manchester city celtic bajnokok ligája összefoglalóA Chelsea ellen nem jött össze az 1:1, most igen, mégpedig úgy, hogy két ígéretes fiatal játékosunk is gólt szerzett, mégsem esett öngól ezen a találkozón.

Furcsa egy meccs volt, tét semmi, az első tíz perc után le is fújhatták volna — mindenki így járt volna jobban, sokkal jobban — cserébe megfigyelhettünk néhány ritkán játszatott játékost. Túl vagyunk ezen a bl őszön is.

 

A meccs a Chapecoense tragikus körülmények között elhunyt játékosaira való megemlékezéssel kezdődött. Hihetetlen az, ami történt.

manchester city celtic bajnokok ligája összefoglaló

Pep a bajnokikról eltiltottakat nem játszatta, Fernandinho itt is az eltiltását töltötte, így nem is lehetett a pályán. Otamendi és Agüero a padon ült, végig ott is maradtak. Sergio teljes pihenésén meglepődtem, elsőre azt gondoltam volna, hogy kezdeni fog (és két ék lesz fent egyszerre), vagy legalább beáll a végén, hogy ne kerek egy hónapnyi tétlenség után kelljen a Liverpool ellen visszatérnie.

Guardiolanak nemigen volt kedve cserélni, így csak közelről nézhette a meccset még a cserekapus Gunn, StonesAngeliño — a fiatal spanyolt sajnálom, hogy nem dobta be — és a 16 éves Phil Foden. Mondjuk az meglepetés lett volna a javából, ha az angol U-17-es válogatott középpályás bemutatkozhatott volna. Az is nagy dolog, hogy bekerült a keretbe, jutalom, megelőlegezett bizalom a fiatal srácnak.

A kapuban Caballero állt és azt kell, hogy mondjam, több dolga volt, mint Gordonnak.

manchester city celtic bajnokok ligája összefoglaló

A bekapott gólnak örültem. WTF?! Ilyen se volt még, hogy örültem volna az ellenfél góljának. Mondjuk Clichy úgy kísérte Robertset, mintha edzés lett volna és félne odarúgni a 'kicsinek'. Várom vissza Patricket, a Navas - Nolito páros bármelyike helyett szívesen látom majd a csapatban. A két másik City kötődésű játékos közül az egyik (Kolo) a padon, a másik (Sinclair) a sérült listán volt.

Gaël volt a három védős rendszerben a balos, Adarabioyo középső, Sagna pedig a jobbos. Tosin és Clichy kb. egy szintet hozott, Bacary volt hátul talán a legjobb.

A középpályát hárman szállták meg, Fernando, Gündogan és egy kakukktojás is volt: Zabaleta.

A kapitányi szalagot viselő Pablo megállta a helyét új szerepében, Fernando tökéletesen osztotta a labdákat, 97%-os pontosság mellett 94 ért célba. Ilkay pedig — szerintem — talán a mezőny legjobbja volt.

A másik fiatal Pablo Maffeo volt a kezdőben. Sajna kevésbé találta a helyét, a jobb szélre volt ragasztva, keveset volt játékban, ellenben 25 passzából 24 célba ért. Navas váltotta, egy fokkal jobb volt az idősebb spanyol a fiatalnál.

A túloldalt Sané vállalta ugyanezt a szerepet, egy kicsit jobban ment neki, mint Pablonak, de ebből a csapatból nemigen lógott ki felfelé senki sem.

Nolito Kelechi mögött játszott, adott egy pontos gólpasszt, sajna amikor hálóba talált, egy picit előrébb volt a kelleténél.

manchester city celtic bajnokok ligája összefoglaló

Iheanacho gólja pazar volt. Kár, hogy nem játszott az utóbbi időben túl sokat, de majd most! Az első félidőben volt egy juj de nagyon szép sarkazása. De ahogy a többiek, ő is eresztett le a meccs előrehaladtával.

Ezzel zárult a bl 2016-ra. Hétfőn jön a sorsolás, a Juventus, a Napoli, a Dortmund, a Monaco és az Atletico Madrid lehet az ellenfél. Nem lehtünk elégedettek, de idén úgy alakult, hogy a csoportelsők sem mehetnek biztosra, hiszen olyan csoport másodikok vannak, mint a Real Madrid, a Bayern, a PSG, Sevilla és mi.

A soroláson bele fogunk húzni — mint általában —, ahogy az FA kupában is sikerült: januárban a West Ham ellen idegenben lesz a kezdés ebben a sorozatban.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

A hétvégén a kezdőcsapat lesz a kérdéses.

Otamendi, Kompany hátulról, Fernandinho középről és Agüero előröl hiányzik ez a fix. Delph már edzésben, gyakorlatilag Sterling is felépült, de velük még nem számolnék.

Bravo a kapuban, Iheanacho elől ez fix. Ha most is három védő lesz, akkor Kolarov és Stones mellé jó eséllyel Sagna kerül.

manchester city celtic bajnokok ligája összefoglaló

A középpályán a legnagyobb a választék, van Yaya ugye — az a Yaya, akit a múlt héten lekapcsolt a yard, ittas vezetésért. Mi a fasz?! Azt az embert, aki pár éve hívő muszlimként nehezményezte, hogy a meccs legjobbjának pezsgőt osztogatnak.. Oké, én is jártam manchesteri pubban, nehéz ellenállni, de nem mondanám, hogy megértem ezt a sztorit — Gündogan, Fernando, de Bruyne, Silva, Nolito és Sané. Lehet csapatot összerakni azért.

Mert győzni kell, hiába a bajnok otthonába látogatunk. A Leicester mélyrepülésben van, de van egy olyan gyanúm, hogy Ranieri most akarja megkezdeni a felzárkózást.

A rókáknak egy nappal kevesebb pihenő jutott a héten, de mivel simán nyerték a csoportot, az utolsó meccsükön a B csapat állt ki a Porto ellen, ki is kaptak nagyon szépen 5:0-ra (a portói meccsre amúgy a City is akkreditált játékosfigyelőt, hogy elemezzék André Silva játékát, aki két gólt lőtt és egy gólpasszt adott).