másodosztályba.
A kiesés Royle állásába került, helyére egy igazi angol legendát, Kevin Keegan-t nevezték ki. Goater nem bízott semmit sem a véletlenre, gyorsan bizonyított az új menedzsernek. A 2000-2001-es szezon szeptemberének a végén már 12 gólnál tartott és meg sem állt egészen a 30-ig, amivel beállította Francis Lee 1972-es rekordját. Ez természetesen megint gólkirályságot (házi és liga gólkirály is lett) ért neki és a csapat is visszajutott a Premier League-be (99 megszerzett ponttal és 108 rúgott góllal!). A sztorihoz egyébként hozzátartozik, hogy Keegan remek stílusban játszatta a csapatot, Eyal Berkovic és Ali Benarbia személyében két remek karmestere volt a gárdának, akik tömték rendesen labdával Goater-t.
A következő szezon megint döcögősen indult hősünk számára, újfent két riválist szerződtetett mellé a klub: Jon Macken-t és Nicolas Anelka-t. Goater kiszorult a kezdőből, mindössze 14 meccsen lépett pályára, de azért ezeken is összehozott 7 gólt. Ebből kettőt az utolsó Maine Road-on rendezett városi derbin a United ellen vágott 2002. november 9-én. A második gól egyébként Goater 100. City találata is volt egyben. A "Goat" így emlékszik vissza arra a meccsre: "Gondolom nem ez volt a legkorrektebb módja annak, hogy köszönetet mondjak Ferguson-nak azért, hogy Angliába hozott, de két gólt lőni a Maine Road-on a United-nek nem csak nekem, hanem minden City-drukkernek óriási élmény volt."
Íme Goater duplája Barthez-nek:
Goater a kevés játéklehetőség miatt elvágyódott, ezért a 2002-2003-as idény végén úgy döntött, hogy távozik. Az utolsó meccsen, amit a Manchester City a Maine Road-on játszott, ő volt a csapatkapitány. Goater az öt City-ben töltött éve alatt 212 meccsen játszott, ezeken pedig 103 gól szerzett. Visszavonulása előtt még levezetésként eligazolt a Reading-hez, majd 2007-ben hazatért Bermudára. Ott sem tudott elszakadni a focitól és jelenleg is a Bermuda Hogges nevű csapat elnöke, továbbá folyamatosan képzi magát, már rendelkezik az "A"-jelű edzői licenccel és minden vágya, hogy egyszer edzőként is visszatérjen az Eastlands-re.
A végére pedig itt egy összeállítás Goater legszebb góljaiból:
