manchester city west ham premier league összefoglalóEddig nem szarozik a csapat, ötből öt a mérleg. A játék hullámzik, mint a címerben a Medlock, az Irwell vagy az Irk a hajó alatt. Hullámzik, de célratörő és erdményes.

Viszont most jön az erőfelmérő, a csata, a derbi, de nézhetjük úgy is, hogy a soros bajnoki. Vége a válogatott meccsek miatti szünetnek, a legutóbbi bajnoki felidézésével rázódunk vissza a megszokott kerékvágásba.

 

Semmi meglepő nem volt a kezdőben és a taktikában, a bl selejtező után visszatért a megszokott csapat

Caballero - a bukarestiek ellen teljes pihenőt kapott, a kispadon is Gunn ült (most utoljára még Joey), de neki is ez volt egy ideig az utolsó bajnokija.

Sok dolga nem volt, de azt sem látta el. A gól tragédia volt, bravó. A végét megkoronáztam egy szuperbéna kifutással. Felkészül: Bravo.

Zabaleta - ZabMan volt most a csk, de sajna most is bebizonyosodott, hogy nem ő lesz az első számú opció az upgrade-elt jobb bekk posztra, ha Sagna visszatér. Pep felderítő gépezete már keresi a jövő nyári új jobb (és bal oldali is, persze).

Clichy - ő sem, — ahogy senki sem — volt elemében, de talán még ő volt a legjobb a mostani védőnégyesből.

manchester city west ham premier league összefoglaló

Otamendi - több error volt ezen a meccsen, mint eddig az összesen. Az intő jel a gól. Ekkora zavar nem volt még hátul idén.

Stones - eddigi leggyengébb meccse volt, most nem volt meg az összhang. Nem csoda, hogy le is lett kapva a pályáról. Az egész védelem indiszponált volt

Silva - elképesztő. hihetetlen mit tol le, mit hozott le megint, két gólpassz e mellett még három kulcspassz. Az első gól előtt amit csinált, nagyon bennem maradt, ahogy meglépett, ahogy indította Nolitot, pazar. A végén a kapufája, hajajaj!

Fernandinho - a fejese tökéletes volt, ezek mellett hozta azt, amit mostanában megszokhatunk tőle. Váltás a dm és a cb posztok között. Még mindig remek.

de Bruyne - a középpályások mindent megtesznek, hogy megnehezítsék Pep dolgát, hogy ki legyen a kezdő, ha mindenki felépül.

Ferna fejese előtt tökéletesen tekert, de ha egy kicsit jobbak a szabadrúgásai és a 33. percben bevágja az ajtó-ablakot, ő lehetett volna a motm.

Sterling - hát, mit mondjak? Csipkerózsika felébredt? Nem. Láttam tavaly is szinte az összes meccsét, csak akik utálják mondták rá, hogy fosh, de most lépett egy két szintet.

Nolito - a spanyol nagyon nagy fogás eddig. Hiba nélkül illik bele a csapatba, érzi az összjátékot, a gólpassza tökéletes volt. Gólja tökéletes les volt.

Agüero - megvoltak a lehetőségei, de magához képest visszafogott volt (nem emléxem mikor volt utoljára olyan, hogy nem talált kaput.

A könyöklés. Kellett? Kurvára nem. Megérdemelte? Kurvára. Következetes az FA? Kurvára nem. Érdekel ez minket? Kurvára nem.

Tökéletesen felesleges mozdulat (Reidet le kellett cserélni, három meccset ért. A vége előtt le is kellett hozni, mint kiderült megsérült, a válogatottban sem tudott így pályára lépni. Most pihizhet egy kicsit. Kurvajó.

A cserék:

Kolarov - Pep érezte, hogy baj lesz, ezért is dobta harcba hű fegyverhordózóját, de a gólt megakadályozni, nem tudta, mivel még az oldalvonalnál toporgott, mikor jött Antonio fejese. Guardiola reakciója hatalmas.

A továbbiakban jobban muzsikált, mint Stones, de nem kellett ehhez semmi extrát nyújtania.

Nasri - megkapta ő is a lehetőséget a búcsú előtt. Nem is ment rosszat. Szeretem, jó kis játékos még mindig, azért nem zárt rossz öt évet. Azért kár, hogy ott állt az a védő a gólvonalon a 84. percben, vagy, hogy Silva a kapufát verte telibe. Legalább egy gólpasszal zárhatott volna.

Fernandinho - beszállt egy kicsit, de sok mindenre nem volt ideje.

manchester city west ham premier league összefoglaló

Ha a Hammers fele annyi energiát fektetett volna a románok elleni meccsbe, mint itt a szépítés után, Európa Liga meccsekre járhatnának a londoniak a szép új olimpiai stadionba.

Baromira nem jelent ez semmit, de Pep eddig két olyan bajnokit hozott, amin tavaly Pelle elbukott.

A csapat nem tudott 100% közelében pörögni, de dominált így is, nem is kicsit. Át lett tolva a WHU a a saját térfelére, a védők az új hadrendben ügyködtek (bár Clichy most kevésszer lépett be középre), elől meg ment a gyors, pontos támadásépítés. 67%-os labdabirtoklás, 503 pontos passz (177 a támadó harmadban).

Gyorsan eldőlt a meccs, 2:0 után látványosan visszavettek a srácok, de 2:1-nél sem volt túl sok sansz a 2:2-re.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

A hét végén itt a derbi. A titánok harca, piros vagy kék Manchester, Pep vagy Mou. És a többi bla-bla. Baromi nagy meccs lesz, a felvezető lihegés nélkül is.

Guardiola készül, mást sem csinál, ezt tudjuk. José sem tesz másképpen, lövésem sincs mire jut a két csapat egymással.

A legnagyobb kérdés: hogyan lehet pótolni Kunt? Két kézenfekvő lehetőség van: Nolito (hiába kilences, amúgy) hamis kilencesként fog ügyködni (nem állna távol Guardiolától, aki nem átallotta már kijelenteni: ha tehetné, 11 középpályást zavarna fel a pályára).

A másik út, Iheanacho megkapja a bizalmat. Ez lesz kb. a nagy meglepi szombatig.

Kelechi minden esetre egy ilyen csekély gólocskával köszönt be Nigéria mezében:

Sané, Gündogan és Kompany már edz, nem tudom milyen állapotban vannak, de meglepne, ha a derbin kerülnének be először a csapatba/térne vissza.

Mindenkinek fontos ez a meccs, Ibra és Mou saját fontosságának tudatában (és frusztrációitól fűtve) pörögnek rá a meccsre, jó lenne lehűteni őket egy kicsit.

Kezdés: holnap, 13:30.