A Manchester City az utóbbi hetek után egy újabb erényét csillogtatta meg: nem játszottak jól a srácok, sőt, magukhoz képest sokat hibáztak, de mégis, viszonylag simán hozták a meccset. Nyerni tudni így is kell, rosszul játszva. Nagy erény!

manchester city sahtar doneck bajnokok ligája összefoglaló

Hat pont, hat gól és más semmi a csoportban két meccs után. Perfekt.

 

A kelet-ukrajnai háború miatt a Sahtar már több, mint három éve nem játszhat saját pályán Doneckben, a Donbasz Arénánál 2014 nyarán már zajlottak harci tevékenységek, a helyzet azóta sem lett jobb. Sőt. Nagyon furcsa lehet, hogy évek óta nem játszottak a saját szurkolóik előtt, akiknek nem kevés megpróbáltatásban van részük.

Ennek fényében különösen dicséretes, hogy ideiglenes otthonukban elpicsázták a Nápolyt. Köszönjük szépen még egyszer.

Manchesterbe sem beszarva jöttek. Jó csapat ez a Sahtar, de nem egy Manchester City szint. Nem bl legjobb 16 szint. Egy-egy villanásra képesek, egy-egy meccsre felszívják magukat, de hogy ez ellen a City ellen is simán kikaptak, hát. Nem lesz könnyű dolguk a csoportban, de azért örülök, hogy — jó eséllyel — már nem lesz tétje a City-nek a harkovi kirándulásnak.

manchester city sahtar doneck bajnokok ligája összefoglaló

Amit kitaláltak hellyel-közzel működött, de ahogy telt az idő, a City tudott váltani, a vendégek nem, sőt, a vége felé már fáradtnak is tűntek. Sokkal kevesebb lett a lendület a játékukban. Kifulladtak szerencsére szép lassan.

A védelemben a legnehezebb dolga Walkernek volt, olyan ügyes és gyors játékosok bukkantak fel vele szemben, mint Taison, Fred vagy Bernard. Ő is a második félidőre javult fel, kevesebbet hibázott, jóval. De az igazi meglepetést a túl félen láttunk. Nem Danilo, hanem Delph kezdett.

Logikus, Fabian a múlt héten már szerepelt itt, Danilo mellett kell valaki, akire lehet számítani. Úgy fest: Delphre lehet.

Mendy sajnos kidőlt, ma is még Barcelonában, a műtét utáni lábadozás ideje megjósolhatatlan jelenleg. Rövid nem lesz.

Januárig Danilo és Delph osztozik a poszton. Érdekes lesz. Mindenesetre Fabian most jó volt. Nagyon. Ahogy Pep fogalmazott, egy okos középpályás bárhol megállja a helyét. Tudjuk, nála nincsenek posztok, csak feladatok. Azért nyugodt teljesen nem vagyok.

Maga a meccs két halovány City helyzettel kezdődött, majd két halovány Sahtar helyzettel folytatódott.

Az első komoly dolog a 30. percben volt, egy nagyszerű labdaszerzés után tökéletesen lépett ki De Bruyne, el sem hittem, hogy nem lett ebből gól.

Két percre rá már Edersonnak kellett nyújtózkodnia, Bonfim lövése után. A kapusunk megint nem kapott gólt, amit kellett hárított. Már a fejvédőre sincs szüksége, hihetetlen a pali.

manchester city sahtar doneck bajnokok ligája összefoglaló

A szünetig még két Sané helyzet, de gól nélkül lett vége az első negyvenöt percnek.

Ez volt a 38. bl meccse a csapatnak, még nem volt egyik sem végződött 0:0-ra. A szünetben ez volt az eredmény, de nem tettem volna rá sokat, hogy ez marad a végéig.

De Bruyne az első félidőben messze volt önmagától, baromira nem lepett volna meg, ha Pep az elsők között kapja le, de jött a nagy fordulat, rögtön a szünet után, Ginger Kev labdát szerzett a kezdőkörben, Silvával az összjáték, David fut fel, 23 méterre a kaputól visszakapja Kevin a bőrt és egy bazi nagy gólt akaszt. Nincs itt látnivaló, kérem.

Az 55. percben Pep cserél, Jesus le, Sterling be. Gabi láthatóan nagyon zokon vette a lehozatalát.

manchester city sahtar doneck bajnokok ligája összefoglaló

Míg Jesus az egész támadó harmadot bejátszotta, addig Sterling menetrend szerint jobbról érkezett meg a kapu elé, ez volt a legnagyobb változás kettőjük játéka között.

Aztán jöhettek az elbaltázott helyzetek, az 57. percben Agüero közelről bombázott Pjatovba, a 69. percben Sterling hagyott ki egy ziccert, majd a legnagyobb helyzet is elpuskázva: Kun kihagyta a büntetőt.

A kimaradt tizi fájt, de érdemes megnézni, hogyan is lett 'összehozva'. Ederson felkapott egy rossz beadást és már rögtön dobta ki Sané elé, aki végignyargalt a pályán, a tizenhatoson belül meg Ordets rossz ütemben lépett oda neki. Jól csinálták.

A 81. percben Gündogan jött be Silva helyére. Jó volt látni Ilkay-t, lendületesen játszott, talán végre teljesen rendben van.

A 85. percben pedig Bernardo Silva váltotta Agüerót. Pep rá szokott érezni a cserékre, de most talán jobb lett volna, ha Jesus helyett Sergiót hozza le.

Ilyen is van. Kunnak volt egy meccse, amikor nem ment neki.

Ami még fájóbb: Agüero csütörtökön kiruccant Amszterdamba, ott pedig már hazafelé, a repülőtérre tartva balesetet szenvedett. Bordatörés, hat-nyolc hét kihagyás. Fasza.

manchester city sahtar doneck bajnokok ligája összefoglaló

A meccsnek azért a kihagyott bünetővel nem lett vége, egy elönzőzött Sané és egy kihagyott Sterling helyzet után Raheem tíz méterről a léc alá bombázta Bernardo labdáját. Nincsen jelenleg Manchester City Sterling nélkül?

Először két meccs után hat ponttal a bl csoportban. Ha a következő két meccsen hozzájön még négy, megvan a továbbjutás! Aztán még négy, a tizenhat között meg jöhet a Bayern, az Atletico vagy a Juventus.

Apropó München. A tudós magyar bajor fanok, hogy mondták, 'elmegy ez a nímand, Pep, jön Ancelotti, aztán sima a bl győzelem!' Aham, hát nem.

De vissza a meccshez! Érdekes volt, sok szempontból. Egy daráló ellenfelet sikerült legyűrni, nem jó játékkal. Persze volt kiemelkedő, főleg Fernandinho tündökölt. Zseni a posztján. Mellette a már említett Delph és a két másik középpályás Silva és KDB, na meg a bal szélső Sané tette oda magát.

A játékba beszállt három srác is lendületet tudott adni a csapatnak, a nehézségek ellenére lehet bizakodni a szombati rangadó előtt.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: