manchester city premier league összefoglaló swanseaSzerda után újra a Liberty, újra a Swansea, de más mez, más felállás. Simább eredmény, de izgalmasabb meccs. Most már érezhetően sikerült egy kis előnyhöz jutni az üldözőkkel szemben a tabella tetején. Kell is, hiszen pontosan tudjuk: semmi sem tart örökké.

Ami igazán szomorú: a kupameccshez hasonlóan azonban most is kidőlt egy kulcsember.

 

A tizedik a tízből. 30 lőtt, 6 kapott gól. Senki nem talált be a egynél többször (Bravo, Caballero, Hart) hálójába. Pazar.

A hétközi kupameccs után visszatért a megszokott felállás, ezzel együtt a megszokott teljesítmény.

Bravo — talán az eddigi legjobb meccse a csapatban. Mind a szurkolói, mind a guardiolai elvárásoknak megfelelt. Volt bravúrja, sok jó passz. A gólról nemigen tehetett,  Llorente még mindig rendben lévő csatár.

Sagna — a védőmunkája egy picit gyengébb volt annál, amit megszokhattunk, a bekapott gólnál nagyon figyelt, ellenben adott egy gólpasszt.

Kolarov — Aleks egy kicsit fáradtabbnak tűnt mint szokott lenni mostanság, picit több pontatlanság, picit kevesebb megnyert párharc, de még így is átlag felett tud lenni, csak saját maga rakta nagyon fel a lécet.

manchester city premier league összefoglaló swansea

Stones — a legtöbb passzkapcsolatban (63 jó passza volt összesen) benne volt, így nem véletlen, hogy messze nála volt legtöbbet a labda az egész mezőnyben. A gólnál ha egy picit gyorsabban reagál, nem rögtön a kezét emelgeti, de mindegy.

Otamendi — a legjobb védő ezen a meccsen. Nyugodt, pontos játéka volt, ha kellett fejjel előre vetődve tisztázott, és nem mellékesen, ő lépett fel a legtöbbet ezen a meccsen a hátul lakók közül.

Fernandinho — meglepő módon ő volt a legszürkébb City játékos. Hiába a legpontosabb passzmutató (55 ért célba 58 kísérletből) építeni nem nagyon tudott, rombolni nem nagyon kellett.

Amikor meg a végefelé előre keveredett és közpcsatárként fordulhatott szembe Fabianskival, túl széles, túl darabos volt.

Gündogan — egy kicsit kioltották egymást Fernandinhoval, de tőle sem láttunk túl sok extrát. 1. kurvára el lettünk kényeztetve, egy nem tökéletes, 'csak' jó performanszra hajlamosak vagyunk legyinteni egyet. Nem csak hülyék, hanem elkényeztettek is vagyunk.

de Bruyne — Guardiola nagy találmánya eddig az volt, hogy Silva és Kevin egymás mellett játszott. Ezt Pellegrini nem merte/tudta/akarta meglépni, jórészt a játékoskeret összetétele miatt. Eddig ez pöpec volt, de most, hogy Gündogan ép, Nolito nem volt, így helyet kellett szorítani mindenkinek, akinek lehetett. Ferna alap, Ilkay kell, de Bruyne brutál, Silva meg Merlin.

Kevin megint maradt középen — ez hatalmasat lendített az amúgy sem rossz teljesítményén a szezonban —, okosan összehozta a büntetőt, a gólpassza nagyobbik részét meg Raheem megoldotta.

manchester city premier league összefoglaló swansea

A sérülése. Soha nem jön jól, de ha egy fontos fogaskerék törik el, az pláne. Minimum négy hét. Hiányozni fog, de a Gündogan, Sané, Sterling, Nolito, Navas sornak meg kell oldani a pótlást. Agüero hiányát is túléltük, túl fogjuk az övét is.

A két Walesben megsérült belga — Kevin és Vinny — tegnap megérkezett Barcelonába, ott kezeltetik magukat.

Silva — hatalmas ésszel és szívvel teszi a dolgát. Most egy kissé kiszorult a balszélre

A 73. percben elpöttyintett könnyed emelése igencsak szép pillanata volt a meccsnek.

Sterling — varázslatos amit ebben a szezonban művel. Még egy ilyen meccsen is, ahol nem ő volt a főszereplő, képes egy ilyen gólt lőni. Ahogy leültette Naughtont, ahogy ellőtte Fabianski mellet. Pazar. Pep asszondta neki: 'élvezd a játékot és a góllövést'. Szófogadó fiúcska.

Agüero — visszatért a csapatba, jöhetett a (két) gól. Az elsőnél Sagna passza után egy normális embertől más csatártól méterekre pattant volna a labda, de ő egy mozdulattal előnybe került és beküldte a lasztit Fabianski lábai között.

manchester city premier league összefoglaló swansea

A büntetőt meg szépen berakta. Hat meccs, tizenegy gól a szezonban. Nincs miről beszélni.

A cserék:

Fernando — az első csere, ő sem kapott fél órát sem. Gündogant váltotta, gyakorlatilag tökéletesen reprodukálta a német produkcióját.

Zabaleta — ő pedig Sagna váltására került fel a térképre, abszolút poszt csere.

Navas — az utolsó tíz percre jött, bár ne jött volna. Nem játékával volt gond persze, ő jött a sérült de Bruyne helyett.

Nem gyenge a szezon, már most sem. Négy idegenbeli meccs zsinórban, ennek járunk a közepén, jöhet a nehezebbik fele. Celtic Park, White Hart Lane.

Szorgalmasan dobálják le elénk a banánhéjakat, valamikor eljön a pofáraesés ideje, ha nem most, akkor nagyon sok mindent túl fogunk élni ebben a szezonban. Ha beverjük a képünket? Nagy baj nem lesz — csak kurvára fog fájni — még két vereség esetén sem, de két vereség? Ennek most esélye sincsen.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: