manchester city ligakupa sunderland kupadöntőMegvan.

Sikerült behúzni a Miki Egér kupát, és ezt akárhogy is nézzük: nagyon büszkék vagyunk rá. Igen, ez a harmadik számú angol sorozat, de sok 'nagy csapat' örülne, ha a vitrinbe tehetné a Capital One kupát.

Pellegrini is megszerezte az első európai trófeáját, betartva az ígéretét, hogy minden sorozat egyformán fontos számára.

Legyünk büszkék, 2014-ben a ligakupa győztese a Manchester City!

 

A kezdőcsapat 4-4-2-ben állt fel, a kapuban Pantilimonnal, elől pedig a visszatérő Agüero-val. A védelem közepén Demichelis volt Kompany párja, talán jobban örültünk volna a sorozat eddigi összes meccsén kezdő Lescottnak, de J-Lo-nak (sajna) ott lesz a Nou Camp a Wembley helyett, ugyebár.

A sorozat különlegessége, hogy itt még Mitre labdát használnak, csípem ezt a márkát, jó volt amikor még a bajnokságban is ilyet rúgtak aztán futottak, ofkorsz.

Ami még érdekes, a döntőn nem a Barclays oroszlános felvarrója volt a csapatmezeken, hanem Carling Cup-os (furcsa, hogy a Carling elnézi, hogy a konkurens cég logójával a mezükön rohangáljanak a csapatok a fináléig).

Agresszíven megszálltuk a középpályát a kezdés után, nem nagyon engedtük át a térfelünkre a fekete macskákat. Külön érdekesség volt a Kolarov-AJ randik a balszélen.

A meccs elején szögletek jöttek sorra, nem sok eredménnyel, az első helyzetet Agüero alakította ki, agresszíven szerzett labdát, majd szép lövéssel zárt. Egy percre rá Fernandinho-tól vették el a lasztit, Johnson szépen ugratta ki Borinit, aki lerázta mindkét középhátvédünket, a tizenhatoson belül szélről okosan lőtt gólt Panti mellett. 0:1.

Ezután szétestünk, hosszú idő kellett, hogy összekaparják magukat a srácok. Nagy szarban lettünk volna, ha a Sunderlandél erősebb az ellenfél. Kontrára rendezkedtek be, AJ is jól dobta előre a labdát Borini felé.

A 27. percben Agüero robogott el a szélen, a badását Nasri nem tudta lekezelni rendesen, így lövése csak elvánszorgott Mannonéig. A 29. percben Adam Johnson ad be az alapvonaltól, de Kompany megakadályozza egy furcsa mozdulattal, hogy a labda eljusson Borini-ig.

A 30. perc után több szöglettel, beadással próbálkoztunk, de mindet hatástalanították (pl. Borini egyszer az üres kapu elől takarított).

A 39. percben Borini (simán lesről kb.) ugrott ki, Kompany nagyon szépen szerelte.  A vége előtt volt még két gyanús lerántás a tizenhatosukon belül (Demichelis majd Džeko), de a büntető szóba sem került.

A szünetben nem váltott egyik edző sem változtatott. Az első helyzet a második félidőben Silváé volt, de ahogy mostanában, erőtlen volt a lövése.

Az 51. percben Ki (you know, Ki kezd, Ki lesz az első?) tornáztatta meg harmincról Pantilimont, majd pár percre rá Yaya is ezt az utat választotta. Nem jött be neki túlzottan sok minden, elpattant tőle nem egy labda, rossz passzokat adott, megelégelte. Picsánrúgta a labdát, esztelen nagy gólt lőtt. 1:1.

Ha egy üzlet beindul. Kolarov szokásos beadása után Nasri lőtt jobb külsővel irtózatos nagy gólt akasztott. 2:1.

Nem ment mint csapat, de nem véletlenül van ennyi klasszisunk. Az egyéni villanások döntöttek most. Nagyon nagy verést kaptak volna a piros-fehérek, ha a csapat jó napot fog ki.

Jöhettek a cserék, nálunk Agüero egy órát bír még csak, jött Navas (át is álltunk 4-2-3-1-re), Poyet pedig Larsson helyére Steven Fletcher-t küldte be, Adam Johonsonéra pedig Craig Gardner. Én le nem vittem volna AJ-t.

A 77.-ben Silva helyett jött Javi García (a Stoke ellen ez 'nyerő' húzás volt, most is stabilitást adott), a fekete macskáknál pedig Giaccherini váltotta Cattermole-t.

Kisebb helyzetek adódtak itt és ott is, de a csattanó a legvégén jött. (Isteni igazságszolgáltatás) Fernandinho ott szerzett labdát, ahol az első gól előtt elvesztette gyors kontrát indított, aminek a végén Yaya készítette le Navas -nak, aki belőtte a harmadikat. 3:1.

manchester city ligakupa sunderland kupadöntő

A hivatalos 'meccs embere' Nasri lett, nálam Yaya, gólja és gólpassza pontot tett a kupa sorsára.

A hangulat méltó volt a Wembley-hez, a szurkolók  kitettek magukért, minkét oldalon. Ott persze jól rábasztak a korai poznan-ra, volt itt minden a megszokott szurkolástól kezdve, a füstbombákon keresztül a wc ajtó lóbálásig, csoda, hogy zavarában még Pellegrini is mu-zot?! Remek volt, Wembley, remélem hamarosan visszatérünk!

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: