manchester city premier league agüero összefoglalóDöcögős, néha pontatlan játékkal kezdődött a meccs a szempontunkból. Az első félidő eredménytelen próbálkozásai azonban a második játékrészre eltűntek és végül simán, 4-0-val abszolváltuk az idény első meccsét.

 

Nem hiába jegyezték meg a DIGI Sport stúdiójában a meccset megelőzően, hogy a Swansea a "walesi Barcelona". A "hattyúk" a meccs első felében néha bizony nagyon eldugták a labdát, tényleg az volt az ember érzése mintha a katalánok bújtak volna bele abba a fehér mezbe... A gyengébb kezdés után azonban nem volt megállás, a City átvette a meccs irányítását és sorozatban dolgozta ki a helyzeteket. Főleg David Silva és Džeko volt elemében, ők ketten akár már az első félidőben eldönthették volna a meccset. Vorm és a kapufák azonban gondoskodtak arról, hogy a Swansea továbbra is a meccsben maradjon.

manchester city premier league agüero összefoglaló

A fordulást követően aztán megtörtük a vendégek védelmét: az 57. percben Johnson lövését még hárította Vorm, a kipattanót azonban Džeko bepasszolta. A bosnyák támadó így a Community Shield után megint eredményes tudott lenni. A vezető gól után sérülés (ma derül ki, hogy mennyire súlyos) miatt de Jongot le kellett cserélni, helyére a régóta várt Agüerót hozta be Mancio. Kun nem sokat szarozott, egyből lövéssel vétette magát észre, majd egy jól megjáratott labda után Micah passzát értékesítette. Az argentinnal felpörgött a támadójátékunk, szemmel láthatóan nagyon jól megértette magát David Silvával és Džekóval.

manchester city premier league agüero összefoglaló

A harmadik gólt aztán ők hárman is hozták össze: Dzeko pöccintette Kun elé a labdát, aki Silvának emelte azt vissza (tegyük hozzá, a labdát az alapvonalon kívülről húzta vissza), a spanyolnak pedig már nem volt nehéz dolga. A végén aztán Agüero rátette azt a bizonyos habot a tortára, körülbelül 25 méterről valami piszok nagy erővel kilőtte a kapu jobb oldalát. Ennél jobb debütálást elképzelni sem lehetett volna: két gól és gólpassz, a drukkerek pedig már most imádják!

manchester city premier league agüero összefoglaló

A végeredmény tehát egy magabiztos 4-0-ás győzelem lett, amiből mindenki kivette a részét. Gyenge teljesítményt nem lehetett felfedezni, talán csak a középpálya lassúságát kell megemlíteni, amivel már a tavalyi szezonban is gondok voltak. A Barry-Yaya kettős rengeteget "gürizik" középen, támadásépítésben viszont irtó (egyszerűen nincs rá jobb szó) statikusak. A meccset egyértelműen a már említett Silva-Dzeko-Agüero trió nyerte meg a Citynek. Tegnap azt a teljesítményt hozták támadásban, amit tavaly rengetegszer hiányoltunk: gyors, látványos és kreatív játékot. Ha állandósítani tudják ezt a teljesítményt, akkor tényleg remek szezon elé nézünk. Na de azért annyira ne bízzuk el magunkat, hiszen a Swanseanál csak nehezebb ellenfelek következnek eztán: vasárnap a szintén 4-0-val startoló Bolton, majd rá egy hétre (szintén idegenben) a Tottenham fogad minket. Itt aztán be lehet bizonyítani, hogy valóban bajnokesélyesek vagyunk.

Videós összefoglaló a meccsről.