manchester city összefoglaló tottenham premier leagueSzétkaptuk a Spurs-t, jobban, mint ahogy álmodni is mertem volna.

Apróbb szépséghiba, hogy Andre Marriner sporttárs elengedhetetlennek érezte, hogy főszerepet vállaljon a meccsen. Mindenképp nyertünk volna, így csak az izgalom maradt el.

A csúcsra jutottunk, ott is kéne maradnunk.

 

Megtörtént az, amire nemigen számítottam, szét lett cincálva a Spurs otthon is. 11-1. Két meccs alapján ez a gólarányuk a Bajnokok Ligájáért kaparó csapat ellen. Sokkoló. Persze az öröm mellett lennie kell egy kis ürömnek is. Nagyon bosszantó, hogy idén is a leggyengébb láncszemek az egész Premier League-ben a játékvezetők.

Az elején fussuk is át Marriner 'bűnlajstromát': a 30. percben Džeko lövése után kézilabdázott Bentaleb a tizenhatoson belül. Tiszta büntető.

A 33. percben a Rose ellen megítélt szabálytalanságot (se Yaya, se Zaba nem volt túlzottan kemény) nem kellett volna befújni.

A 36. percben minden bizonnyal Dawson nem volt lesen. Adebayor igen (úgy ítélték meg, hogy zavarta Hart-ot?), de szerintem nem ért labdába (miért nincs egy normális leskamera a Wihte Hart Lane-en?!).

A második félidő elején minden eldőlt. A piros túlzás volt (nem hiába reklamált egy hete Conte is, hogy aki ellen büntetőt ítélnek, pirosat ne kapjon), valószínűleg a tizenegyes is. A Spurs felebezett, a lapot törölte  a szövetség....

manchester city összefoglaló tottenham premier league

A Spurs is jó formában, Sherwooddal még veretlenek voltak a bajnokságban, de a jó Tim nem véletlenül 'puncsolt' előre a médiában, tartott a meccstől. A 4-4-2-t sem tartotta meg (Pellegrini viszont ragaszkodik hozzá)

A megszokott tempójában indított a csapat, Agüero lövése már a 4. percben a lécen csattant. Džeko a 11. percben fektette el szenzációsan Walker-t, de önző volt fölé durrantotta a labdát.

A 15. percben viszont már megvolt az előny. Silva labdájával Agüero lépett ki, az ötös sarkánál pedig lazán tette el a lasztit a térdre ereszkedő Lloris mellett. 0:1. Ez volt Sergio ötvenedik bajnoki gólja a City mezében.

Hatalmas fölény és 32-68 a labdabirtoklási arány az első negyedórában.

A 20. percben helyzet itt és ott is. Előbb egy szöglet után Kompany piszkálja el a labdát Adebayor elől, aztán az ellentámadást Agüero fejezi be egy közeli fejessel, ha Lloris nem véd ekkorát, már kettő lett volna. Nem sokkal később a gólvonal előtt kell Rose-nak tisztáznia, majd Kun durrant nem sokkal fölé.

Egészen földöntúli volt az első félóra. Nem úgy játszott a csapat, mintha egy rivális otthonában lenne, hanem úgy, mint a Guardiola féle Barca a Gefate ellen a Nou Camp-ban.

manchester city összefoglaló tottenham premier league

Harmincöt perc alatt le kellett volna zavarni a három pont sorsát.

A szünet előtt nem jött jól Agüero sérülése... Az optimisták szerint a Barca ellen játszhat, a realisták (köztük Pellegrini) úgy vélik, négy hetet kell kihagynia. Negredo sem volt még a toppon, ezt jelzi, hogy Kunt Jovetics váltotta.

A félidő elején a hazaiak is cseréltek, Dembelé helyett Etienne Capoue állt be. A 49. percben Yaya büntetőjével már 0:2.

Oké, hogy tízen voltak, de a Spurs fejben adta fel. A harmadik gól ellőtt a kapuson kívül nyolc, a negyedik előtt hat, az ötödik előtt pedig hét mezőnyjátékosuk téblábolt a tizenhatosukon belül.

Silva lövése a lécen csattan az 53. percben, a kipattanót Vlad Chiriches készíti le Džeko-nak, aki bevágja, 0:3.

Az 59. percben a semmiből (először találnak kaput!) szépítenek. Egy szöglet után kavarodásban az eleső Zabaleta lábáról kerül Capoue-hoz a labda. 1:3. Mondjuk jó hogy bement, és nem tudott a labdába belekapó Fernandinho 'hárítani', akkor tuti a piros-tizi kombó. A góljuk után felpörögnek, de semmire sem mennek. (talán e miatt) Pellegrini cserélt, Yaya jött le, Nasztaszics be, Demichelis ment fel Fernandinho mellé.

A 65. percben újabb ziccert hagy ki Edin. Mesterhármasnál kellett volna már járnia.

A 78. percben Jovetics (szerencsésen megpattanó) első bajnoki góljával már 1:4. Ez után Silva is kap egy kis pihenőt, Kolarov jön a balszélre (aki a 87. percben kis híján gólt lő).

A 89.-ben meglett a kegyelemdöfés. Egy szöglet után Edin (Džeko nem volt jó formában, de benne volt három találatban. Gól, kiharcolt büntető, kvázi gólpassz. Ha jó formában van, négyet tol, mint 2011-ben)  lövése levágódik Bentalebről, Kompany elé kerül. 1:5.

Ezután produkált még egy kapuralövést a Spurs... Vége.

Sherwood szavai jól estek a lefújás után:

manchester city összefoglaló tottenham premier league

A hazaiak közül Eriksen, Lennon és Adebayor (köszönhetően Kompany tanári védőmunkájának) csődöt mondott, a középpályájuk átjáróház volt. A labdabirtoklás 34-66 volt, a pontos passzok aránya 256-580. A győzelem Marriner nélkül sem forgott volna veszélyben. A meccs emberének  Silva-t választották, érthető, de nehéz lehetett a döntés, volt még nem egy jelölt.

Az első fordulóban álltunk utoljára a tabella tetején. Visszatértünk, remélem jó sokáig ott is maradunk! Újabb hónap menedzsere díjat Pellének!

A meccs jegyzőkönyve és az összegfoglaló: