Manchester City Blog - Pride in Battle

Manuel Pellegrini elment. Ennek aprópóján elővesszük a chilei edző - vigyázz, nem menedzser - wilkommenposztját az óhazából, upgradelve 2016-ra, megérdemel pár kedves, melegszívű szót.

Nem sikerült nyerni vasárnap az Arsenal ellen, de a remény nem halt meg. A 2015/2016-os Barclays Cripple Fight Premier League még nem ért véget.

Elég egy nyamvadt pont Walesben, aztán Pep is a bl-ben kezdheti meg manchesteri karrierjét, persze semmi meglepő nem lenne ezt a szezont látva , ha ez sem jönne össze. Most is lesz typical City-s végjáték?

93 esztendeje, hogy a klub elköltözött a Hyde Roadról, és ma van 13 esztendeje annak, hogy a manchesteri kékek elhagyták a brit foci egyik legtradicionálisabb stadionját, a Maine Roadot. Egy poszt formájában most megemlékezzünk az "Észak Wembley-jéről".

Kompany elfáradt izomzata, Yaya lelassult teste. Ezek vagyunk mi. Az elért bl elődöntő baromi nagy dolog, de a Real ellen azért többet vártunk. És még nincs vége, meg kéne tartani a bl-t érő helyet, vasárnap jön az Arsenal az Eastlandsre. Pazar, jön a teljes összeomlás?

Nem tudom mi lesz, tényleg nem. Noel Gallagher minden esetre pompásan összefoglalta a szerdai meccset nekünk:

Ünnep volt kedden az Etihadban. Nem sikerült nyerni, de ez a két meccs baromi nagy ajándék a csapatnak és nekünk is, akármi is lesz a jövő héten Madridban.

A fikázók bevehetik, a meccs olyan lett amilyen, de ez egy ünnepnap volt, holmi 0:0 nem ronthatta el. Sokan nem értik hogyan is működnek a City szurkolók, sima glory hunternek gondolják őket, de elég volt végignézni a lelátón és mosolyogva hallgatni ahogy élteti az 50.000+ néző nagy része Pellegrinit az utolsó percekben. Nem is kell nekik megérteni, ezt sem.

Húsz éve tartották Manchester történetének egyik legnagyobb koncertpárját a Manchester City otthonában, a Maine Roadon.

Erre a két legendás előadásra emlékezünk ma vissza, masszív offtopik.

42 éve tökéletes napja volt a Citynek, a Unitednek nem.

Idézzük meg egy kicsit Denis Law-t és az ő sarkát a történelem lapjairól:

Ezidáig nem lehet panasz az áprilisra, a behabzsolt két szelet párizsi mellett szinte mindegy ki is jött szembe a feladat megoldva. WDWWWDW. Szép sorminta.

Az igazi erőfelmérő ma jön, nem vagyok befosva, ez a két meccs ajándék. De... Jó lenne egy perfekt április.

A legutóbb bemutattuk "Big Mal" játékos-pályafutását, illetve korai edzői karrierjét. A második részben szót ejtünk a City-vel elért sikereiről, a Crystal Palace-nál eltöltött három évéről, továbbá a poszt végén néhány pikáns sztorival megpróbáljuk érzékeltetni, hogy Allison miért is volt a angol labdarúgás legszínesebb egyénisége a 70-es években.

Van élet Manchesteren kívül, de még milyen! Lesz még élet idén tavasszal Manchesterben? Az szombaton (bajnoki a West Bromwich Albion ellen) és kedden (a Paris elleni bajnokok ligája visszavágó) kiderül.

Addig egy kicsit visszakacsintunk az elmúlt két idegenbeli mérkőzésre.

A nyáron új időszámítás kezdődik Manchesterben ezt tudtuk, ma hivatalossá vált az első transzer. Felemások az érzéseink...

Korábbi játékosa, Rodney Marsh jellemezte így azt a Malcolm Allisont, aki a 60-as évek végén, 70-es évek elején Joe Mercerrel karöltve a csúcsra járatták Manchester City-t. Ha jobban megismerjük az ő történetét, akkor bizony nem áll messze az a megállapítás, hogy a korszak José Mourinho-ját tisztelhetjük benne. Nemcsak a "kékekre", hanem az egész brit labdarúgásra nagy hatással volt az ő személye kollégájával, Brian Clough-fal egyetemben. Forradalmi edzésmódszereket vezetett be, amelyek teljesen új alapokra helyezték az akkori angol labdarúgást. A hivatása mellett ugyanakkor a szó szoros értelmében az "egyszer élünk, de akkor nagyon" szlogennek élt, igazi playboyként szolgáltatott minden héten szaftos olvasnivalót a bulvármédiának. Nőügyeiről (volt, hogy egyszerre négy barátnőt is tartott) és a pezsgőhöz való rajongásáról ugyanúgy messze földön híres volt, mint éles, már-már botrányos, az ellenfeleket kritizáló megjegyzéseiről. Következzen hát az az edző, aki megelőzte a korát, "The Original Special One", azaz Malcolm Allison.