manchester city sunderland premier league összefoglalóTavaly és tavalyelőtt is 1:0-ra kapott ki a Stadium of Light-ban a csapat, 1987 óta ha november 10-én meccs van, nem nyerünk (három vereség és egy döntetlen ezen a napon), Poyet kezdi gatyába rázni csapatát, nálunk pedig egy sérüléshullám csapott át a fejünk felett.

Előjelek? Kit érdekelnek, bíztunk a sikerben. Már megint mi voltunk a hülyék...

 

Nem tagadom, hogy sokat vártam novembertől, vasárnaptól már a dobogón láttam a csapatot, a decemberi első bajnoki után (Swansea) kis szerencsével a következő idegenbeli sorozatot (S'oton, West Brom, Bayern) a második helyen várhattuk volna.

Egyelőre ez még messze, picsogni nem fogok, de az látszik, itt bármi lehet. Tizenegy forduló után a Premier League tabellája jobban összeállt, mint Michelle Wild bugyija egy (szó szerint) kemény forgatási nap után.

Nyolcadik helyen a Manchester City, hat pontra az első hely, ötre a tizenkettedik. Nem gondoltam volna, hogy a mu ilyen hamar előzni fog, de ez is kellett, hogy összerázódjon az élmezőny (na, meg kezdett nagy pofája lenni a gúnároknak, őket sem ártott lehűteni egy kicsit).

manchester city sunderland premier league összefoglaló

Pellegrini vakarhatta a fejét. Hart még 'szabadságon', Silva, Kompany, Nasztaszics, Jovetics, Fernandinho sérült, Rodwell pedig egyelőre csak a kispadra 'jó', így hat helyen változott a kezdőcsapat a CSZKA elleni BL meccshez képest.

Poyet csapata pedig most kezd összerázódni, a fekete macskák csak két helyen tértek el a S'oton elleni hétközi (2:1-re megnyert) ligakupa meccshez képest.

A mérkőzést nehéz értékelni, elemezni, megemészteni. A Sunderland lőtt egy gólt, aztán nem csinált semmit, mi meg alapból nem voltunk képesek semmire. Nagy különbség.

Pellegrininek most a sérülések miatt megint egy újabb felállást kellett bevetnie, ami leginkább egy 4-4-1-1-re hasonlított. Negredo elől, mögötte Agüero. Oké, Sergio és Álvaro között most jobban működik a kémia, mint Vilmos és Katika között, de azért néha pihenni is kéne. Džeko megérdemelne egy kezdőcsapatbeli helyet, pláne ilyenkor, mikor Negredo a kaput sem képes eltalálni. Agüero szokás szerint legalább szétszakadt, de nem ment neki sem. Cefetül hiányzol Carlos.

A meccs elején mi próbálkoztunk, de negyedóra után volt tíz perc, amikor a hazaiak jobbak voltak. Jött is a bazdmeg.

Phillip Bardsley indult meg a jobb oldalon, lerázta Milnert, csinált egy alap cselt, aztán máris 1:0. A szerdai kupameccsük után megint betalált a balbekk.

Nálam Bardsley lökése szabadrúgást ért kifelé, de azért Milnernek sem kellett volna ilyen hamar megadnia magát.

Mondani sem kell, ez volt a Sunderland első kapuralövése (aztán még egyet kipréseltek magukból a második félidőben)... Szóval Pantilimonnak nem kellett volna szétszakadnia, de olyan gyámoltalan volt a gólnál, mint egy 202 centis óvódás.

Remélem most már lassan visszatér a 'régi' Hart, fasza dolog néhány napig a nagyfater bogarával járni amíg az új golf szervizben van, de még jobb visszaülni belé.

Volt kapusunk, David Seaman is kiállt Hart mellet, remélve Joey beáll az angolok kapujába Chlie ellen - ezt üzente meg Hodgsonnak - majd hozzátette: Pellegrini nagy szégyene, hogy nem Hart véd a Cityben.

García a 26. percben sárgát kapott, oké eltalálta Fletcher lábát, meg is érdemli, de pár perccel előtte Larsson pont őt úgy letarolta, hogy a svédnek nemigen lett volna szabad a pályán maradnia.

manchester city sunderland premier league összefoglaló

A szünetben lehozta Garcíát Pellegrini, jött Navas. Milner pedig be középre.

Én nem ezt húztam volna meg. A csapat egyetlen fegyvere a szöglet (14:0 nekünk) és a bedobás volt (21:9 nekünk), de nem tudtak vele élni (pedig még Pantilimon is felment az utolsó után percben). García nem lett volna rosszabb középen, mint Milner (James a szélen most pocsék volt), de legalább a fejjátékára lehetett volna bazírozni.  A támadók és a középpályások közül Nasri, Negredo és Agüero nem tudott egy fejpárbajt sem megnyerni, Milner és Yaya pedig csak kettőt tudott nyerni (összesen, nem fejenként), négyet pedig elvesztettek, Javi ellenben az első félidőben mind a három fejpárbaját megnyerte.

Totálisan jellemző volt a csapat vasárnapi játékára, Richards műesése a 67. percben... Örülhet, hogy nem kapott sárgát. Megmutatta, mennyire nincs semmilyen elképzelés arra, miként is kéne legyőzni a Sunderlandet. Azt a Sunderlandet, amelyik eddig négy pontot kapart össze. Mondjuk az pont annyi, amennyit a City idegenben gyűjtött. Siralomvölgy.

A 71. percben Zabaleta váltotta Richardst és Džeko Negredót.

A mutatók mindenben jobbak a City-nél, 63 % feletti labdabirtoklás, 574 jó passz (nekik 298), ebből a támadó harmadban 253 (79), lószart sem ért.

Sem egy jól sikerült átlövés, sem egy végigvitt akció nem volt, így nem is lehet nyerni. Olyan volt, mint egy házzal arrébb a ligakupában, csak itt megvolt a hazaiak gólja, és nem jött a hosszabbítás, ahol végül csak behúztuk.

Nasri volt a csapat legjobbja, ő próbálta meg mozgatni a társakat, bepasszolni a szabad helyekre, de ő is távol volt attól, hogy igazának jónak nevezzük. Mellette (mögötte) a 28. születésnapját ünneplő Kolarov volt még aktív, de Aleks barmi pontatlan volt. Navas beállásáig nagyrészt a baloldalt futott támadás.

Nem bírta el azt a csapat, hogy Silva és Fernandinho sérült, Agüero, Negredo és Yaya pedig fáradtan mozog.

Ráfér a keretre a pihenés, a sérültek remélem hamar visszatérnek

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: