Manchester City Blog - Pride in Battle

Az előjelek nem voltak fényesek, de minden adott volt, hogy a csapat legalább egy ikszre hozza a rangadót.

Ez nem jött össze, sőt. Nem azt mondom, hogy magát verte meg a csapat - távol álljon tőlem, hogy lenézzem a mai Chelseat -, de főleg a ráadásban történtek felérnek egy tökön rúgással, saját magunknak.

Az elmúlt héten két olyan meccset játszott a csapat, amikor nem pörgette szét magát - hogy ez energiakímélés volt, vagy az ellenfelek voltak ennyire masszívak, végül is tökmindegy - a minimálisan elvárt eredményeket hozták a srácok.

Most a legjobb ütemben jön az egy hét pihenés, hiszen olyan meccs következik, amelyen biztosan nem lesz elég az elvárt minimum teljesítése.

Elképesztő, hogy milyen visszafogott teljesítménnyel sikerült nyerni Londonban, a Crystal Palace elleni meccsen.

Nem emiatt a kiszenvedett három pont miatt lesz emlékezetes ez a bajnoki, hanem arról, hogy visszatért az elmúlt hat év - egyik - legfontosabb Manchester City játékosa a kezdőbe. Visszatért, de hogy?!

Hihetetlen egy csapat ez a Manchester City. Elseggeli szerdán a világ legjobb csapatát, hogy aztán pontokat veszítsen otthon az angol bajnokság újonca ellen.

Persze, ok és okozat, egy héten belül nem képes háromszor csúcson pörögni a csapat -faszé' nem?! - bla-bla-bla, de nem is ezt várom, csak azt a nyüvest 1:0-át kellett volna tartani a végéig.

Többen felvetették, krízisben a csapat. Talán nem volt krízis, de a látványos felemelkedés megtört, amit egy bénácska hatos követett.

Persze mindenki dörzsölte körülöttünk a tenyerét, de két remekbe szabott sikerrel visszakapaszkodtunk. Visszatekintünk erre a két meccsre és felmérjük a hatos sorozat által okozott károkat.

Túl szépen indult mindent, túl jól, túl simán. Elhittük, hogy minden rendben, patent minden, olajozott az átállás. Elhittük. Az a baj, hogy ti is elhittétek, fiúk. Az a nagyon-nagy baj, hogy elhitetted te is, Pep.

Nincs rendben minden - de szerencsére nem ég még a ház -, de nincs megállás, menet közben kell helyrepofozni a gépezetet.

Guardiola a válogatott meccsek miatti szünetben kissé átgondolta a dolgokat. Nem nagyon, de a glasgowi döccenő és a londoni kisiklás változtatásra késztette a kopasz bosst.

A második Swansea elleni meccs utáni poszt végén már írtam, hogy túl sok a banánhéj, bármennyire is figyelmes az ember, rá fog lépni. Összejött.

Előfordul. Először annyi történt, hogy az egyik csapat támadószekciója a legjobban működött a szezonban, a másiknak a legrosszabbul a védőszekciója. Ennyi. A másodiknál meg még vissza sem nyertük az egyensúlyunkat és léptünk is rá a következőre. Megvan a szezon első leseggelése, fel kell állni.

Szerda után újra a Liberty, újra a Swansea, de más mez, más felállás. Simább eredmény, de izgalmasabb meccs. Most már érezhetően sikerült egy kis előnyhöz jutni az üldözőkkel szemben a tabella tetején. Kell is, hiszen pontosan tudjuk: semmi sem tart örökké.

Ami igazán szomorú: a kupameccshez hasonlóan azonban most is kidőlt egy kulcsember.

Nyolcból nyolc. Ez Guardiola és a City eddig a szezonban. Ez klubrekord. Egy edző sem startolt még így. Két hazai meccs volt terítéken a múlt héten, nagyon simán, gyakorlatilag tökéletes focit bemutatva (összességében) 8:0-val lett hozva a BL és a PL meccs is. A játék is kezd összeállni.

Élmény őket nézni.

Ez is megvan. Behúzva a derbi. Az első félidőben olyan űrfocit láthattunk, hogy ihaj. Mourinho elmérte a dolgokat, Guardiola megnyerte a derbit.

Lépdel előre a csapat, az egyetlen amelyik a 100%-os a Premier League-ben. Lassan csak kurvajók leszünk.

Eddig nem szarozik a csapat, ötből öt a mérleg. A játék hullámzik, mint a címerben a Medlock, az Irwell vagy az Irk a hajó alatt. Hullámzik, de célratörő és erdményes.

Viszont most jön az erőfelmérő, a csata, a derbi, de nézhetjük úgy is, hogy a soros bajnoki. Vége a válogatott meccsek miatti szünetnek, a legutóbbi bajnoki felidézésével rázódunk vissza a megszokott kerékvágásba.