Folytatódik a két nappal ezelőtt megkezdett (a nyári történéseket taglaló, és Kyle Walkerről szóló rész itt található) cikksorozat Pep nyári nagytakarításáról.

Ezúttal a Joe Hart által hagyott űrt, és Claudio Bravo bohóckodásait feledtetni kívánó Ederson Moraesről olvashattok egy interjú alapú bemutatót a Benfica o Glorioso szerkesztői segítségével.

átigazolás ederson interjú clean sweep around

 

#31 Ederson

Honnan? SL Benfica

Mennyiért? 34.900.000 £

A futball alaptörvénye: Végy egy jó kapust! Ki ne ismerné ezt a bullshitet közhelyet? Pep az előző évben alaposan mellényúlt Claudio Bravo leigazolásával. A tavaly 15,4 millió fontért igazolt állítólagos hálóőrnek a 2014/15-ös szezonban 23-szor nem sikerült bevenni a kapuját a spanyol bajnokságban, ezzel ő volt a legtöbb clean-sheetet produkáló kapus az 5 topligában annak idején. Két évvel később pedig ez a mutatója 6-ra csökkent. Ha ez még nem lenne elég neki volt a legkisebb a védési hatékonysága az angol bajnokságban 53,4%-kal. Tehát lényegében minden második kapujára tartó lövés gólt eredményezett a City hálójába. Szinte minden topcsapatnak (Manchester United, Tottenham, Barcelona, Chelsea, Arsenal, Liverpool) sikerült már rögtön az elsőből bevenni a kapuját és emellett nem egy meccs ment el rajta (pl. amikor volt csapata ellen egy felívelést követően kifutott kapujából és utána Suáreznek passzolt, akinek a lövését már csak tizenhatoson kívülről tudta hárítani ezzel kiállítva magát, vagy amikor a Southampton ellen Stones-szal összebohóckodtak egy gólt). De legalább lábbal jó!

átigazolás ederson interjú clean sweep around

Ezért nem felelt meg Joey – legkevesebb pontos passz/meccs

átigazolás ederson interjú clean sweep around

Pedig az idei Konföderációs Kupán a legjobb kapusnak választották. Feltámadás?

A gyenge teljesítményét februárban elégelték meg, onnantól Caballero lett az első számú választás egészen áprilisig, amikor is Pep ismét esélyt adott a chileinek, aki azonban két végigjátszott bajnoki után a manchesteri derbin megsérült, így onnantól a szezon végéig már nem került bevetésre. Mivel Caba szerződése a szezon végén lejárt, ingyen távozott a Chelseahez.

átigazolás ederson interjú clean sweep around

Így pedig várható volt, hogy érkezni fog valaki a megüresedő posztra. Ez a valaki pedig végül Ederson lett. Magyarországon (feltehetőleg) a Benfica o Glorioso, korábban népsporton is megtalálható, jelenleg Facebookon tevékenykedő blog adminjai látták a legtöbbet a brazil kapust az elmúlt években védeni, így őket kerestem meg, hogy segítsenek bemutatni a City új igazolását.

Kezdjük a legfontosabbal, lábbal jó? Mennyire magabiztos a labdával? Képes volt-e az elmúlt években segíteni a labdatartását és a támadójátékát a Benficának?

Toszi: A Benfica elsősorban nem a labdatartásra helyezi a hangsúlyt, ennek fényében Éderson-ra sem voltak “barcelonai” feladatok bízva, ettől függetlenül nyugodtan hátra lehet neki passzolni, nem fog pánikba esni. Viszont visszatérve a kérdés első feléhez: érdemben úgy gondolom, hogy nem tett hozzá a támadójátékhoz, labdatartáshoz. Én ezt nem tudom felróni neki, hisz nem volt feladata az ilyesmi. Kérdés, hogy nálatok mik az elvárások.

famate: Szerintem összességében azért kiderült, hogy ügyes ő lábbal, hazaadásokat, oldalváltásokat ügyesen csinálta – egyébként nekem eleinte nem tetszett a magabiztossága, mert nem valami jó érzés, amikor egy halvérű tinédzser hülyegyerek játszik az ember idegeivel.

átigazolás ederson interjú clean sweep around

Bár sokak szerint a 2018-as VB-n már vele kezdődik a brazilok névsora, eddig csak a kispadig jutott el. Viszont az már látszik, hogy egyesekkel ellentétben neki nem gyűlik meg a baja a megkülönböztető trikóval

Az utóbbi években többen érkeztek a Cityhez Portugáliából (Fernando, Mangala – Porto, Javi García – Benfica) ám egyiküknek sem sikerült maradandót alkotniuk. Szerinted Ederson képes lesz betölteni a Hart távozásával járó űrt?

Toszi: Javi García-t nagyon bírtuk, amíg nálunk volt. Kemény volt, labdabiztos és nagyon jól összefogta a középpályát. Azt, hogy utána mi történt vele, amikor hozzátok került, nem tudom, bár nem hinném, hogy gyengébb játékos lett, csupán annyi történhetett, hogy nagyobb nevekkel kellett megküzdenie a kezdőcsapatba kerülésért, ami gondolom egy idő után felőrölhette őt. Éderson esetében ez szerintem ez máshogy lesz. Ha jól tudom, már most az elején megkapta a bizalmat, és mivel megüti a szintet, meg is fogja hálálni.

famate: Mindig veszélyes Angliába vinni egy mediterrán lelkületű játékost, Fernando és Javi García a City előtt nem is élt soha a szülőföldjén és Portugálián kívül. Ilyen szempontból Edersonban is van kockázat, gondolom angolul sem nagyon beszél, illetve most született kisbabájuk, tehát a magánéleti rizikók adottak. Cserébe őstehetség a srác, és egy bohóc Bravót kell kiszorítania, úgyhogy szerintem rendben lesz ez a kaland neki, és Guardiolának sem miatta fogják a fejét követelni.

átigazolás ederson interjú clean sweep around

Feleségével és házikedvenceivel

Mennyire tartod őt jó hosszútávú megoldásnak? Mekkora potenciált látsz benne?

Toszi: Éderson egy nagyon jó kapus, s mivel még csak a napokban töltötte be a 24. életévét, mindenképpen hosszútávon gondolkodnék vele (mondjuk Guardiola nagyon ritkán gondolkodik hosszútávra – eleve nem akar egy csapatnál 2 évnél hosszabb időt eltölteni). A potenciál mindenképpen ott van benne ahhoz, hogy pár év múlva ott legyen a Top 5 legjobb hálóőr között. Hamarosan a nemzeti csapatban is őt fogják favorizálni - nem tudom elképzelni, hogy egy Alisson-t, vagy Cássio-t állítsanak inkább a kapuba - onnantól kezdve pedig már minden adott.

famate: Csatlakoznék Toszihoz, simán Oblak, vagy Courtois szint lehet az eddigiek alapján, nagyon fiatal korától kezdve nyújt nagyon jó teljesítményt. Hogy képes-e egy nagyobb csapatnál nagyobb tét mellett is megőrizni a jó mentalitását, az nyilván most derül majd csak ki.

átigazolás ederson interjú clean sweep around

Júniusban egy kislánnyal bővült a Moraes család

Gondoltad-e volna 2016 elején, hogy sikerül kiszorítania Júlio Césart? Eredetileg második számú hálóőr volt azonban César sérülése után megkapta az esélyt és sikeresen élt vele. Mennyire volt ez akkor váratlan számodra? Mire emlékszel abból az időszakból?

Toszi: Azt azért szögezzük le az elején, hogy Júlio César már nagyon régen nem az a játékos, aki 7 éve BL-t nyert az Interrel. A szóban forgó sérülése előtt is voltak már jócskán hibái, és nem igazán voltunk nyugodtak, ha az ellenfél támadott, így ha picit talán meglepő is volt, hogy Éderson a kapuban ragadt azután is, hogy César felépült, egyáltalán nem bánkódtunk emiatt. Éderson pedig hozta a kötelezőt, aztán szépen lassan, meccsről-meccsre még annál is többet.

famate: Ne felejtsük el, hogy 18 éves korától igyekezett úgy helyezkedni az átigazolásoknál, hogy játéklehetőséghez jusson a felnőttek között, ezért hajlandó volt jócskán visszalépni a Benficából. Amikor 2015-ben visszavásároltuk, akkor ő már egészen biztosan úgy készült, hogy hamarosan megkaphatja a lehetőséget.

átigazolás ederson interjú clean sweep around

2015 márciusában mutatkozott be a portugál bajnokságban a Sporting ellen. Rögtön első meccsén sikerült megőriznie kapuját a góltól, ezzel hozzásegítve csapatát az 1-0-s idegenbeli győzelemhez

Mennyit fejlődött Ederson a bemutatkozása óta? Mikben látod, hogy sokat javult a kezdeti időszakhoz képest?

Toszi: Éderson 16 éves kora óta van nálunk, tehát nyugodtan hívhatjuk saját nevelésnek is. Folyamatosan kapott játéklehetőséget az ificsapatban, s amikor 18 éves lett, akkor a folyamatos játéklehetőség miatt eligazolt egy alsóbb osztályú portugál csapatba, 19 évesen pedig már a legfelső portugál bajnokságban védte végig a szezont a Rio Ave-ban, s nem is rosszul, éppen ezért a rá következő szezonban visszavettük. A mi szemünk elé úgy igazán csak ekkor került, s az ez után következő két szezon alatt azt kell, hogy mondjam iszonyat sokat fejlődött, s tette mindezt nagyon gyorsan. Ha azt kérdezed, hogy miben javult a kezdeti időszakhoz képest a legtöbbet, akkor arra egyértelmű a válaszom: Magabiztosság. Az elején látszott rajta némi bizonytalanság és félelem, ami akkor jön ki az ilyen játékosokon, ha hirtelen dobják őket mély vízbe. Viszont mivel tehetséges és jó kapus, nagyon gyorsan megszerették a szurkolók, s folyamatosan jó értékeléseket kapott, amitől aztán sokkal magabiztosabban is állt a kapuban egy kis idő után. Szinte ugyanazt az utat járta be, mint előtte nem sokkal Oblak, aki mára az egyik legjobb statisztikával rendelkező kapus a világon.

átigazolás ederson interjú clean sweep around

Nem csak a pályán mutatkozik meg vagánysága. 15 évesen ment először tetováló szalonba (természetesen nagykorúként mutatkozott be), azóta közel 30-szor varratott a testére. Legszembetűnőbb a nyakát díszitő, mely egy rózsát illetve koponyát ábrázol

Bravonak a tavalyi idényben sok gondja akadt a szögletekkel illetve a kijövetelekkel, hiszen sokszor ő volt a tizenhatoson/ötösön belül a legalacsonyabb játékos. Mennyire magabiztos Ederson a szögleteknél illetve pontrúgásoknál? Emlékszel-e bármilyen komolyabb bakijára, ami ehhez kapcsolódik? Előfordult-e vele sokszor, hogy rosszul jött ki a kapujából és ebből gólt kaptatok?

Toszi: Ha már kapusbakikról van szó, akkor meg kell jegyeznem, Éderson előtt alaposan megkínlódtunk a kapusokkal - Oblak 1 éve volt csak a kivétel. Julio César nem volt életbiztosítás, előtte egy Artur nevű brazil kapusunk volt, aki nagyon biztatóan kezdett, de a végére sokat lepkézett, azelőtt pedig egy Roberto nevű kapus keserítette meg az életünket, aki akkora potyagólokat kapott, hogy azokból össze lehetett volna szerkeszteni egy fél órás szilveszteri bakiparádét. Éderson viszont csak 1-2 alkalommal bakizott, ebből az egyik volt csak egy nagyobb hiba, amire konkrétan emlékszem, ez pedig nagyon elenyésző.

famate: Magabiztosan jön ki a szögleteknél, de néha sajnos össze is töri magát, emlékezetes volt a Porto elleni hányása, de máskor is kellett hosszan ápolni, mert túl keményen ment bele egy ütközésbe. Nem lepne meg, ha ő is kapna előbb-utóbb egy rögbi sisakot, mint Cech.

A chilei kapus másik legnagyobb problémája tavaly a lövések hárítása volt, statisztikailag ő volt ebben a legrosszabb a Premier League előző kiírásában. Mennyire tartod Edersont jó shot-stoppernek? Úgy érzed, amit lehetett azt hárította és bekapott góljai többségéről nem tehetett?

Toszi: Szerintem ez a specialitása. Nagyon jó reflexekkel rendelkezik, és amit védeni lehetett, azt 90%-ban védte is, ami szerintem egy nagyon jó mutató. Ehhez jön hozzá az, hogy sokszor még a védhetetlennek tűnő, közeli lövéseket is hárította. Nem egyszer, nem kétszer mentett nekünk pontokat ilyesmikkel.

átigazolás ederson interjú clean sweep around

Nála nem minden gól, ami kapura megy

Milyen teljesítményt nyújtott a BL-ben illetve a fontosabb rangadókon? Előfordult, hogy ő volt a csapat legjobbja? Elmondható-e róla, hogy gyengébben véd komolyabb együttesek ellen? Vagy ennek az ellenkezője a helyzet nála?

Toszi: Tavaly nem volt egy acélos csapatunk, és évről évre előjön az, hogy ami Portugáliában bőven elegendő, az már a Bajnokok Ligájában aligha. Az előző idényben olyan támadó felfogású csapatokkal találkoztunk, mint a Napoli, vagy a Dortmund - mondanom sem kell, hogy alaposan megsorozták a kapunkat lövésekkel. A világ talán ezeken a meccseken figyelt fel Édersonra, aki a csapat egyik legjobbja volt. A Napoli ellen ugyan oda-vissza kikaptunk, de ezt nem lehet Édersonra fogni - egyszerűen felőrölték a lassú védelmünket, a Dortmundot viszont otthon sikerült megverni 1-0-ra, és itt egyértelműen Éderson volt a meccs embere, aki ha nem mutat be bravúrokat, akkor könnyen lehetett volna az 1-4 is. A kommentátor többször meg is jegyezte, hogy ezt a teljesítményt látva csodálkozna, ha Éderson jövőre is a Benficában védene majd. Nos, nem kell csodálkoznia.

famate: A Dortmund ellen különösen jól játszott, a 8 BL meccsünkből kétszer is a meccs embere lett, nagy meccsen talán csak az alábbi videón rögtön az elején látható eget rengető hibája rémlik:

Kihez tudnád hasonlítani a játékstílusát? Mennyire kedvelted őt? Hiányozni fog, vagy örülsz, hogy távozott?

Toszi: Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert senki nem ugrik be, akinek hasonló lenne a stílusa. Néha a mexikói Ochoa 2014-es Vb-s teljesítményét juttatta eszembe, neki voltak akkor hasonlóan nagy védései. Képzeljetek el egy akciófilmet, ahol két rivális banda egymásnak feszül. Na itt Éderson lenne az a srác, aki nem szól semmit, csak támaszkodna az öreg Cadillac-ra a háttérben, rágózva, méricskélve a többieket, de amikor kitörne a balhé, akkor könyörtelenül lezúzna mindenkit. Kedveltem-e őt? Hát persze. Oblakkal tandemben az utóbbi évtized legjobb kapusa volt nálunk, és szörnyen hiányozni fog, főleg úgy, hogy a pótlása még nincs megoldva. Egyelőre a pletykák szerint Tim Krul tűnik befutónak majd a helyére, de az sem elképzelhetetlen, hogy egyszerűen csak marad a saját nevelésű Bruno Varela. Oblak és Éderson példáján is láttuk már, hogy ez egy járható út.