Pár éve azt írtam egy ausztriai edzőmeccs után: nem kell mindent látni. Kurvára igazam volt.

De megint én voltam a hülye — a csajom értetlenkedése mellett — hajnalban meccs után kell kutatnom.

Az előző összefoglaló poszt óta a legnagyobb hír, hogy Kyle Walker csatlakozott a kerethez. Kellett is, mivel jobb bekk nemigen volt a keretben.

manchester city manchester united derbi összefoglaló foden

 

A távozók veretesebb lista.

Hart csatlakozott Zabaletához (vásárlási opcióval) kölcsönvette a West Ham.

Nolito hazavágyott, el is vitte a Sevilla.

Rubén Sobrinot megvette az Alaves.

Douglas Luiz ahogy jött, úgy ment. A Vasco de Gama-tól fiatal brazil középpályás alig töltött pár napot Manchesterben, máris ki lett kölcsönözve a Gironának.

Bruno Zuculini a Hellas Veronába kerül újra (ki tudja kapásból, hogy hányadik klubnak lesz kölcsönadva?)

Az is eldőlt, hogy Olivier Ntcham lesz idén a Celticnek kölcsönadott középpályás.

Pep szerint 3-4 játékosra (főként védőkre, persze) van szükség. Főleg azért, mert a most nem játszó Kolarov a hírek szerint megegyezett a Romával.

manchester city manchester united derbi összefoglaló fodenMindkét csapatnak a mezén rajta volt Manchester városának a jelképe, a dolgozó méh. A méh a májusi manchesteri terrortámadás jelképe is lett. A két csapat akkor együtt állt ki az áldozatok mellet — jelentős anyagi segítséget is nyújtva —, a mostani mezeket elárverezik, a bevétel az áldozatok családjáé lesz.

A kezdők:

Ederson – Walker, Kompany (Mangala, 46.), Adarabioyo (Otamendi, 46.), Roberts (B. Díaz, 46.) – Fernandinho, Y. Touré (Stones, 46.) – Sterling (Sané, 46.), Foden (Zincsenkó, 74.), de Bruyne (Nasri 46.) – Agüero (Jesus, 46.)

Bernardo Silva és Bravo még pihen, így ők nem voltak a keretben.

Houstonban azért volt egy kis problémánk.

Szóval, bal bunkó nem volt. Olyanok fordultak meg a kezdőben, mint Roberts, Tosin, Phil Foden. Oké, Philnél meg kell állni egy kicsit.

Amit itt letolt, az nem volt semmi. Az U-18-as csapatban, a nemrég befejeződött U-17-es Eb-n (az U-17-es válogatottban 16 meccs, 10 gól, 2 assziszt a mutatója) villogott, most láthattuk először felnőttek között.

Pazar volt. Jól fordult le nem egyszer, látott a pályán, jó labdái voltak (a másik 'gyémánt-gyerek' Roberts a számára kissé idegen poszton nem mutatott túl sokat, a félidőben váltotta Brahim Díaz), Pep külön kiemelte a teljesítményét. A 74. percben váltotta Zincsenkó, de ő semmit nem tudott hozzátenni a meccshez.

Kompany tetszett még igazán, ott folytatta, ahol a szezon végén abbahagyta.

Ederson és Walker (értelemszerűen) először kezdett. Moraesnek voltak jó védései, de az első gólnál totál vakon futott ki — az más tészta, hogy abból a szögből kevesen varrták volna be —, a második gólnál pedig a középpályás labdavesztés volt fájó.

Kyle zakatolt, ment csinálta. Jó lesz, még nem volt az.

manchester city manchester united derbi összefoglaló foden

Nasri és Mangala is szerepet kapott, a jelek szerint még nagyon nincs csapatuk, sokat nem tennék rá, hogy szeptemberben sem lesz.

A mu két perc alatt lerendezte a meccset (a második játékrészben is volt egy brutális Lukaku kapufa, meg egy lesgól).

A második félidőben már többet volt a City-nél a labda — jött a szokásos labdaterelgetés —, de nemigen tudtak mit kezdeni a mezőnyfölénnyel, komoly sansz a gólszerzésre nem volt.

Jobb összeállításban, több meccsel a lábukban (egy héttel hamarabb érkezetek az Államokba), előrébb tartanak (most), hiába fos ezt látni bármilyen szituációban, ez még nem jelent semmit a világon.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: