Volt időszak amikor még kurva jó volt a Bëlga, rögtön ez a szám jutott az eszembe ma reggel negyed nyolc felé.

Sorry, korán kellett kelni ma, na. Korán, mert meg kellett nézni, hogyan szecskázza fel a City Európa legjobb csapatát.

Nem, nem kell elszállni, nem ér semmit ez a győzelem, megy tovább a felkészülés, de jólesett.

manchester city real madrid összefoglaló felkészülés

 

Hatalmas érdeklődés volt a meccs iránt, a los angeles-i Memorial Coliseumba 93.098 néző látogatott ki. Igazi amerikás felvezetés — végre láttak egy kis igazi sportot is a helyiek —, edzőmeccsnek ideális volt. Sőt.

Nem a MU elleni meccs volt ez, az biztos, kezd látszani a csapatba belepakolt munka.

Bravo és Bernardo S. még szabin, D. Silva, Gündogan és Mendy pedig jó esetben a szezonrajtra lesz 100%-os állapotban.

A nagy érdekesség a felállás volt. 3-5-2-vel próbálkozott Pep. Nem olyan három védős cucc volt, mint egy hete (akkor többségében Fernandinho lépett balra hátra, a középpályánál meg többször Roberts zárta a le a szélső védő által bejátszott folyosót), hanem konkrétan három belső védő Kompany, Otamendi és Stones (majd a szünettől Mangala) hátul, a szárny-védők pedig Walker, a bal oldalon pedig az új fiú, Danilo.

manchester city real madrid összefoglaló felkészülés

Annyira nem érezték még magukat otthonosan a posztjukon, nem is csoda ez még. Főleg, hogy Danilonak nem is a bal bunkó az igazi szerepe és sikerült pont az előző klubja ellen debütálni, most ennyi volt, de a második félidőben az elfutása és a beadása szép volt (amiről alig maradt le Kevin).

Érdekes lesz kíváncsi vagyok, hogy opció lesz ez a felállás, mi(k) lesz (lesznek) állandó hadrend(ek)?

Walkernek egy kicsit talán jobban ment, a sebessége teljesen rendben volt. Duhaney jött be a helyére a 69. percben. Danilot Sané váltotta a 80. percben.

A középső védők közül Vinny lett lekapva a szünetben, a helyére érkező Mangala sorsa még teljesen bizonytalan, kb. az igazolásokon múlik a jövője Manchesterben.

manchester city real madrid összefoglaló felkészülés

A védőmunka mellett a támadásból is szerepet vállaltak, Otamendi szerezte meg a vezetés, Stones gólpassza után — majd John is betalált —, az utolsó tíz percre Adarabioyo váltotta.

Stones a mezőny egyik legjobbja volt, jó volt nézni.

Ederson, jó formában védett, csak az első félidőben vagy öt komolyabb próbálkozást hatástalanított.

Együtt élt a játékkal, amikor kellett jól avatkozott közbe (lábbal is!!!!). Grimshaw váltotta a végén, aki benyelt egy gólt, de legalább pályára léphetett.

Középen a Yaya, KDB, Foden hármas (vatta fák heppend vit Fernandinho?) tolta. Jól. Yaya adta a stabilitást, Kevin már most jó formában (juj, de kis csinos volt a szabadrúgása, amit a kapus a kapufára tudott tolni), Foden számára hihetetlen élmény lehet ez a túra, de most nem tudott annyira jó lenni, mint a Mu ellen.

de Bruynét Zincsenkó váltotta a 69. percben, Yaya helyett Roberts jött a végére, a szünetben Foden helyett Sterling érkezett.

manchester city real madrid összefoglaló felkészülés

Elől Jesus és Agüero startolt.

Gabi J. volt a jobb, de ez a meccs most nem róluk szólt. Brahim Diaz jött a helyére a 69. percben.

Sergionak sem volt nagy meccse, persze így is volt nagy helyzete (de Navas a helyén volt), meg emlékezetes volt a kulcspassza, amit Jesusnak tálalt.

A félidőben a kicsit enervált Kunt Nasri váltotta.

Samirnál érdekes volt, hogy a szünetben a pálya mellett percekig diskurált az elnökkel, Al Mubarakkal. A kiszivárgó hírek szerint Nasri az igazán fasz modorát vette elő, többen (főleg akik nem ismerik) rendesen ki vannak tőle.

manchester city real madrid összefoglaló felkészülés

Miről beszélhetett a főnök és Samir? A válaszokat az 555-1894-es számra várjuk.

A; Mubarak: tudsz valami jó kajáldát LA-ben? B; Mubarak: fogd vissza magad, te kis pöcs!  C; Nasri: minek fogjam magam vissza, úgy is el leszek adva! D; Nasri: boss, mikor emelik a fizum?

Nasri és Sterling érkeztével változott a kép, 3-3-3-1 szerűségre állt a csapat, Pep gondolom örömtáncot lejtett, hogy kedvenc felállása rövid ideig megvalósult a City-nél, mit megvalósult, működött!

Azért persze az sem volt baj, hogy Zidane lehozta a szünetben Navast, Kiko Casilla állt be.

Az első gól az 52. percben jött. KDB szöglet, Stones fejes, rossz Casilla védés, Otamendi bevágta közelről. 0:1.

A második egy gyors Walker-Kevin-Raheem összjáték után született. Szép. 0:2.

A harmadik a kedvencem. Stones takarásból, okosan (szerencsésen?) lőtte el a labdát, Casilla nem látott semmit. 0:3.

manchester city real madrid összefoglaló felkészülés

A negyedik egy pazar Brahim szóló és lövés után jött. Miket tud ez a srác?! 0:4

A végén még nagyon elsült Oscar Rodríguez lába, így lett 1:4. Nagyon okosak nem lettünk a meccstől, de tetszett. Naná! A csapat és az összefoglaló:

Ederson (Grimshaw, 80.) — Kompany (Mangala, 46.), Otamendi (Adarabioyo, 80.), Stones — Walker (Duhaney, 69.), Danilo (Sané, 80.); Touré (Roberts, 80.), De Bruyne (Zincsenkó, 69.), Foden (Sterling, 46.) — Agüero (Nasri, 46.), Jesus (Diaz, 69.)