Manchester City Blog - Pride in Battle

Nyolcból nyolc. Ez Guardiola és a City eddig a szezonban. Ez klubrekord. Egy edző sem startolt még így. Két hazai meccs volt terítéken a múlt héten, nagyon simán, gyakorlatilag tökéletes focit bemutatva (összességében) 8:0-val lett hozva a BL és a PL meccs is. A játék is kezd összeállni.

Élmény őket nézni.

Ez is megvan. Behúzva a derbi. Az első félidőben olyan űrfocit láthattunk, hogy ihaj. Mourinho elmérte a dolgokat, Guardiola megnyerte a derbit.

Lépdel előre a csapat, az egyetlen amelyik a 100%-os a Premier League-ben. Lassan csak kurvajók leszünk.

Eddig nem szarozik a csapat, ötből öt a mérleg. A játék hullámzik, mint a címerben a Medlock, az Irwell vagy az Irk a hajó alatt. Hullámzik, de célratörő és erdményes.

Viszont most jön az erőfelmérő, a csata, a derbi, de nézhetjük úgy is, hogy a soros bajnoki. Vége a válogatott meccsek miatti szünetnek, a legutóbbi bajnoki felidézésével rázódunk vissza a megszokott kerékvágásba.

Első részünkben igyekeztünk bemutatni az angol kötődést, amely Josep Guardiola életének legnagyobb részét valamilyen módon végigkövette, és azt, ahogyan a kisgyerek labdaszedőből előbb klasszis középpályás, majd gyakorlatilag segédedző vált Juanma Lillonál. A folytatásban magáról az edzőről lesz szó - vélhetően olyan előadásban, ahogyan azt az olvasó kevésbé ismeri. Amíg a múlt heti írás elsősorban Graham Hunter Pep's England Calling cikkére épült, most Martí Perarnaunak a mesterről szóló könyve jelenti az elsődleges forrást.

A bl visszavágó igazi tét nélküli öröm-bánat-foci volt a 'B' csapatnak. Igazán furcsa volt nézni ezt a meccset tudván: ikonikus City játékosok jó eséllyel utoljára húzták magukra a csapat mezét, de volt aki először tehette ezt meg.

Így megy ez, egy új korszak kezdetén, de minden kezdetnek vannak kellemetlen része is. Ez a meccs határozottan a kellemetlen feléhez tartozott. Érzelmek, búcsú, bajnokok ligája csoportkör.

Nemrégiben az új boardot bemutató poszttal jelentkeztünk - most, hogy a tézis is csatlakozott végre a csapathoz - és túl vagyunk az első tétmeccsein -, illendő valami hasonlóval fogadni őt is. Pep Guardiola ugyanis egy régen dédelgetett álmot él meg éppen. Akárcsak a többi, más futballkultúrából érkező játékost és trénert, őt is magával ragadta a játék bölcsője. Igaz, a sáros mocsárvidékre hajazó elsőosztályú játékterek, az igazi Wembley, és a korábban Európában is domináló, britekből összeállított klubok ma már mindenki számára pusztán szép emlékek - Guardiolának ráadásul a meghatározó fajtából.

Újabb meccs a Pep Guardiola korszakban, újra egy sima győzelemmel.

A címbeli állítás persze fals, szeles, hűvöskés délutánja volt a csapatnak Stoke-on-Trentben, nekünk viszont igazi verőfényes siker: otthon lett felnégyelve a mumus.

Megkezdtük. Baromira vártam, hál' istennek nem is csalódtam. Nagyon kíváncsi voltam mit főz ki Pep, mihez kezd majd a csapattal.

Nem csalódtam, de le kell szögezni: még nem jött el a szép új világ, nagyon messze van még. Ha nem lennék City szurker és nem érdekelnének a taktikai furfingok, akkor talán még anyáztam volna az első bajnoki meccset nézve, de nem várjunk, akkor nem is néztem volna meg ezt a meccset. Nem volt jó meccs.

A bukaresti bl meccs meg leginkább a felkészülést szlgálta. A román második éppen megüti egy közepes Championship csapat szintjét.

Még nincs befejezve a ház, az alap is éppen kész. Fel van túrva a kert, a Kamaz ki-be jár a cementes zsákokkal, de mi már látjuk: szép lesz ez.

Minden része, mindannyian részesei vagyunk a masterplan-nak.

Nem sikerült a főpróba, fasza lesz az előadás?

Nyugi, van még pár tucat ilyen közhely a tarsolyban, lesz mit eldurrantani a szezon közben is. Most rápillantunk a legutóbbi megaposzt óta történtekre és az Arsenal elleni vasárnapi Svédországban lezavart barátságos meccsre. Lassan kezdődik az idei móka!

Szabadság után. A számomra csak a magyar válogatott szereplése miatt élvezhető Európa-bajnokság után, pont egy hónapja indult be az érdemi munka a csapat háza táján. Végre végre a szabinak, dübörög az elő, nyakunkon az igazi szezon. Számukra kezdődik a meló, nekünk viszont ez az igazi szabadság.

Szóval eltelt egy hónap Peppel. Beindult az új világ, megújult a címer, működésbe lépett a katalán board, van hírneves új playa a keretben, nem is egy, meg jöttek nem annyira hírnevesek is.

Megvan az új hazai, és az idegenbeli mez is, plusz megújult a a hivatalos honlap. Túl egy sikertelen és egy sikeresebb meccsen egy-egy német élcsapat ellen.

Nagyjából ezek voltak a fő történések Guardiola uralkodásának első hónapjában, amelyeket most újra átpörgetünk.

Ez a címe Andy Morrison 2011-ben megjelent önéletrajzi könyvének, aki ma lett 46 éves.

Ha kicsit jobban elmélyülünk az ő történetében, akkor rájövünk, hogy a fenti címben található három jelző tökéletesen jellemzi Andy labdarúgó pályafutását a pályán és azon kívül is egyaránt. Balhék terén Balotelli a nyomába sem érhet, a pályán viszont a hadvezérek hadvezére volt. Nemrég egy szavazáson a drukkerek minden idők harmadik legjobb City-csapatkapitányának választották meg a skótot, akit két súlyos betegség sem tudott ledönteni a lábáról.

A mai retrócity-ben Rodney William Marsh történetét elevenítjük fel, akit a generációjának egyik legnagyobb tehetségének tartották a 60-as és 70-es években.

Marsh élettörténete 2012-ben került újra reflektorfénybe, akkor párhuzamba állították az akkori csapat tékozló fiújával, Carlos Tévez-zel. Ma mi is felelevenítjük a történetét.