manchester city crystal palace összefoglaló premier league5:0. A Guardiola éra legnagyobb hazai győzelme, jobb most, mint soha alapon.

Nagyon el lett kalapálva a Crystal Palace, náluk szakad ki minden, ami sok meccsen át bennmaradt. Gyakorlatilag csak jó teljesítmény a csapatban, rég nem látott vendég egy ilyen siker az Eastlandsen.

 

Kellett ez a siker. Több pontot és több gólt szerzett idegenben csapat, az utolsó fordulókban bőven van lehetőség javítani a statisztikán.

Már a második percben megvolt a vezetés, Kelly készítette le fejjel a középen érkező Silvának a labdát, aki köszönte szépen. Ez volt az 50. gólja a csapat mezében.

Tartalékos volt a Palace, de ennél azért többet vártam Big Sam csapatától. A nagy bennmaradási küzdelem megtorpant, három vereség, 0:8-as gólkülönbség az utóbbi három bajnokijuk mérlege.

Rengeteget hibáztak, négy góljuk előtt is volt végzetes hiba, de még így is volt olyan szarvashiba, amit megúsztak (amikor van Aanholt tisztázott a gólvonal előtt, miután Hennessey borzasztóan ütötte ki a labdát).

manchester city crystal palace összefoglaló premier league

nem fogadták meg a jó tanácsot a Palace játékosai

Nálunk is voltak hiányzók. Agüero talán, Stones úgy néz ki rendben lesz a héten. Gündogan és Bravo még hónapokig oda.

Így újra Caballero állt a kapuban. Tizennégy meccs a bajnokságban, ebből tizenhárom kezdőként. Tizenegy kapott gól, hat gól nélküli meccs. Nem csak a mutatók jól, de tényleg kapus is. Ott van, jó a kisugárzása.

Most is nagyon fontos volt, mikor bravúrral védte Benteke fejesét 1:0-nál a 35. percben. Nagyon-nagyon kellett ez.

Tipikusan megvoltak a helyzetek, de az áttörés hiányzott.

Ezt hozta el a kapitány. de Bruyne pontos passzát elképesztő mozdulattal küldte a helyére. Orgazmus.

Kevin folytatta a darálást, Gabriel Jesus labdáját nagyon szépen tette be a kapuba (Hennesseynek megvolt minden esélye a védésre).

A negyedik gól már a felszabadult, minden bejön kategória, Zabaleta visszafejelt labdáját Sterling zúdította be a kapuba.

A ráadásban jött az ötödik, egy szép fejessel megvan Otamendi idei gólja is.

A Palacenak a héten a Hull ellenni meccs a döntő, de ennél azért többet vártunk. Big Sam-ék áprilisban a Chelsea-t és a Liverpoolt is megverték idegenben. Oké, most a védősor teljesen fel volt fordulva, de akkor is.

Láttam már pár Premier League meccset, de ennyire gyenge teljesítményre, mint amit Puncheon produkált, nemigen emlékszem.

70-30 a labdabirtoklás aránya, 533-184 a jó passzoké (234-86 a támadó harmadban), 12 (+ a szokásos kapufa)-2 a kapura menő lövések aránya. Le lettek igázva.

manchester city crystal palace összefoglaló premier league

Guardiola megint változtatott egy keveset, a védelem négy főből állt most (mögöttük Willy, ahogy már említettük).

A két középső védő — a többi csapatrésszel egyetemben — remek meccset hozott. Kompany a sérülése után újra a legjobb éveit idézi, Otamendi meg. Róla csak tényleg a felső fokú jelzőkkel lehet csak beszélni.

Érdekes, hogy mindkettőjüknek kiáll a rúdja. Remélem maradnak, de ha nem, fillérekért bűn lenne elherdálni őket.

A jobb szélen most Fernandinho kezdett, Ferna akkora líbling,  hogy mindig játszania kell. Védekeznie annyira nem kellett, Zabaleta érkeztével fellépett a megszokott helyére.

manchester city crystal palace összefoglaló premier league

A túloldalt Clichy mire tökéletesen belejön a támadó szélső hátvéd szerepébe, már egy másik  klub játékosa lesz. Marha nagy pechje, hogy hiába volt egész jó, a többiek annyira faszák voltak, hogy megint ő hatott a leggyengébbnek a keretben.

Yaya volt az egyetlen vkp, Vinnyvel és Nicolásszal tökéletesen lezárták a középpályát. Tilos az á..!

manchester city crystal palace összefoglaló premier league

Sané és Sterling volt a két szélső. Az állandó helyváltoztatásaikkal és a gyorsaságukkal meghülyítették az ellenfelet. Raheem volt a jobb (a gólja miatt feltétlen), de Leroy rengeteg kapura lövése, elfutása annyit puhított a vendégeken, hogy nem csoda a kipurcanásuk.

Sané helyett Navas jött be alig tíz percre.

Kevin és David egymás mellett szerepeltetése telitalálat volt. Silvának, ha megerőltetem az agyam akkor a két legnehezebb bl meccs (a Barca és a Monaco ellen) volt csak, amikor nem teljesített jól, a szezonban, amúgy meg élmény nézni minden megmozdulását. Még ötven gólja nem lesz a klubban, de amíg van nekünk, áhítattal lessük.

Ez volt az első meccse a sérülése után, nem csoda, hogy ő jött le leghamarabb. Zabaleta váltotta, aki hamar felvette a meccs ritmusát (egy gólpasszra is futotta tőle).

Nálam KDB volt a csúcs. Jó játék, két gólpassz, egy gól plusz az 52. percben kapufát talált szabadrúgásból.

Zseni, géniusz, gyakorlatilag hibátlan meccs.

Gabriel Jesus nagyon meglepett. Az előző meccsen nem volt meggyőző — bár gólt lőtt —, most pedig a magát teljesen a csapat érdekeinek alávető, az ellenfelet lekötő, ha kell a félpályánál védekező csatár volt.

Guardiola nagyon lájkolja ezt.

Még Iheanacho is szerepet kaphatott egy kicsit.

Jó kis meccs volt, nem, pazar volt. Jöhet a bajnok a hétvégén, hogy leverjük rajtuk az utóbbi idők sérelmeit

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: