Beindult a henger. Egy hét, 15:0 ide, három győzelem. Nem kell ezen mit magyarázni.

manchester city watford premier league összefoglaló

Igen-igen, lesznek döccenők, de ki a francot érdekel?! Ki akarom élvezni ezt az időszakot.

A Watford is kivasalva.

 

A hazaiaknak momentuma sem volt, csak egy Chalobah próbálkozás ment kapura (az 53. percben). Ez a Watford még nem kapott ki a forduló előtt, sőt, gólt is csak az első meccsükön kaptak (3:3 otthon a 'pool ellen).

Most viszont olyan volt a védelmük, mint Marco Silva inge, volt rajta gomb, de nem ért sokat.

manchester city watford premier league összefoglalóEmbertelen jó látni, hogy idomul az ellenfelekhez a csapat meccsről-meccsre, kihasználva minden hibát, levegőt nem hagyva nekik, csak rohamoz a csapat.

Edersonnak nem volt sok dolga, nem is baj. Az is elképesztő, hogy sérülése után ott van a kapuban.

Az utóbbi meccseket nézve úgy tűnik, hogy a  támadóbb csapatok ellen a 3 középső+2 szárnyvédős, a nem annyira erős ellenfelek ellen a 2+2 védős rendszer a nyerő.

Stones remekül védekezett, és megint jeleskedett a labdák elosztásában (75 jó passz, az egész Watfordnak 236 sikerült), de a szerdaival ellentétben csak remek volt, nem tökéletes, mert a góllövés most Otamendinek jött össze.

manchester city watford premier league összefoglaló

Fernandinhot nem lehet eleget magasztalni. Az isten is ennek a taktikának a középpontjába teremtette — illetve most kicsit jobbra tolódva (btw. az egész csapat jobbra húzódva játszott) —. Kérlelhetetlen zseni, akit nem tudom ki (mi) fog pótolni, ha megöregszik.

A tavalyi játékhoz képest kétségtelenül a legnagyobb upgrade a szélső védők játéka. Kérlelhetetlenül robotolnak fel és alá (Mendy inkább fel, mint alá), küldik be a labdákat. Sorra.

Kyle-nak jött össze az assziszt (tavaly 39 meccsen adott hatot, most öt meccse van és háromnál jár), Benjamin három kulcspasszát nem értékesítették a társak.

A Feyenoord elleni kezdőhöz képest az volt a változás, hogy Sterling kezdett Bernardo helyett, jó döntés volt. Nagyot küzdött, a végén meg magabiztosan bombázta be a tizenegyest.

Silva és De Bruyne volt még a középpályás, hát basszus, nem is tudom mit éreznek az ellenük játszók. Sterling cselei, Kevin és Merlin játékintelligenciája (ők hárman 13 kulcspasszt adtak, ebből KDB egy, Silva két gólpasszt jegyzett), elképesztő, bámulatos, bugyi nedvesítő csoda.

manchester city watford premier league összefoglaló

a két csapat között akkora a különbség, mint a híres-zenész rajongóik munkássága közt. Sir Elton integet, Noel meg tiszta feketében a helyét lesi

Agüero és Jesus elől megállíthatatlan. Sergio három gól és egy gólpassz, Gabriel egy gól. Nem csak eredményességben, hanem a mutatott játékban, hasznosságban, összjátékban (csapatjátékban!), önzetlenségben példásak a srácok.

Az idei árak nézve meg összetehetjük a kezünk, hogy Jesusra már egy éve lecsaptunk.

A 65. percben Gabi Jesust váltotta Bernardo Silva. Remek játékos a portugál, várom már az első igazán jó meccsét. Most a pálya minden szegletében felbukkant, csinálta a dolgát. Szokja a csapatot, a csapat szokja őt.

Egy percre rá KDB helyett érkezett Gündogan. Végre. Augusztus végén kapott bő egy órát a Leicester U-23-as csapata ellen a PL 2-ben, a 'pool és a Feyenoord ellen a kispadon ült, de most végre beállt. Csodát (még) nem vártunk tőle, de jó volt látni.

Az utolsó szűk negyedórára Sané is bejött (David Silva helyett), sok mindenre nem volt ideje.

Az első gól. Les volt? Az. De annyival, hogy visszajátszásnál is mereszteni kellett a szemet. Karok, lábak belógnak, a zászlós embernek nem volt könnyű dolga. Hibázott? Persze. De én akkor sem sírok, ha a City kap ilyen gólt. A bíróknak meg kérdéses szituban a támadó csapatnak kell kedvezni. Erről ennyi.

A második gólhoz kellett Jesus harcossága, Silva passza, a védelem szerencsétlenkedése, Kunnak nem volt nehéz dolga.

A harmadik egy szép Sergio-Gabriel összjáték gyümölcse. Ugyanaz a szitu, mint az első gólnál. Mozgásban lévő játékosok, minimális les. Ez van. Remélem, aki látta a meccset, nem gondolja úgy, hogy a három pont sorsát befolyásoló döntések voltak ezek.

Ez volt Jesus tizenötödik Premier League meccse, tizenegy gólja van és négy gólpassza.

A negyedik gólra várni kellett egy kicsit. A 62. percben. Egy Agüero-Silva összjáték után David tüzelt kapura, Gomes védett. A szöglet után De Bruyne adta vissza Silvának a labdát, aki középre ívelt, Otamendi érkezett és fejelt a hálóba.

A Pellegrini éra második évében nagyon nem jöttek a gólok rögzített szituációk után, most megy. Ez is.

A 81. percben jött a csoda. Agüero vezette rá a labdát a teljes hazai védelemre, és megoldotta. Elképesztő.

Ez volt Sergio hatodik mesterhármasa a ligában.

A végén Kabasele rúgott oda Sterlingnek, büntető. Nem Raheem volt a kijelölt végrehajtó, de engedélyt kért az elvégzésre (és kapott), bevarrta.

Kiütés.

Lesz még hullámvölgy, csak az a kérdés, hogy mikor és meddig fog tartani. Fogunk még ríni, hogy Sergio és Gabriel mellett nincs még egy igazi csatár a keretben és azon is, hogy Mendy az egyetlen igazi bal bunkó.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Holnap ligakupa. West Brom, idegenben. Jó lesz pályán látni az eddig kevesebbet látott játékosokat (Bravo, Mangala, Danilo, Delph, Bernardo, Sané, Gündogan és néhány fiatalt, persze). Talán szerepet kap a felépülő Kompany és ennek a szezonnak a kezdetén is furcsa státusban lévő Yaya.