andy hinchcliffe patrick roberts manchester city portréGuardiola ellopta a deadline day-en a showt, de voltak egyéb hírek is, most egy születésnap ürügyén visszakanyarodunk hétfőre.

És ha már a születésnapoknál járunk megemlékezünk egy másik City játékosról is a 'régi időkből'.

 

Szóval ma ünnepli 19. születésnapját az angol 'Messi'-nek kikiáltott Patrick Roberts.

Patrick az AFC Wimbledon nevelése, majd a Fulham igazolta le 13 évesen, 2010-ben. Itt lett ismert játékos, majd tavaly nyáron igazolta le a City négy millió font körüli összegért (plusz bónuszok).

A Cityben és Fulhamben összesen három Premier League meccsen lépett pályára (Pellegrini az őszi Spurs elleni gyalázat alkalmával küldte be négy percre, a Ligakupában ősszel a S'land és Palace ellen összesen ötven percet kapott).

Szép volt, ahogy Juventus elleni uefa Youth League meccsen az olaszok asszisztálása mellett a kapuig sétált.

A 2014/2015-ös szezonban a Championshipben 17 alkalommal lépett pályára a londoniak színeiben.

Az angol korosztályos válogatottakat szépen végigjárta, az U-16 és az U-19 között (összesen 35 meccs és 14 gól). Tagja volt a 2014-es U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságot megnyerő csapatnak (a torna legjobbjai közé választották).

A deadline day-en 18 hónapra a Celtic FC kölcsönvette a City-től.

Kíváncsian várjuk sikerül-e befutnia a neki jósolt karriert, vagy az utóbbi években elkallódott angol tehetségek sorát gyarapítja? Franc tudja, de másfél év skót bajnokság jót tehet neki, a többi csak rajta múlik, a talentum megvan. 2017 nyarán majd Guardiola eldönti mi lesz vele.

Minden estre mi boldog születésnapot kívánunk neki!

Térjünk rá a másik születésnaposra.

Andrew George Hinchcliffe 1969. február 5.-én született Manchesterben. A Manchester City ifjúsági csapataiban nevelkedett. Az 1986-os ifjúsági kupát nyerő csapat tagja. Andy mellett Ian Brightwell, Steve Redmond, Paul Lake és David White is a felnőtt csapat alapemberévé válik az évek során.

Andy a City-ben 1987-ben mutatkozott be a második vonalban, augusztus 15.-én a Plymouth Argyle ellen 2:1-re megnyert hazai bajnokin.

Az 1987/1988-as idényben összesen 42 meccsen játszott (látszik, ő lett stabilan a City balhátvédje) a csapatban (még gól nélkül), a polgárok nem jutottak fel, a kilencedik helyen zárták a bajnokságot. Hinchcliffe bekerül a 'szezon csapatába' a ligában.

A következő idény jobban sikerült mind Andy, mind a csapat számára. 39 meccsen játszott, 5 gólt szerzett. Pontrúgásai, beadásai, pontosak és veszélyesek voltak, a szurkolók kedvencévé vált, az angol U-21-es csapatba is meghívót kapott.

A City a harmadik helyen zárt, így a 1989/1990-es szezont az első ligában kezdhette meg.

Hinchcliffe itt is alap embernek számított, 31 meccse volt a szezonban, 2 gólt szerzett (az egyiket a hírneves Demolition Derby-n szerzi, erre a meccsre hamarosan visszatérünk).

andy hinchcliffe patrick roberts manchester city portré

Andy 1990 nyarán eligazol. Az Everton 800.000 fontot fizet érte, a Cityben 112 meccsel és 8 góllal zárja a pályafutását.

A Toffees színeiben 1995-ben FA kupát és Charity Shieldet nyer. Nyolc évig játszik Liverpoolban (182 meccs/7 gól). A karrierjét nagyban befolyásolja, hogy egy súlyos sérülés miatt 1996 decembere és 1997 szeptembere között nem tud játszani. Mire visszatér edzőt cserél az Everton (Joe Royle bízott benne, de ugyanaz a Howard Kendall váltja a padon, aki '90-ben eladta Manchesterből az Evertonnak... Royle meg kisebb kihagyás megy a City-be, hogy kiessen velük a harmadik vonalba, majd visszavezesse a csapatot a Premier League-be, de ez is olyan sztori amire visszatérünk még.).

Kendall újfent túlad rajta, 1998-ban 2.650.000 fontért a Sheffield Wednesday-hez igazol (86 meccs/7 gól). Majd innen is vonul vissza 33 évesen, 2002-ben. Folyamatosan kiújuló sérülései miatt, a 2001/2002-es szezonban már csak két meccsen tud pályára lépni.

Andy első gólja a Cityben, 1987-ből, a Wolerhampton otthonában játszott ligakupa meccsen

Hinchcliffe hétszeres angol válogatott, a hazai rendezésű Eb után, 1996 szeptember 1.-én debütál a három oroszlános csapatban (David Beckhammel együtt) a Moldova elleni világbajnoki selejtezőn.

A vb-ig (a sérülése miatt kihagyott tíz hónapot, ne feledjük) még öt meccsen játszik, szerepel is Glenn Hoddle harmincas előzetes vb keretében, de a Franciaországba utazó szűkített csapatba már nem fér bele.

'98 őszén kétszer kap még behívót, szeptemberben Svédországban végig a padon ül, októberben pedig a Wembley-ben sérülés miatt a 34. percben le kellett cserélni. 1999-ben még egyszer behívót kap a lengyelek elleni Európa-bajnoki selejtezőre, de Kevin Keegan a meccsre nem nevezi.

A hét válogatott meccsén Anglia nem kap ki és csak két gólt kap.

Manapság ha sztrímelünk, mint tv-s szakértőbe futhatunk bele.

Boldog születésnapot neki is!

andy hinchcliffe patrick roberts manchester city portré