Manchester City Blog - Pride in Battle

Szűkös határidőn belül kiderül, hogy mit tartogat számunkra ez a szezon, az FA Kupa küzdelmeit illetően pedig erre már valószínűleg estére választ is kapunk.

Igazából semmi meglepő sem történt az Etihadban szombat délután.

Nyert a Leicester, simán. Ahogy ebben a szezonban eddig, a csapat most sem tudott normális teljesítményt nyújtani a kellemes manchesteri februárban, így a Rókák szépen hazabattyogtak a megérdemelt három ponttal. Baromira mondjuk nem is bosszantott, megérdemelték.

Két idegenbeli meccs a tabella alsó helyein található csapatok otthonában, két győzelem, ez a lényeg.

A hétvégén az Aston Villa elleni meccsen sikerült továbbjutni az FA kupa ötödik körébe. Nem volt tv közvetítés, így maradt a BBC Radio Manchester. Kár, jó lett volna látni, több okból is 'történelmi' volt az összecsapás.

Aztán kedden jött a kirándulás a fénybe. Nem volt valami fényes... Szenvedés volt a köbön, de a három pont a lényeg.

A huszadik századot elhagyva, lépjünk át az új évezred első évtizedébe.

Ez meztörténeti sorozatunk harmadik része (az előzmények az első: itt, a második pedig: itt lelhető fel), végigkisérjük a mezváltást (és visszaváltást), új stadiont avatunk, elnököt köszöntünk, búcsúztatunk, köszöntünk. Megnézzük milyen gúnyákban válik stabil Premier League résztvevővé a csapat. Azaz épp milyen mezekre ömlött rá az olajpénz.

Ismét sikerült nem túl kellemes szájízzel felállni a stream elől, ki is fakadtunk a meccs után, de ahogy az egész szezonban, most sem sikerült elbaltázni semmit ezzel a 2:2-vel.

Wtf? Ezek akarnak bajnokok lenni?! A jelek nagyon is arra utalnak, hogy: nem. De bármilyen hihetetlen, minden esélyük meg van még mindig rá.

Tökéletesen összefoglalta Hart ezt a meccset ezzel a mondattal. Eleve félve vártuk a mérkőzést, hiszen egyrészt idegenben csak szökőévente nyerünk, másrészt pedig ahhoz a WHU-hoz mentünk, aki már több nagycsapatot megviccelt, köztük minket is otthon az Etihadban ugye még az ősszel. Néhány mondat távirati stílusban az újabb facepalm performanszról.

Folytatjuk a sorozatunkat, amely a Manchester City mezeit veszi végig (az első poszt erre található). Az 1980-as évek végén vesszük fel a fonalat. A XX. század vége zaklatottan telik az Eastlandsen (két osztály le, majd föl, címercsere), de mezfronton is változik bőven a helyzet, két új gyártó is feltűnik és két új szponzorral is megismerkedhettünk.

Ma a kilencvenes évek közepének Cityjének emblematikus figurájára fokuszálunk. Georgiou, Giorgi, vagy Gio, de ahogy Angliában írták: Georgi Kinkladze lesz a célkeresztben.

Sikerült megint egy élvezetes meccset játszani, sikerült újra nagy arányban nyerni. Jó volt végre megint ilyen focit látni.

Hennessey, mint a jó konyak be lett csillagozva, néggyel a palackban mehettek vissza Londonba.

Az idény felén túllépve itt az ideje egy új posztnak is. Gyorsan átlapozzuk hónapról-hónapra a szezon eddig lefutott részét, megnézzük hol tart most a csapat, mit értek el, mire mehetnek a továbbiakban. Ráfókuszálunk egy-két játékosra (közte persze az új fiúkra). Életjelek tőlünk.

A blog első lakhelyéről költöznünk kellett, nem volt véletlen, azóta nem találjuk a helyünk, de talán nem mindig lesz így.

Nekünk ez volt az év meccse, mint ahogy mindig is ez lesz. A Unitednek pedig még jóideig a Liverpool elleni, de nincs is abban semmi szégyellnivaló, hogy a nagytesó minket jobban idegesít, mint fordítva. Abban meg pláne nincs, hogy sokszor nyerünk.