Megkezdtük. Baromira vártam, hál' istennek nem is csalódtam. Nagyon kíváncsi voltam mit főz ki Pep, mihez kezd majd a csapattal.
Nem csalódtam, de le kell szögezni: még nem jött el a szép új világ, nagyon messze van még. Ha nem lennék City szurker és nem érdekelnének a taktikai furfingok, akkor talán még anyáztam volna az első bajnoki meccset nézve, de nem várjunk, akkor nem is néztem volna meg ezt a meccset. Nem volt jó meccs.
A bukaresti bl meccs meg leginkább a felkészülést szlgálta. A román második éppen megüti egy közepes Championship csapat szintjét.
Még nincs befejezve a ház, az alap is éppen kész. Fel van túrva a kert, a Kamaz ki-be jár a cementes zsákokkal, de mi már látjuk: szép lesz ez.
Minden része, mindannyian részesei vagyunk a masterplan-nak.
Vártuk, hogy alakul a keret, ki fog játszani, ki padozik és kinek telt ki az ideje Manchesteben. Mindig érdekes időszak ez.
Sané, Kompany és Gündogan sérült, tiszta sor, hogy nem voltak. Mangala, Nasri, Bony a bl-re sem lettek nevezve. Mehetnek, amerre látnak. Sanszuk sincs Pepnél a jelek szerint.
Két fiatal, Denayer és Zincsenko is arra vár, hogy valaki kölcsönvegye őket.
Két érdekes eset van. Yaya. A megyek-maradok sztori lassan átfordul a maradnék-menjél szakaszba. Az edzőmeccseken be lett cserélve, újabb love sztorira nem vártam, de asszem itt a teljes szakítás ideje.
A nagy talány: Hart ügye. Joey mióta visszatért Birminghamből (azaz 2010 nyara óta) az első számú kapusa a csapatnak. Voltak megingások, a legnagyobb mélypont 2013 novemberében érkezett el, de mindig kikecmergett a slamasztikából. Most benne van. Rendesen.
Az előre megüzentek szerint sem állt jól Joey szénája, de a közös meló sem hozta meg az áttörést, még, vagy végleg? Inkább végleg. Pep olyan, mint egy válogatós kölök, amikor brokkolit lát a tányérján. Nem kéri, félrepiszkálja, otthagyja. Van oka rá? Van. Mást akar. Máshogy akarja. Csak ő nem egy válogatós kölök, ő a boss. Az ő felelőssége, az ő döntése. We're all part...
És a főnök döntött, az első meccsen Willy állt a kapuba. Miért nem Joey? A legjobban ez az ábra foglalja össze:
Hát igen. Erős különbségek abban, amit Pep elvár a kapusától és nem hogy fejlődne, de az utóbbi években romlottak is ezek a statisztikái Joeynak.
Új védekezéshez (erre kitérünk lejjebb) új kapus kell, világos. Nem vonalkapus, nem klasszik brit kapus, hanem egy sweeper keeper, egy olyan aki ha kell takarít, ha nála van a labda pontosan meg tudja játszani.
Joey nem ilyen. Lehetne? Szerintem, simán belejönne. De nincs idő, türelem, szándék. Hogy mit keres a fenti ábrán Claudio Bravo? Nos, a 33 éves chilei lehet az, aki 1-2 évre megoldja Pep gondjait hátul. Arról szóltak a hírek már egy hónapja, hogy a Barca nem áll az útjába ha menne, inkább (a Guardiola által is jobban preferált) ter Stegen lesz az első számú kapus a katalánoknál.
Ha átaludtuk volna a nyarat, igazán nem is gondoltuk volna mekkorát fog fordulni a világ. Első blikkre, két új playa a kezdőben, új edző, oké, vágjunk neki, de ha nem vagyunk felületesek (pont mi lennénk?) akkor már sejthettük, kezd kifordulni a világunk a sarkaiból.
A hatodik évében van a blog, a harmadik menedzser kezdi meg a működését ezen időszak alatt, az esetek döntő többségében "4-2-3-1" volt a felállás így-vagy úgy kavarva, de mégis csak '4231' volt az.
Ahogy papíron szombaton is, amikor így kezdett a csapat: Caballero — Sagna, Stones, Kolarov, Clichy — Fernandinho, Silva — Nolito, De Bruyne, Sterling — Agüero. Persze jó hülye volt aki azt hitte, ez is egy szimpla '4231', baromira nem volt az.
Az Arsenal elleni edzőmeccset látva lehetett fogalmunk mi is vár ránk, de ez több volt mint izgi. A XXI. század legnagyobb futball gondolkodójának kikiáltott mesterét munka közben látni, nálunk.
Nem követtem fanatikusan sem a Barca, sem a Bayern mérközéseit, a kötelezőn kívül csak egy-egy meccsüket láttam Pep alatt, de tudtam mit 'művel', mi az elképzelés. Kíváncsian vártam mire megy a City-vel, hát megkaptam. Jött a taktikai is Bajorországból, a meccs nagy részében így nézett ki Guardiola '4231'-e.
Juj, de furcsa volt ezzel szembesülni. Pep szerint nem ez élete legnagyobb melója. Muhaha. Kolarov, mint középhátvéd. Alaba és Lahm helyett Clichy és Sagna, Neuer reprodukálására pedig Willy. Betyáros.
Hátra többet lépett vissza Fernandinho, mint a két 'szélső' 'védő'. Silva sem álldogált középen, inkább balra húzódva lépett fel Nolito mellé. Elől pedig minden arra ment, hogy minél többet legyen a csapatnál a labda, ez össze is jött, csak az igazán veszélyes gólhelyzetek hibáztak.
Willy - próbálta maximálisan hozni azt, amit kért tőle Pep. 20 pontos passza volt 25-ből, hogy igaza legyen a bossnak, ebből három rontott volt a másik térfélre átlőtt négy labda közül. A 30. és a 80. percben volt egy-egy Neueres kimozdulása, ígéretes padavan.
Az első félidőben egy bravúrja volt Defoeval szemben, a másodikban sem kellett volna több.
Sagna és Clichy - nem volt könnyű dolguk, aláírom. Igazi wtf látvány volt Bacaryt többször látni a felezővonal túloldalán, mint az innensőn. Hátul csak akkor voltak, amikor nagyon muszáj volt, szokniuk kell még, sokszor nem kapták el a ritmust, van még tanulnivalójuk.
Clichyt Iheanacho váltotta a 80. percben.
Az új védekezés megértéséhez itt egy szemléltető videó:
Stones - debütálásnak remek. Amúgy semmi extra, semmi sallang, semmi kockázat. Rendben volt, egyelőre nem tettem le a hajam tőle, de az látszott: nagy császár lehet ő ebben a csapatban. Nagyon sokáig.
A gól előtt bántóan simán adott neki kötényt Rodwell. Most (még) belefért.
Aleks - Kolarov volt az abszolút meglepetés. Nálam a meccs legjobbja. Jól kezelte az új szerepét. A mezőny legtöbb megnyert fejpárbaja (6), rengeteg (73) jó passz. Remek volt.
A bal szélre az utolsó tíz percben került, amikor Clichy helyett bejött Iheanacho.
Fernandinho - ő is érti, hogy mit akar a mester. Összekötő kapocs a védelem és a középpálya között. Ennek köszönhetően nála volt legtöbbet a labda, ő passzolt a legtöbbet. Lesz ez még jobb is, nála is.
Silva - Merlin sem varázsolt, tette a dolgát fel-le a két tizenhatos között, most nem jött a varázslat. Delph a 64. percben váltotta.
Sterling - nagyon tepert a srác. Rögtön összehozott egy tizenegyest, ami nagyon kellett. A meccsen sokszor volt az az érzésem, ha nincs meg az elején az a gól, akkor a vér pisálás esete állt volna fenn. A támadó harmadban hibázott a legtöbbet, e miatt is jutott kevesebb labda Agüeronak. Sokaknál ő volt a MotM. Amikor Navas érkeztével átkerült a bal szélre, talán még jobb is lett.
de Bruyne - ő lehet a Pep féle taktika esze középen. Ő lehet, de még nem az, 90%-os pontosság mellett 52 jó passz, de sajna csak egy kulcspassz. Egy szép szabadrúgás, kb. most ennyire futotta tőle.
Nolito - bemutatkozott. Kb. ennyi. Voltak passzai, lövései amik ígéretesek voltak, de még bele kell jönnie. Az 59. percben váltotta Navas.
Agüero - A büntetőt simán értékesítette ami fasza, ami nem, hogy ezen kívül csak egy lövése talált kaput (erőtlen lövés, egy rosszul sikerült szögleti utáni felszabadítást követően). A második félidő elején volt kb. a legnagyobb sansza az újabb gólra (miután Sterling kintről húzta vissza és a védők és Silva szerencsétlenkedése után került elé a labda), de mellé küldte a labdát.
A cserék:
Navas - Jesús jól lépett be a meccsbe, jót tett Sterlingenk is, hogy átkerült a bal szélre. A kvázi gólpassza igazolta, hogy miért jött. Jó kiegészítő ember lehet idén.
Delph - a szamárlétrán Gündogan, Silva, Fernandinho mögött áll. Fernandoval kell megbirkóznia (már ha Ferna marad) a középső középpályás csere cseréjének szerepéért. Ő is vágja mit akar a boss, közel fél óra alatt tizenegyet passzolt, mind célba ért. Zavaró repülése kellett, hogy meglegyen a magyar-izlandi stílusú gól.
Kelechi - jött, akart, a második gólnál ott kellett, hogy legyen. E mellett egy nagy helyzetre futotta.
585 sikeres passz (86%-os pontosság). Természetesen a legtöbb a ligában az első fordulóban. 77%-os labdabirtoklás. Pep elkezdte. Kezdnek elment, ennyikeh.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
A bajnokok ligája selejtezőn a győzelem a minimum volt. Meg is lett. Edzőmeccs. Nem volt más Bukarestben.
A bajnoki után már vasárnap Romániába érkezett a csapat (és még szerdán is ott edzett délelőtt), ahová el sem utazott a sorozatba be nem nevezett Mangala, Nasri, Bony hármas, a sérültek (Sané, Kompany és Gündogan), de Yaya sem, akinek Pep még a kispadon sem akart tudott helyet szorítani, így azt tanácsolta neki, hogy maradjon csak Manchesterben és igyekezzen csapatot találni magának, mire újból találkoznak.
A bajnoki után nehéz volt rámondani bárkire is: igen, ez fasza volt, klasszis teljesítmény volt. Mivel a bl selejtező abszolút nem volt komoly meccs, tanár-diák, így most sem lehet senkire sem azt mondani, hogy ez igen, mert mindenki jó volt. Annyira gyenge volt ez az ellenfél, hogy nehéz rámondani bárkire is: igen, ez fasza volt, klasszis teljesítmény volt. Mert mindenki rendben volt, nem lógott ki lefelé senki sem.
A meccsen élőben élvezhettük a foci ultra történelem egyik legnagyobb átbaszását. Stíl. Ráadásul a hétvégém Steaua - Dinamo.
A felállás nem változott, a szereplők is csak kicsit.
Caballero - Willy folytatta ahol abbahagyta. Kis passzok, pontosan (bár volt egy szitu Stones-szal a szögletzászló felé, amikor zavarba jött), egy bravúr.
Zabaleta - Pablo mint kapitány vezette ki a csapatot, nem volt semmi kiemelkedő a teljesítményében, ő is szokja az új szisztémát.
A 70. percben Sagna váltotta, aki tökéletesen reprodukálta ZabMan teljesítményét.
Otamendi - Nicolás visszatért, nem is lehetett volna ideálisabb meccs erre. 76 jó passz (7 rossz), fejpárbajt nemigen nyertek ellene, nem is igen mentek el, ha ő állt ott. Fal volt a gyenge román támadók előtt.
Stones - most sem hidaltam le, de nem hibázott. Jó lesz. Azért remélem nemsoká a Kompany-Otemendi páros első számú cseréjeként beszélhetünk róla.
Kolarov - neki is jót tett az új rezsim. Most visszatért az 'igazi' helyére, ami most már a hamis szélső védő (de Pep jelezte, hogy annyira elégedett volt vele a Fekete Macskák ellen, hogy Mangala elé rakta még a középső védők között is).
Elől is volt ideje ügyködni, büntetőt harcolt ki, volt veszélyes lövése, szöglet utáni felső léce. Nagyon pörög.
A 77. perben Clichy váltotta.
Fernandinho - a brazil tanár úr remekül oktatott most is egy picit, bár a 80% körül passzpontosságért nem fog dicséretet kapni a bosstól. A gólpassza viszont ott volt.
Silva - Merlin is megmutathatta mit tud. Nála volt a legtöbbet a labda az egész mezőnyben 77 alakalommal továbbította a labdát, 67 alkalommal jutott el a társakhoz.
Gólja meg kellett, hogy ne akadjon meg a gépezet a kimaradt büntető után.
Sterling - Raheem is ott folytatta, ahol abbahagyta, ismét egy hamar kiharcolt büntető. Jelzi Pepnek, hogy itt van, egy kicsit nehezíti a dolgát, hogy Sané és Nolito legyen a first choice ha szélsőkben gondolkodik.
Az első gól előtt remekül hozta el labdát, jól csinálta meg a cselt, az is belefért, hogy a vissza passza picit hosszú lett (bár akkor Nolitoé lett volna), a második gól előtt pedig szépen készítette le Agüeronak. E mellett helyzete is volt, nem is kicsi.
de Bruyne - ő neki is tipikusan jót tehet ez a meccs. 45 passzából 43 ért célt. A negyedik gól előtti összjátékból kivette a részét, Nolito gólja előtt meg remek ütemben passzolt.
A 79. percben Fernando jött be helyette, így Silva lépett fel Kevin helyére.
Nolito - a hétvégi bemutatkozás után villantott is. Kifejezetten élvezte, hogy fogalmatlan hozzá képest az ellenfél. Az első felső léce az első kihagyott büntető után volt, a második pedig a szünet után nem sokkal.
A gólja a beragadt védő miatt rutinmunka volt. A gólpassza pedig zseniális.
Agüero - az elején nehezen indult be. Az első tizinél láthatóan nyűgössé tette, hogy a szemébe nyomatják a lézerfényt, a másodiknál meg nem kérdés, hogy miért ő állt oda (és nem lesz kérdés, hogy miért ő fog odaállni a Britanniaban is), a másodiknál szimplán nem jól döntött, atom simán küldte felé. Belefért.
Bele, hiszen jöttek a góljai. Az első klasszik Sergio gól volt, tizenhatról. A második igazi gyönyörűség volt, remek háromszögek végén. A harmadik pedig a kegyelemdöfés, beárazta Bukarestet. Megteremtette a lehetőséget, hogy jövő héten Iheanacho kezdjen.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
Sima meccs. Megvan a csoportkör. Holnap 13:30-kor irány Stoke-on-Trent. Bármennyire is látszik mit akar Pep, jön a Premier League rögvalósága, amely bármikor a pofájába vághatja az ajtót.
Ez nem a Barca vagy a Bayern, hogy egy évben van 4-6 rangadó és van idő buzizni a csapaton az idő nagy részében (a City-nél egy kategóriával jobb kerettel, ugye).
Szóval holnap jön (vagyis mi megyünk hozzá) a mumus. Én valamiért most bizakodom.
Még nincs kész a masterplan, de meglesz.