Van az úgy, hogy valaminek vége, és tudjuk, hogy vége is kell, hogy legyen, valamiért mégis fáj. Nigel de Jong történelmet írt hőn szeretett csapatunkkal, gyakorlatilag végig itt volt azokban a pillanatokban, amikor átalakulóban volt a csapat, amikor sivár középszerből valódi elitalakulat formálódott Manchester szebbik felében.
Tök mindegy, hány lábat tört ezidő alatt a terrier, szívünknek immáron mindig közeli marad, sőt egy kicsit olyan érzése támad az embernek, hogy úgy igazán csak mi ismerjük Nigelt, ennélfogva csak mi kedvelhetjük igazán.
Gondoljunk csak bele, még az a hülye Bert van Marwijk is kirakta a keretből, amikor kicsit túlzásba vitte a mészárlást, ahelyett, hogy tartotta volna a lelket játékosában. Mert hiába a törés-zúzás, és hiába élhetett át fizikailag akkor fájdalmasabb időszakot Hatem Ben Arfa, de Jongot igen megviselte ez az eset, illetve a válogatottból való kizárás, és a City szurkolók voltak azok, akik némileg könnyítettek a lelkén, mikor vastapssal éltették az Etihadban az ominózus eset után két héttel. Bár a Milan szurkolók megszokhatták a köcsögöket szerintem minden kétséget kizáróan imádni fogják, és alighanem így volt ez a Hamburgnál is, NDJ fantasztikus három és fél évet töltött az Eastlandsen, rengeteg örömben és nevetésben részesítve ezalatt minket, szurkolókat.
Örömben, mert a játékstílusa (vagy pályán betöltött szerepe) alapból arra predesztinálja, hogy saját szurkolói rajongjanak érte, az ellenfelek meg utálják. És örömben, mert mindezt olyan szinten is tudta lehozni, hogy teljesítményével mindenki tiszteletét kivívja. Nevetésben, mert az egyik legszerethetőbb legkellemesebb figurája volt "civilben" a csapatnak, no nem mintha olyan sokat söröztem volna vele (pedig azt is lehet vele, lásd még a tribute videó), de a különféle City Inside anyagok abszolút ezt bizonyítják - nem véletlen, hogy mikor Adam Johnson írt alá a Sunderlandhez, alig írt bármit is valamelyik excsapattárs ki a twitterére, ellenben NDJ Milánóba igazolása után rengetegen fejezték ki sajnálatukat, és kívántak sok sikert a kis hollandusnak.
És megintcsak örömben, mert az individuális teljesítményen túl akkor szerepelt a csapatban, amikor az hosszú évtizedek után újra felvirágzott, és trófeákat hódított el. Az FA Cupot nyert csapatban még abszolút kulcsfigura volt, a 2010/2011-es szezonban összesen 41 meccsen szerepelt, és a 2010-es nyár előtt ha megkérdeztek volna engem, kik a keret legfontosabb tagjai, egyértelműen őt és Kompanyt említem meg az első helyen, Tévez klasszisa ide vagy oda. Szerepe az azt következő szezonra sem alacsonyodott le, csak éppen érkeztek olyan klasszisok, mint Yaya Touré vagy David Silva. Ő viszont megkérdőjelezhetetlen volt továbbra is a kezdőben, olyan stabilitást adott a hátsó négyesnek, hogy némi elfogultsággal szerintem abszolút etalon volt akkor a világfutballban, ami a védekező középpályás intézményét illeti.
Egy rövidke kis betekintés de Jong nálunk átélt pillanataiból
Ezután jött a bajnoki címmel végződő szezon, itt valamennyire visszaszorult NDJ, ami arra vezethető vissza, hogy Mancini egy sokkal támadóbb csapatot állított ki arra az évadra, és ebben olykor már luxus volt tartani Nigelt. Így is 36 meccsen szerepelt, és kijelenthető, de Jong a nagy meccsek embere is volt nálunk. A tavalyi tavasz érdekessége volt, amikor Mancini őt hozta be valamelyik támadóbb felfogású játékos helyett számunkra kedvezőtlen állásnál, és a sok megmondóember magyar fórumokon már fanyalgott, mennyire dilettáns is az olasz, de többnyire az angol kommentátorok sem álltak a helyzet magaslatán, és csak pislogtak. Holott a csere egy rendkívül nemes és ügyes célt szolgált: Yaya Touré feljebb tolásával olyan offenzív erőt szabadítottunk az ellenfélre, hogy az általában összeomlott. Ékes példa a Newcastle elleni idegenbeli meccs, ahol sokadszor is megnyertük tavaly a bajnokságot. Nyilvánvaló, hogy nemcsak Yaya univerzalitása és Mancini taktikai érzéke kellett a sikerhez, de Jong nélkül az egész lószart sem ért volna.
Ami a dirty playt illeti, nos, Nigel de Jongot zéró alkalommal állították ki a Manchester City színeiben. Természetesen ez a szám könnyen lehetett volna eggyel több, ha a Ben Arfa-féle szerelést szabálytalannak ítéli meg a bíró (nem tévedés, akkor a bírónál ez az eset még faultot sem ért). Túlzottan vakmerő és veszélyes próbálkozás volt, és ezt később meg is bánta a vétkes. Ennek ellenére van ilyenből több, és többször végződik súlyos sérülés nélkül, mint nem. Őszintén szólva, ennél sokkal durvábból is van több, és még ott sem feltétlen egy horrorisztikus sérülés a végkifejlet. Ben Arfa egy szerencsétlen áldozat volt, és alighanem NDJ volt az egyik legboldogabb ember, amikor visszatért épen és egészségesen a gyepre a francia.
De Jong nálunk elért góljainak a fele ebben a videóban megtalálható
A Xabi Alonso-féle ámokfutást nem színeinkben rendezte le, ott magam sem tudom, mit akart, talán nem is akarom tudni. Szerencsétlen Holden is miatta hagyta ki a vb-t. Itt is elkésett, nyújtotta a lábát, és még csak a földön sem tartotta azt, szóval járt volna a piros. Nem kapta meg, mindenesetre durva egy stílusban hozta le a 2010-es naptári évadot, azóta vagy lenyugodott, vagy csak szerencséje volt az áldozatainak. Mindegy is, a lényeg, hogy hülyeség ezek alapján ítéletet alkotni a hollandról, és ebben nincs semmi elfogultság - de Jong játéka nem a durvaságon alapul, sőt a játékstílusa sem kiemelkedően aggresszív a posztjához képest.
Kevés játékos távozása hatott meg annyira az elmúlt pár évben, mint Nigelé. Mostanában játékosok jöttek és mentek errefelé anélkül, hogy különösebb érzelmi kapocs kialakult (egyáltalán kialakulhatott volna) irántuk, de Jong viszont már most hiányzik, pedig még csak egy meccset kellett átvészelni nélküle. Szerves része volt egy sikeres csapatnak egy sikeres érában, innentől viszont egy új fejezet kezdődik életében, mi pedig kívánunk neki sok sikert ehhez.
Nekünk pedig csak a dúdolgatás maradt; egy dal, ami mindig eszünkbe jut majd, ha felemlegetjük de Jong hősies játékát Manchesterben. Íme:
"Oh when de Jong goes sliding in..."
