manchester city háttér retrócity banán imre varadiAz Everton elleni ligakupa elődöntőben újra előkerült a banán.

Sokan kérdezték már tőlem, hogy a City szurkolók miért hadonásznak felfújható banánokkal a lelátón. Nos, a blog adta lehetőséget kihasználva, most akkor egy szélesebb közönségnek is ismertetem ennek a történetét. Külön érdekességet ad a sztorinak, hogy némi magyar vonatkozás is szerepel az egészben.

 

Az egész a 80-as évek végén, egészen pontosan 1987-ben kezdődött el. A legendárium szerint, bizonyos Frank Newton vitt először egy emberes méretű banánt a stadionba, ami futőtűzként terjedt el a baromoságokra már akkor is roppant mód vevő City szurkerek körében.

Az örület épp a tetőfokára hágott, amikor a Manchester City akkori magyar származású támadója, Imre Varadi a Maine Road közelében sétált, ekkor néhány City drukker megjelent és banánokat mutogattak neki, közben pedig azt kiabálták, hogy "Imre Banana!". Mikor 1988-manchester city háttér retrócity banán imre varadiban a West Bromwich Albion ellen játszott a City a Maine Road-on, egy sereg banánt lengetve kovetelték Varadi becserélését, amikor ez megtörtént már szinte az egész stadion az "Imre Banana"-t skandálta. Innentől kezdve hatalmas őrület vette kezdetét, és a 80-as évek végétől nagymértékben elterjedt, hogy a City drukkerek felfújható banánokkal drukkolnak a stadionokban. Az egész előtt maga Varadi is értetlenkedve állt, hiszen a neve még csak nem is rímelt a banánra. Ez egyébként a City fanok széles körben hírhedt humorérzékével magyarázható.

Bár ma már nincs akkora szenzációja mint 20 évvel ezelőtt, a kupameccseken azért rendre előkerülnek a felfújható gyümölcsök. A 2009-es UEFA Kupa, illetve a 2011-es FA Kupa meneteléskor rengeteg "citizen" drukkolt banánnal a kezében két "poznan" között.

manchester city háttér retrócity banán imre varadi

És a héten újra termett a gyümölcs az Eastlandsen

Ha pedig már a posztban megemlítettük Varadit, néhány sort azért szenteljünk neki is. A csatár 1959-ben született Londonban. Apja 1956-os disszidens magyar, anyja pedig olasz volt. Cirka 20 éves labdarúgó pályafutása alatt rengeteg angol klubban megfordult. A Manchester City-t 1986 és 1988 között erősítette, de játszott az Evertonban, a Newcastle-ben és a Sheffield Wednesday-ben is.

1984-ben állítólag megkereste a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy szerepeljen a magyar nemzeti csapatban, de ő azzal utasította vissza a felkérést, hogy több (nála) jobb magyar támadó van, és nem sok köze van az országhoz. 

manchester city háttér retrócity banán imre varadi

A City 1987-1988-as kerete. Az ülő sorban balról a harmadik Varadi.

Miután szögre akasztotta a stoplisokat, játékosügynökként próbált szerencsét. Ez olyannyira bejött neki, hogy 2004 óta FIFA-licences menedzser és számos válogatott (köztük angol) játékos is az ő ügyfele. Magyarul nem beszél (apja kiskorában elhagyta a családot), Magyarországon is csak egyszer volt elmondása szerint.

manchester city háttér retrócity banán imre varadi

...és Varadi ma, játékosügynökként. (fotó: origo)

Íme egy korabeli híradós bejátszás a banánról: