A cikksorozat befejező része Magyarország egyik legfelkészültebb és legmegnyerőbb focibloggere — Szabó Christophe az Omlett du fromage szerzője — közreműködésével mutatja be a legelső érkezőként​​ bejelentett Bernardo Silva elmúlt éveit és, hogy miben lehet leginkább segítségére Guardiola gépezetében.

clean sweep around bernardo silva átigazolás interjú

 

#20 Bernardo Silva

Honnan? AS Monaco

Mennyiért? 43.000.000 £

Txiki Begiristain-t rengeteg negatív kritika érte a korábbi pocsék igazolásai nyomán. Ami tény, hogy 2012. októberi kinevezését követően az első két transzferablakban 12 játékost szerződtetett és közölük már csak Fernandinho és Mangala áll a klub alkalmazásában. A Barcelonától érkező sportigazgató azonban az utóbbi években több kulcsembert szerzett meg, elég csak Kevin De Bruyne vagy Raheem Sterling nevét említeni, Gabriel Jesusról és Leroy Sanéról nem beszélve, ám idén úgy tűnik egy fokozattal feljebb kapcsolt a vezetőség. Bernardo Silva érkezését már az FA-kupa döntő előtt bejelentették és őt egytől-egyig világklasszis nevek követték. Nem túl nagy bátorság kijelenteni, hogy ez volt az utóbbi 10 év legjobban sikerült átigazolási időszaka. Alan Shearer, a Newcastle legendás csatárja, nem mellesleg a Premier League gólrekordere őt nevezte meg az idei nyár legjobb szerzeményének. Dietmar „Didi” Hamann, aki 2006 és 2009 között légióskodott nálunk, pedig David Silvához hasonlította a portugál középpályást.

„Az ilyen típusú játékosok mindig találnak üres területet. Még, ha dolgok nem is a legjobban alakulnak, akkor is kialakítanak legalább három-négy helyzetet.”

Még csak augusztusban lett 23 éves, több poszton bevethető, a szélen, a csatár mögött és irányítóként. Szükség volt rá, hiszen történt üresedés a szélső és támadó középpályás poszton a nyáron, és a Real Madrid is bebizonyította, hogy hatalmas előny, ha egy csapatnak minőségi cseréi, és rengeteg rotálási lehetősége van. Úgy gondoltam vele kapcsolatban is érdemes lenne felkeresnem valakit a hazai bloggerek közül, választásom pedig Magyarország egyik legminőségibb focis blogjának, tehát az Omlett du fromage alapítójára és írójára esett, aki nem más, mint Szabó Christophe. Ő is szerepel a Szélkakasban, illetve a Leshatárban is olvashattok tőle.

2013-ban az U19-es EB után az UEFA riporterei beválasztották Európa legjobb tíz tehetsége közé. Ennek ellenére egyáltalán nem volt felkapva annyira, mint egy Renato Sanches vagy egy Mbappé és szinte felnőtt meccs nélkül a lábában érkezett meg a hercegségiekhez. Te ismerted őt a Monacóba igazolása előtt? Mikor figyeltél fel rá először?

Viszonylag későn, 2015 tavaszán, egy Monaco-Juventus meccs alkalmával. A Monaco akkor szöges ellentéte volt az idei önmagának: betonvédelem és kontrajáték volt a mágnestáblájukra írva. A pályán akkor Berbatov, Kondogbia és Carrasco játszott, szemben Pirlo, Tevez és Lichsteiner. Értelemszerűen Bernardo Silva nem tartozott a legnagyobb primadonnák közé, de még a legjobb portugálnak sem lehetett kikiáltani, mert Moutinho is ellopta a fényt. A meccsen ugyanakkor sorjában osztogatta a kulcspasszokat - a Monaco mégis kiesett. A második impulzusom róla egy interjúból érkezett, ebben Helena Costát kérdezték B.Silváról. Costa pár éve a francia Clermont Foot férfi csapatához szerződött női edzőként, de rövid idő után (nézeteltérések miatt) távozott. Ő volt az első női edző Franciaországban és történetesen B.Silva legelső nevelőedzője volt a Benficánál. Csupa jót mondott róla, anélkül, hogy túlfényezte volna – szimpatikus hozzáállás egy olyan országban, ahol mindenki a következő Cristiano Ronaldót keresi.

clean sweep around bernardo silva átigazolás interjúMindössze 3 mérkőzést szerepelt a Benfica felnőtt együttesében, azonban a másodosztályú B csapatban remekelt, és megválasztották a Segunda Liga 2013/14-es idény felfedezettjének

Hogyan fejlődött évről-évre? Mikor vált először a Ligue 1 meghatározó játékosává, és érett meg benned az a gondolat, hogy ő lehet a francia élvonal következő nagy kincse?

Nehéz megnevezni egy fordulópontot, mert a felfutása összefügg a Monaco fellendülésével. Korábban is top3 csapat közé tartoztak, 2015-ben tisztességes szezont futottak, 2016-ban viszont elfogytak a csapóra, sorjában bakiztak, amit főleg a vékony keretre lehetett visszavezetni. Silva mindkét évben jelen volt - ahogy 2015-ben is, Pirlóék ellen - de idén teljesedett ki a játéka igazán. Biztató, hogy nem volt egy precedens nélküli berobbanása, ahol mindenki fölé emelkedett, hanem folyamatosan ott tartózkodott a legjobbak között, de nem mindig az első sorban. Azt is mutatja, hogy idővel építette fel magát és nem engedték túl közel a naphoz, nehogy túl korán megégesse magát.

clean sweep around bernardo silva átigazolás interjúA Premier League egyik leghalálosabb triója lehet

Sok futballistához viszonyították őt, felmerült Messi, Deco és David Silva neve is. Te kihez tudnád hasonlítani őt a játékstílusa alapján? Szerinted mik az erősségei illetve gyengeségei?

A párhuzam-keresés veszélyes fegyver, mert ad egy elképzelést a játékosról, de le is csonkítja bizonyos jellemzőit. Ha mégis kellene egy összehasonlítási alap, akkor azt mondanám, hogy támadásban David Silva, védekezésben Dirk Kuyt. A labdavezetése hasonló, mint névrokonának, bal lábas, labda tapad hozzá, feje mindig fent, súlypont lent. Általában szélről indul és imádja a keresztlabdák ajándékozni a szélső hátvédeknek, amivel át lehet mozgatni az ellenfél védelmét. Szélsőként mindig a kombinációt keresi, az összjátékot, de nem fél egyedül is provokálni, egy gyors labdaátvétel után bekötényezni a letámadót, gyorsan lefordulni róla, rávezetni a kapura. Ha viszont nincs nála a labda - nyilván edzői utasítás szerint - fáradhatatlan bolhaként kellemetlenkedik és akkor sem hagy alább, ha a második félidő javában jár a csapat. David Silvához képest az agresszivitása jobban szembeötlik. A legnagyobb gyengesége az alkata, ami minden zseb-középpályásnál adott, ilyenkor kénytelenek az eszükre hagyatkozni, megelőzni az ütközéseket, és 1-2 lépéssel előrébb gondolkodni. A francia bajnokságban a reakcióideje is kiemelkedően gyorsnak tűnt, az angliai iramban nem tudom, hogy ez másképp fog-e mutatkozni.

clean sweep around bernardo silva átigazolás interjúSilva vs Silva összehasonlítás a tavalyi BL-párharc előtt

Több poszton is szerepelt az elmúlt 3 idényben, leginkább jobbszélsőként és támadó középpályásként. Te, hogy látod, hol tudja a legtöbbet kihozni magából, melyik pozíció illik hozzá a legjobban?

Valószínűleg védelmi oka van, hogy Silvát inkább a szélen játszatják: ott nincs kitéve a szűrő középpályások vágóhídjának. Mivel nem vonalszélső, olyan szerepkörben sem fogjuk látni, hogy egy védővel szembenállva megpöcköli maga elé, meghúzza és beadja a labdát. Támadó középpályásként mindig a legeldugottabb zugokat fogja keresni. A Bernardo Silvához hasonló játékosok akkor vannak erejük teljében, ha elég helyük van. Mivel gyors, az is növeli a boldogságérzetét, ha lendületből tudja vezetni a labdát. A Monacónál ez teljes egészében megadatott, de egy kivárósabb játékban sem lesz elveszett gyerek. Ha egy nap 10-esként állítják be, biztosak lehetünk benne, hogy atomerőműnyi energiát fog megmozgatni. A csapattársakon is múlik, hogy kivel fogja a legtöbbet kihozni: ha bal szélen marad, de a jobb hátvédje nem zár vissza fegyelmezetten, az őt is le fogja rántani. Ha sokszor elhagyja a helyét és nincs, aki átvegye (középpályás befutással, jobb hátvéd egy váltással), akkor könnyebb lesz kiszúrni, hogy "micsoda folyosókat hagy maga mögött". Pep gondolom ezért is választotta, hogy egy nap akár a söprögető pozícióban is kipróbálhassa, ha a szükség úgy hozza.

clean sweep around bernardo silva átigazolás interjúBernardo ahogy Új-Zéland ellen megszerzi második gólját a portugál válogatottban. Két év alatt eddig 17-szer kapott szerepet, a tavalyi EB győztes keretből azonban sérülés miatt kimaradt

A mai átigazolási piacon, ahol Neymar 200 -, Ousmané Dembelé pedig 100 millió felett vált klubbot, mit gondolsz mennyire csinált vele jó üzletet a City, hogy cirka 50 millió euróért sikerült megszereznie? Illetve mi a véleményed arról, hogy végül Manchester kék felét választotta? Szerinted jó döntést hozott, hogy Guardiola kezei alá igazolt?

Nincs sok értelme az összehasonlítgatásoknak, a tavalyi 50 millió más, mint az idén elköltött, Neymar és Dembelé átigazolásai pedig egymásból fakadnak. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy B. Silvának Pep-kompatibilis a játéka, szinte magától értetődő volt, hogy a City-t választotta. Az sem kérdés, hogy fejlődni fog-e. Ami több kérdést vet fel, az a profilja és a használata. Ugyanazt a szerepet szánják neki, amit a Monacóban betöltött? Mivel a játéka átfedésben van David Silváéval, nem lett volna jobb döntés inkább egy kiegészítőbb típusú játékost hozni? Pep biztosan jobban átjárta a kérdést, neki kell majd összevarrnia a játékot. El tudom képzelni, Bernardóra rotációs szempontból fog számítani, hogy a De Bruyne-David Silva páros is tudjon tartalékolni, mert Pep játékosai azért rendesen elszenesednek a szezonok végére. Nagyszerű vétel a maga nemében, de megvan az a veszélye, hogy ha a játékosok hasonló sablont követnek, eltűnnek a mélységi játékosok, így hiába a "labdaügyesek” alkotják a keretet, behatárolják a variációs lehetőségeket.

——————————————————————————————

Köszönöm a közreműködését minden kedves bloggertársamnak! 

clean sweep around bernardo silva átigazolás interjú