manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmundSzabadság után. A számomra csak a magyar válogatott szereplése miatt élvezhető Európa-bajnokság után, pont egy hónapja indult be az érdemi munka a csapat háza táján. Végre végre a szabinak, dübörög az elő, nyakunkon az igazi szezon. Számukra kezdődik a meló, nekünk viszont ez az igazi szabadság.

Szóval eltelt egy hónap Peppel. Beindult az új világ, megújult a címer, működésbe lépett a katalán board, van hírneves új playa a keretben, nem is egy, meg jöttek nem annyira hírnevesek is.

Megvan az új hazai, és az idegenbeli mez is, plusz megújult a a hivatalos honlap. Túl egy sikertelen és egy sikeresebb meccsen egy-egy német élcsapat ellen.

Nagyjából ezek voltak a fő történések Guardiola uralkodásának első hónapjában, amelyeket most újra átpörgetünk.

 

Ahogy várni lehetett, nem csak az edzői stáb (amelyhez valóban csatlakozott Mikel Arteta is), hanem a keret is formálódik szép lassan. Már június eleje óta a csapat játékosa Gündogan (a legfrissebb hírek szerint szeptemberre fog felépülni, a keret másik sérültje, Kompany kapitány nem sokkal előtte lesz hadrafogható), őt követte egy újabb nagyobb név: Nolito, a spanyolt szépen bemutattuk már, katt a nevére, ha eddig kimaradt. Az augusztus pedig Leroy Sané érkezésével indult (őt is bemutatjuk részletesen is a későbbiekben, off korsz).

Hivatalossá vált a héten az is, hogy januárban csatlakozik a kerethez a brazil futball legújabb ígérete, a jelenleg az olimpián szereplő, 19 éves Gabriel Jesus is.

manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmund

Fű alatt is jöttek ketten. Az egyik ilyen fogás az ausztrál válogatott Aaron Mooy.

Aaron kvázi érdemei elismeréseként kapott egy sanszot a vezetőségtől, hogy egyszer még legyen lehetősége, hogy gurítson egy nagyot.

Mooy 1990. szeptember 15.-én született (azaz lassan 26, szóval tényleg a most, vagy soha korba kerül) Sydney-ben holland és német szülők gyermekeként.

16 évesen már egyszer szerencsét próbált Angliában, 2009-ig volt a Bolton Wanderers játékosa, ahol hiába kapott volna profi szerződést — érthetően — a rendszeres játéklehetőséget nem garantálták neki, így továbbállt. Akkor nem a fél világot szelte át, csak észak felé vette az irányt, a skót St. Mirren volt a következő állomás.

Itt nem sikerült a nagy dobás, két idény alatt 21 skóciai első osztályú bajnoki és nyolc kupameccs (ezeken két gól szerzett) után hazatért a Western Sydney Wanderers-hez. Itt sem ment neki rosszul, de amikor a Melbourne City-hez került (2014-ben) indult be igazán.

manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmund

A most zárult szezonig 58 meccsen játszott, 24 gólt lőtt, de a középpályás játéka lenyűgöző volt. Mindkét szezonjában ő lett a csapat legjobbja — a '14/15-ös szezonban a bajnokság játékosa is —, de a 2016-os idény végén is tarolt.

A bajnokságban 11 gólt szerzett (ezzel az 5.-ik a góllóvőlistán), de a többi statja a félelmetes. 20 gólpassz (12-vel több, mint az utána következőnek), 104 alkalommal hozta helyzetbe a társakat (41-szer többször, mint a mögötte kullogó) és volt 240 pontos beívelése (70-nel több, mint a liga második legjobbjának ebben a 'számban').

Eddig 16 alkalommal húzta magára a Socceroos mezét (öt gólja van).

A fentiek fényében nem csoda, hogy kapott egy nagy sanszot (hogy az ausztrál kisöcsi ne érezze teljesen kiheréltnek magát, megkapták kölcsönben Anthony Cacerest és Luke Brattant), amivel a Championsipben az előző szezonban tizenkilencedik Huddersfield Town-ban élhet (mivel azon melegében tovább is lett passzolva). Bízhatnak benne: egyből hozzávágták a tízes mezt. Meglássuk. Ezt is.

A másik hivatalosan be nem mutatott igazolás Olekszandr Volodimirovics Zincsenko.

1996. december 15.-én született Radomisl-ban. A kis Oleknek a Sahtar Doneck ajánlott profi szerződést még 2013-ban. Itt nem kapott szerepet az 'A' keretben, játéklehetőséget ígérve 2015-ben csábította el az orosz első osztályú FK Ufa (amely 2013-ban még a harmadik vonalban szerepelt). Itt végigtolta a szezont, két gólt lőtt (plusz 4 gólpassz 31 meccsen), a szurkolók nagyon komálták.

manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmund

A válogatottban 19 évesen és 214 naposan lett Ukrajna legfiatalabb góllövője (végigjátszotta az összes korosztályt az U-16 és U-21 között 26 meccsen 3 gól, a nagyok között eddig 6 meccs és az az 1 gól), Sevcsenko rekordját adta át a múltnak a románok elleni Eb felkészülési meccsen.

Azon a meccsen nyertek, de az Eb-re nemigen készültek fel, leégtek a keleti szomszédaink, Zincsenko összesen 96 percet játszott három meccsen.

Hogy mi lesz a sorsa? Nem tudni hosszú távon, tehetséges, az fix, még csak most lesz 20 éves. A 1,5-2 millió közti ára ezen a szinten nem pénz — mekkora lett volna, ha Nagy Ádit húzza be helyette a board —,  engem csak az lepett meg, hogy még nincs kölcsönadva (a PSV vinné a szezonra, úgy hírlik).

Pár szó a távozókról. Ha már a szabadság a vezérfonal ma, akkor jöjjenek a szabadon eresztett játékosok. Demichelis az egyik (ő külön posztot is fog kapni a tervek szerint). A lassan 36 éves védőnek még nincs új csapata.

manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmund

Richard Wright befejezte profi pályafutását.

Edin Džeko-ért kifizette a Roma a fennmaradó vételárát, a nagyjából 10 millió fontot. A másik Olaszországba kölcsönadott támadó Jovetics, akinél ha az ég és a föld nem szakad össze, akkor az Internek decemberben ki kell fizetnie a kialkudott 15 millió fontot érte.

A volt francia U-20-as válogatott védőn, Florian Lejeune-n egy kicsit szakított a klub, de érdekes egy biznisz volt, az biztos. Alig egy éve 250.000 fontért ki lett vásárolva a játékjoga Girona FC-től, de maradt Gironában, most pedig megvette az első osztályú Eibar, 1.25 millió fontért.

Az előző szezonban a Real Madrid nevelésű csatár, Rubén Sobrino is a Girona-ban volt kölcsön, most is csak egy évig lesz távol, de már az első osztályba feljutott Deportivo Alavés-hez került.

Patrick Roberts további egy évig marad kölcsönben a Celtic-nél.

manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmund

A márciusban a felnőtt török válogatottban is bemutatkozó 19 éves Enes Ünalnak jól sikerült a tavasz a NAC Bredában, 11 meccsen 9 gólt lőtt, most egy osztállyal feljebb, a Twente-ben is kipróbálhatja magát.

A Breda-ba idén Brandon Barker kerül kölcsönbe, a hírek szerint Bersant Celina is itt köthet ki.

Gyakorlatilag egy hónapja ért véget a szabadság, már akinek. A keret jelentős része az Eb és a Copa fáradalmait pihente ki (de Bruyne és Sagna pedig csak most hétfőn állt munkába), vagy sérült volt.

Bemutatásra került az új címer és az új hazai mez, majd a kínai hakni alatt az idegenbeli is.

manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmund

Alapvetően nem rosszak persze, de annyira kiábrándító, hogy egy kaptafára húzza fel az összes csapatát a nike.

Új lett a hivatalos honlap is. Nemzetközi lett a domain a co.uk helyett, a mancity.com színesebb, szagosabb a réginél. De ami tényleg szembetűnő: nem csak a címerből, hanem a hivatalos social media-ból is kikopott a csapat neve mögül az FC. Szimplán, szabadon csak Manchester City, vagy ManCity a klub elnevezése mostantól.

manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmund

Viszont nem a honlap, a mez és a címer bemutatkozása volt a legfontosabb, hanem az új menedzser bemutatása. Pep a házban.

A stadion mellett került bemutatásra Guardiola, ahol hosszasan beszélt az elképzeléseiről, vázolta a jövőt.

A bemutatkozás után (kronológiailag előtte, hiszen az interjú megjelenéskor Isten már az USÁ-ban turnézott) egy másik, hosszabb lélegzetvételű beszélgetést Noel Gallagherrel folytatott le.

Kiderült, a Bossnak — a bemutatkozás és a Chieffel történő beszélgetés alapján — teljesen rendben van az angolja.
Indult egy vicces sorozat a Pep's taxi, az első vendége a nagyszerű Braydon Bent volt.

Azóta már van második része is a taxis mókának.
A mókázások után persze lassan megkezdődött az igazi meló.
Majd megtartotta első sajtótájékoztatóját.
Július 20., úgy alakult, hogy Pep első meccse Münchenben volt a City kispadján, a Bayern ellen.

A csapat sosem látott kezdő állt fel (és nyolcat cserélt Pep), nehéz eldönteni a pályán melyik gárda volt a tartalékosabb. Mozogtak a srácok, Guardiolát meggyőzhette az akinek kiáll a rúdja a csapatból (nem győzte meg senki, az fix), illetve előzetesen ígéretet tett arra, hogy azok a fiatalok, akik az előszezonban megfelelő teljesítményt nyújt, bekerülhet az első csapat keretébe (nem volt ilyen egy sem, az fix).

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

A csapat maradt még egy kicsit Münchenben (nyilván azért, hogy Guardiola se szakadjon ki rögtön a természetes közegéből), majd útra keltek a szakmailag roppant fontos kínai túrára.

Az ázsiai útra már becsatlakozott egy újabb kontingens is, akik visszatértek a szabadságukról.

Múlt hétfőn rögtön egy csemege lett volna az első meccs, jöhetett volna egy kis főpróba a XXI. század legnagyobb edzői cicaharcához, ami végre a PL-ben folytatódik, de a Pekingben már napok ömlő eső alkalmatlanná tette az olimpiai stadiont a meccsrendezésre, így elmaradt a derbi.

Helyette volt legalább edzés. Meg gyakorlás, meg újabb edzés.

28.-án aztán végre volt meccs is, a dél-kínai, tíz és fél milliós, kikötőjéről és az üzleti negyedéről híres Sencsenben, a Dortmund ellen.

A kezdő most sem az volt, ami hasonlítani fog a Sunderland ellen kifutó tizenegyhez, de alakul a dolog, főleg, hogy 19-en ültek a kispadon, akiből pont egy csapatnyit be is cserélt Pep.

Az ilyen meccseket nehezen lehet élvezni objektíven értékelni. Nem tudjuk hol áll a csapat a felkészülésben, mit akar viszontlátni a stáb a begyakorolt taktikai elemekből, kitől mit vár Pep.

A meccsen két csapat közel ugyanannyit mutatott, a City a második félidőben (a cserék miatt) adott több életjelet, a Silva—Agüero összjáték után esett gól rendben volt.

Amikor már készültünk, hogy zsebben a meccs (a rengeteg csere miatt) jócskán a ráadásban jött Pulisic gólja (Gunn lábai között). Büntetőkkel dőlt el a meccs, ide (Gunn törlesztett azért, nem keveset).

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Szerdán egy tökéletesen láthatatlan, zárt kapus meccset zavart le az akadémiai stadionban a gárda a skót első ligás St. Johnstone ellen. Sokat nem tudunk, a góllövőket legalább igen, Delph, Silva és Fernandinho talált be. 

A következő meccs vasárnap lesz, közvetlenül a Community Shield után, Göteborgban. A 2013/14-es és a 2015/16-os szezonban negyedik helyezést elért csapatok feszülnek egymásnak a Wenger-kupáért. Izgi lesz.

Pénteken sorsoltak a bajnokok ligájában, a csoportkörbe kerülésért a bukaresti FC Steaua Bucuresti-vel játszik a csapat. Az első meccset augusztus 16.-án vagy 17.-én rendezik, a visszavágót pedig 23.-án vagy 24.-én.

Ha már a szabadságra van felfűzve a mai poszt. Pep hihetetlen szabadságot kapott és biztosít magának a keretépítésnél. Egyelőre az építkezés van soron, de lassan megkezdődik a leépítés. Zuculini tuti nem marad a csapatnál, de a hírek szerint mehet ha akar (ill. ha van megfelelő vevő) Caballero, Mangala, Kolarov, Zabaleta, Fernando, Nasri, Navas, Bony de még Silva is. Menni is fognak közülük, nem egy-ketten, úgy érzem.

Érdekes Yaya helyzete. Már tavasszal kedves menedzserével teleböfögték a sajtót (jó szokásuk szerint) "ha Pep jön, mi megyünk", igen ám, de az öregecskedő sztárért nem állt sorba Európa elitje, Kínához nincs még kedve, így egyelőre vár. Én úgy gondolom jobb lenne mindenkinek ha mégis úgy adódna, hogy augusztus végén könnyes, végleges búcsút vennénk tőle.

Ki jöhet még? Egy hónapja tartotta magát a hír, hogy Leonardo Bonucciért emelte feljebb és feljebb a tétet a board. 40 mihály érte? Nem tom', kurvára a világ egyik legjobbja a posztján, de kurvára nem tom'. Aztán szépen elcsendesedtek ezek a pletykák.

manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmund

John Stones. Annyira forró a vonal vele kapcsolatban, hogy nem lennék meglepve, hogy ha már a napokban látnánk egy-két fotót róla égszínkék nike mezt lobogtatva.

A fiatalítás jegyében Jesus után egy másik dél-amerikai tehetség is képben van, a pár hét múlva húsz éves kolumbiai támadó/jobb szélső Marlos Moreno személyében. Őt is inkább vehetjük biztosra, mint hogy nem jön.

A kapusposzt. Wright visszavonulása és Caballero esetleges távozása miatt is kellene egy új kapus, de Pep versenyhelyzetet szeretne amúgy is. A Barca cserekapusáról, Marc-André ter Stegenről nincs mostanában hír, a 24 éves argentin (olasz papírokkal is rendelkező) Gerónimo Rulliról annál inkább. Rulli az elmúlt két idényt a Real Sociedadban töltötte kölcsönben, most visszatért klubjához, az uruguayi CD Maldonadohoz, akik szívesen elpasszolnák Európába.

Szabadság? Pep szereti. Elől, a kreatív focistáknál több is ez, mint szabadság. A jelenlegi keretből két ilyen csapatot is ki lehetne állítani.

manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmund

manchester city bayern münchen guardiola noel gallagher előszezon háttér átigazolás mooy zincsenko videó dortmund

Kemény. Kb. mind a két gárda a dobogóért menne, ha lehetne ilyen. Persze nem lehet.

De hiába a nagy szabadság, össze kell rakni a gárdát. Fejben, fizikálisan. Uralni az öltözőt, felkészülni mindenre.

Egyelőre csak kreatív ill. támadó játékos érkezett. A védelem nem került átszabásra, pedig ráférne. Nem tudni ki megy, ki marad. A hírek szerint Pep arra a variánsra is készül, hogy Stones nem jön, Mangala pedig megy, több edzésen is a védelem közepén találta magát Fernandinho. Érdekes lenne.

A fiatalítás van zászlóra tűzve, de nem látom kik lehetnek még azok az akadémisták, akik Kelechi után tartósan játéklehetőséghez juthatnak. Adarabioyo, Humphreys, Angelino, Maffeo, García, Bytyqi, Nmecha, Ambrose. Kétségtelenül tehetséges fiatalok, de nem látom bennük azt, hogy hozzá tudnának most tenni bármit is, hogy egész legyen a kép.

Ha úgy alakulank az eladások és a vételek, Denayernek lehet a legnagyobb sansza, hogy tisztességesen gyarapítsa a City mezben letolt meccsek számát. 

Újra lesz építve a csapat, taktika, ez lesz a kihívás, szabadsága nem lesz egy darabig Guardiolának, hogy mennyire lesz sima az átállás? Tököm tudja. Ha ezt látnám, akkor az ötös lottó számait is világosan tudnám. Előre.

Annyi a biztos, jövő hét végén indul a Premier League. Nekik a kemény meló, nekünk szabadság lesz nézni őket. Alig várom!