Itt is lenne a harmadik része sorozatunknak, amelyben a nyári átigazolásokat vesszük végig. (az első: ITT, a második: pedig ITT található).

Ma betekintést nyerhettek Madridi Merengués blog írói által Danilo Luiz da Silva elmúlt éveiről a királyi gárdánál és, hogy mennyire jogos az a kijelentés, hogy ő lenne a joga bonitóban a szóköz.

clean sweep around átigazolás danilo interjú

 

#3 Danilo

Honnan? Real Madrid

Mennyiért? 26.500.000 £

A csapatra várhatóan 50-60 körüli meccs vár a következő szezonban, így mindenképp szükség volt Walker mellé egy másik jobb-bekkre is. Danilo a Realban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Első szezonjában végigjátszotta az összes madridiak által vereséggel záruló mérkőzést, második idényében sem sikerült sokat fejlődnie, a Bernabeuban kifütyülték januárban, miután az ő öngóljának hála sikerült a Celta Vigo ellen kiesni a spanyol kupából (előtte 2 héttel a Sevilla otthonában talált be a saját kapujába). Nem sikerült első számú jobbhátvéddé válnia Zidane számára, tehát nem meglepő a távozása. Mivel nem követem a Lany Liga-t így a Madridi Merengués csapatához fordultam segítségért Danilo bemutatását illetően.

Amikor a Portótól megérkezett sokan az új Dani Alvest látták benne. Számítottak-e arra, hogy két év múlva a saját közönsége kifütyüli és örültök, ha el tudjátok valahova passzolni? Mennyire lepett meg titeket a gyenge teljesítménye?

ReAlantos: Én személy szerint nagyon örültem, amikor leigazoltuk. Egy olyan játékost vettünk, aki hiányposztra érkezett, olyan értelemben legalábbis, hogy Carvajal mellett nem igazán volt alternatívánk. Persze a csapat tagja volt Arbeloa és Nacho is, de jobbhátvédként Arbeloa már nem, Nacho pedig abszolút nem volt klasszis (hangsúlyozom, jobbhátvédként!). Ekkor érkezett a csapathoz Danilo, aki a Portóban lendületes, megbízható játékával, és remek távoli lövéseivel tűnt fel. A csapatunkhoz illő igazolásnak tűnt. Azonban az érte kifizetett összeget már akkor magasnak tartottam, és felmerült bennem, hogy ennek súlya alatt akár össze is roppanhat, bár a Portugáliában mutatott játéka alapján erre nem tettem volna túl nagy összeget. És lám, mégis. Szóval meg olyan igazán nem lepődtem, de azért főleg a korábbi teljesítménye után nagyot csalódtam benne. Sok szurkolótársammal ellentétben én adtam volna neki még egy évet, hátha a kezdeti hype miatt összeomlott önbizalma helyreáll a népharag enyhülése után, de azért könnyeket sem morzsoltam a távozása miatt. Főleg ennyi pénzért nem.

Zizou: Nem tudok mit hozzáfűzni ehhez, mivel Bandi (ReAlantos) tulajdonképpen mindent elmondott.

Raulitás: Engem meglepett a srác negatív értelemben. A Portoban nevelkedő játékosok gyakrabban válnak be az európai nagyágyúknál, mint hogy nem. Danilo kiemelkedett ott, de a mentális gyengéjét leigazolásakor senki nem látta, hiszen nem volt karrierje során akkora nyomás alatt, mint Madridban.

Norma_va: Nem számítottam rá. Amikor kiderült tavasszal, hogy leigazoljuk, megnéztem jó pár Porto mérkőzést, és igazán tetszett, amit láttam. Nagyon úgy tűnt, hogy beleillik abba a szerepkörbe, amit manapság egy madridista szélsőhátvédnek be kell töltenie.

clean sweep around átigazolás danilo interjú

Danilo utolsó portói idényében 41 meccsen 7 gólt szerzett, és 5 gólpasszt osztott ki

A WhoScored.com alapján erősségei közé tartozik a labdatartás, a passzolás és a kulcspasszok adása, remek a koncentrációja illetve a szerelési képessége. A honlap szerint nincs kiemelkedő gyengesége. Mennyiben értetek egyet ezekkel az állításokkal? Ha Ti lennétek, az oldal szerkesztői mit adnátok meg Danilo erősségeinek illetve gyengeségeinek?

ReAlantos: Ha a WhoScored ezen értékelése a portói időszaka alapján íródott volna, akkor szinte vita nélkül adnám hozzá a nevem. Nálunk azonban nem tudott fejben felnőni a feladathoz, vagy legalábbis nem tudok ennél értelmesebb indokot találni. Ezzel összefüggésben a koncentrációja is jelentős mértékben lecsökkent. Szerencséje sem volt, gyakran szerzett ugye öngólt, de én ezt is a mentális összerogyás számlájára írom. Egy idő után az önbizalmát is elvesztette, és ettől még rosszabb összképet mutatott. Az erősségeinek tartom a már említett passzolást, labdatartást és szerelési képességét, még ha ezt sajnos nálunk nem is túl gyakran prezentálta. Emellett nagyon gyors játékos, ami az angol ligában még inkább érvényesülhet. Az is pozitívum vele kapcsolatban, hogy vészhelyzet esetén, a bal oldalon is képes megbízható teljesítményre. Gyengeségei közt a legfontosabbnak a már korábban említett mentális korlátai tartom. Ezen kívül gyakran előfordul vele, hogy a támadásokhoz való felérése után nem nyargal hátra, és túl későn zár vissza. Valamint ha rossz meccse van, akkor egy pár méteres passzt is képtelen jó helyre adni.

Zizou: Labdatartás és passzképesség… természetesen ezek is fontos skillek, de azt gondolom, hogy legfontosabb tulajdonságai a sebessége és munkabírás. Ha megnézzük a nyári City-s igazolásokat, akkor másik két hátvéd is érkezett, Mendy és Walker. Ebből az derül ki számomra, hogy Guardiola gyors és atletikus (!) védőket szeretne oda a szélekre, akik az egész meccset végigrobotolják, ezzel is hatalmas tehertől szabadítanák meg Sanét vagy KDB-t, illetve a csapatot. Akik tavaly egyébként gyakran szigetelődtek el a széleken. Mi, Real szurkolók pontosan tisztában vagyunk, hogy mennyit számít, ha két olyan hátvédje van a csapatnak, akik a pálya két szélét teljes egészében bejátssza…

Raulitás: Többnyire azért lehet ez így, mert komolyabb meccseken nem sokszor játszott. A koncentrációja Portoban remek volt, itt inkább egy bölcsészhallgatóéhoz hasonlított, akit bezavartak algebra kettőre buli után reggel nyolcra. Amikor ott tud lenni fejben — mert azért akadt néhány jó meccse nálunk is —, akkor valóban jól passzol, jól mozog üresbe és tudja segíteni a csapat támadójátékát. Ilyenkor hajlamos fent felejteni magát, ami nem túl praktikus hosszú távon. Védőoldalon nem klasszis, de egy stabil jó teljesítményre képes.

Norma_va: Élőben láttam Danilo debütáló mérkőzését csapatunkban, még Rafa irányítása alatt. Akkoriban nagyon az a szóbeszéd járta, hogy Carvajal helyére érkezett, s nem helyettesítésének. Nos, az első mérkőzésen az volt a benyomásom róla, hogy stabilan képes védekezni, viszont a támadásokat nem tudja a kellő mértékben segíteni. A következő két szezonban viszont pont az ellentéte rajzolódott ki. Helyezkedésben gyenge volt, rendre üres területeket hagyott maga körül, de támadásokat tudta támogatni. — Persze beadni ő se képes, de ezt braziloktól inkább ne is várjuk el. —

Ahhoz, hogy egy játékos egy csapat támadásaiban segíteni tudjon, főleg, ha egy védőről van szó, ahhoz az szükséges, hogy megtanuljon alap sémákat, begyakorolt mozgásokat, amikre épít az adott csapat. Ezt Danilo valamelyest képes volt elsajátítani, illetve láthattuk a Portónál, hogy a képességei megvannak hozzá. Viszont a véleményem az, hogy fejben nem bírta a nyomást, ami egy Real Madriddal jár. Ennek tudom azt be, hogy védekezésben nálam nem ütötte meg a minimumot.

A jellemzéssel nagyjából egyetértek, erősségei szerintem rendben vannak. Habár emlékszem több esetre is, amikor rossz passzopciót választott, így én ide a passzolást nem sorolnám. Gyengeségei közé egyértelműen a labda nélküli helyezkedést mondanám, viszont ez következhet abból is, hogy a feltolódó szélsőhátvédjeink miatt sokszor eltolódott a védelmünk, de sokszor indokolatlanul hagyta el a pozícióját.

clean sweep around átigazolás danilo interjú

Habár már 2011 óta tagja a selecaónak eddig a 2012-es olimpiát leszámítva nem képviselte hazáját nemzetközi tornán

Rengeteg negatív kritikát kapott a Madrid szurkolóitól. Szerintetek mennyire túlzóak az olyan kijelentések, minthogy nem üti meg a Real szintjét, ő a joga bonitóban a szóköz? (ez különösen tetszett :DDD) Tényleg ennyire pocsékul teljesített az elmúlt években? Melyik szezon sikerült neki jobban/kevésbé rosszul? Fejlődött/Visszafejlődött 2015-höz képest?

ReAlantos: 2015 szeptemberében, Benítez érkezésével ő lett a kezdő jobbhátvéd, ami egy nagyon rossz vicc volt. Mind Danilo kezdősége, mind Benítez edzősége. Egy kezdő Real Madrid-játékos szintjét biztosan nem üti meg, de a második éve vége felé már egész elfogadható teljesítményt nyújtott Carvajal helyetteseként.

Mindenképp fejlődés tapasztalható a játékában, az egy évvel ezelőtti Danilóért nem adott volna fele ennyit sem a City.

Zizou: Nyilván túllőttek a Madrid fanok, de valljuk be, volt alapja. Valamint azt is számításba kell venni, hogy, aki ilyen pályára téved - focista lesz -, és olyan nagy klubok egyikében játszhat, mint a Real, akkor bizony kapni fog hideget-meleget. Ez velejárója manapság és valaki vagy elviseli és javít ezen vagy belebukik.

Raulitás: Második szezonjára jobb lett, főleg tavasszal. És Carvajalhoz képest valóban nem volt jó, de Mou irányítása alatt az egész madridista szurkolósereg örült volna egy ilyen jobbhátvédnek, amikor Arbeloa csodáit néztük a jobb oldalon.

Norma_va: Ha van olyan állatfaj, amely a sajátjait is állandóan kritizálja, azok mi vagyunk: madridisták. Nekem már akkor ellenszenves volt Danilo, mielőtt játszott volna egyetlen mérkőzést is nálunk, csupán mert a médiában úgy lett beharangozva, mint gálakezdőnk stabil leendő tagja. Persze, ezért inkább Rafát anyáztam, és megadtam a lehetőséget Danilónak is a bizonyításra. Viszont az volt a probléma, hogy az a volt pincérünk, aki szendvicset majszolgatott a kispad mellett, tényleg Danilót preferálta és hónapokig tette ezt úgy, hogy nem szolgált rá teljesítményére, miközben a padon koptatta jelenkori egyik legjobb jobbhátvédjét. Innentől kezdve Danilónak szinte esélye se volt elnyerni a Bernabéu támogatottságát. És bizony, kevés vállalható teljesítményt is nyújtott, felmenteni azért nem szeretném.

Jó játékos lehet, szüksége volt a váltásra és hogy üres lappal indítson valahol máshol. Megfelelő csapatban szerintem még sokat hozhat ki magából, de megváltást én nem várnék tőle.

clean sweep around átigazolás danilo interjú

Nem éppen a legkedveltebb duó Madridban

Láttok-e arra esélyt, hogy visszanyeri a Portóban látott formáját, és jobban fog neki feküdni a Premier League, mint a La Liga?

ReAlantos: Nem. És ezt nem azért írom, mert ne tartanám jó játékosnak. De a portugál liga azért minimum egy polccal a BPL és a LaLiga alatt van. Ahhoz, hogy a formáját visszanyerje, szerintem stabil játéklehetőségre lenne szüksége, amit a rövid ideig rekord árú Walker helyetteseként aligha fog megkapni, hacsak nem történik valami váratlan az angollal. Mint már korábban írtam, az egyik erőssége a sebessége, ami az angol ligában jobban kitűnhet, ezáltal előfordulhat, hogy jobb teljesítményt fog nyújtani, mint a spanyol ligában. Abban viszont mindenesetre biztos vagyok, hogy a portugál formáját Manchesterben sem fogja megközelíteni.

Zizou: A kettesben adott válasz miatt azt gondolom, hogy igen, minden esély megvan rá, hogy amiért leigazolták, azt hozni fogja és teljesíti az elvárásokat. Persze attól is függ, hogy fejben mennyire lesz képes maga mögött hagyni a Reallal kapcsolatos élményeit és az új feladatára koncentrálni. De lényegesebben testhezállóbb szerepkörre igazolták.

Raulitás: Ha Pep rendbe tudja tenni fejben, akkor jó lehet nálatok. A védelem két szélén jó teljesítményre képes, és én védekező középpályásként is látom benne a potenciált megfelelő rendszerben. A Premier League nem tudom, hogy mennyire fog feküdni neki. Fizikálisan nem lesz problémája, viszont egy jobban letámadó vagy brusztolósabb csapat ellen el tudom képzelni, hogy szenvedni fog, márpedig ezekből azért jár arra pár darab.

Norma_va: Talán igen. Bár a portugál bajnokságot nem ismerem annyira, de Pep szerintem jót fog neki tenni. Ő az az edző, aki pontosan megmondja neki, hogy hol kell lennie, hogyan kell védekezésben mozogni. Zidane erre képtelen volt és a mai napig az. Ha fejben rendeződnek nála a dolgok, és megkapja a bizalmat, plusz a kellő segítséget, akkor szerintem újra portói formájában láthatjátok őt játszani. Viszont én azt tanácsolom, hogy adjatok neki időt, legyetek türelmesek és tavasznál előbb ne szedjétek le róla a keresztvizet.

clean sweep around átigazolás danilo interjú

Fun fact: Annak ellenére, hogy nem ő a legnagyobb név a Premier League-ben nála többször csak Pedronak sikerült megnyerni a Bajnokok Ligáját az angol élvonalból

Milyen érzéseitek voltak, amikor bejelentették a távozását? Nem éreztek keserűséget amiatt, hogy nem sikerült kihozni magából a maximumot? Mennyire fog hiányozni nektek illetve a Real Madridnak?

ReAlantos: Rendkívül csalódott voltam, hogy nem sikerült magából kihozni a maximumot, mint azt már írtam is. Főleg a Portóban mutatott teljesítménye után. Ennek ellenére azért örömtáncot nem jártam az eligazolásakor, sokakkal ellentétben. Nekem személy szerint nem fog hiányozni, a legjobbakat kívánom neki a Cityben. Kivéve, amikor ellenünk játszik. Hogy miért nem jártam örömtáncot? Mert az eligazolásával nem igazán marad méltó helyettese Carvajalnak a csapatban. Új játékos nem érkezett Danilo helyére, Hakimi pedig bár rendkívül tehetséges, de még nagyon fiatal és tapasztalatlan. Nacho is tud jobbhátvédet játszani, de nem ez a posztja, és nem itt képes klasszis teljesítményre. Zidane és a vezetőség stratégiájába beleillik ez a transzfer, hiszen a csapat magja köré a feszültségcsökkentés jegyében próbálnak tehetséges, fiatal játékosokat igazolni, vagy az utánpótlásból felhozni, és ezzel párhuzamosan a keret kiegészítő szerepkörben tetszelgő, rutinosabb, és ez (és egyéb szempontok) alapján több lehetőségre vágyó játékosait elengedni. Úgy vélem, a Real jó üzletet kötött, és Danilo csak és kizárólag abban az esetben hiányozna a csapatból, ha ne adj Isten Carvajallal történne valami, ami miatt hosszú távon nem bevethetővé válna. A City részéről is jó üzlet, mert az idei viszonylatban olcsón szereztek egy egész jó játékost Walker mögé, akiben bár van rizikó, de 20-30 millió euró meg se kottyanhat nekik. Kiegészítő embernek az egyik legjobb volt a piacon. És végül Danilónak is jó üzlet, mert kap egy új esélyt, hogy Európa egyik élcsapatában játsszon, és szeressék őt a drukkerek. Plusz itt Madriddal ellentétben nem óriási az elvárás vele szemben a közelmúltbéli teljesítménye alapján.

Zizou: Mivel nem alakult ki kedvelés és kötődés vele kapcsolatosan, így nem hiszem, hogy hiányolni fogom. A Real meg pláne nem fogja, hiszen itt van Carvajal, Hakimi is ígéretes, de időre van szüksége, és persze Nacho bármikor beugorhat. Ez lenne rövidtávon, míg hosszún valószínűleg érkezni fog valaki, aki megfelelőbb, mint Danilo volt. (Abban az esetben, ha Hakimi nem válna be.)

Raulitás: Én örültem volna, ha marad, de úgy gondolom, hogy megtaláltuk a megfelelő helyettesét, szóval a rotációból nem hiányzik majd. Mindenképp jó lett volna, ha kihozza a maximumot, hiszen a potenciál benne van, hogy a világ legjobbjai között legyen a posztján. Nálunk ez sajnos nem sikerült, de drukkolok neki, hogy kékben térjen vissza a régi formájához.

Norma_va: Semleges. Felőlem maradhatott is volna, mert ténylegesen cserejátékosként számítottak rá. Tökéletes nem volt, szidtuk is eleget, de arra elégséges volt. Távozásával pedig szerepet kaphatnak saját nevelésű játékosaink, akik idővel fogják tudni azt a szükséges minimumot hozni (reményeim szerint), ami Carvajal mögé szükséges. Jobb ez így mindenkinek, hogy távozott. Én nem hiányolom.