Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Le a kalappal!

manchester city liverpool összefoglaló premier leaguePazar. Asszem ez a legjobb jelző, amit a Liverpool elleni meccs után használhatunk. Pellegrini megpróbált szép és okos lenni egyszerre, ment neki. Le a kalappal!

Le a kalappal, aztán mehetnek bele a gömbök, ugyanis most már a kupák sorsolása foglalkoztat minket leginkább.

0 Tovább

Idénykezdetnek tökéletes

newcastle manchester city premier league összefoglalóJól csaptunk bele az új szezonba, az én elvárásomat maximálisan kielégítette a Newcastleben tett kiruccanás. A srácok jobbak voltak, mint egy héttel előtte (igaz a Szarkák sem egy Arsenal).

Még nem volt minden tökéletes, de egy-két kaján vigyor megjelent az arcunkon. Pardew remélem marad egy picit, megvan zsinórban a kilencedik bajnoki győzelem a Newcastle ellen.

0 Tovább

Csúcs

manchester city összefoglaló tottenham premier leagueSzétkaptuk a Spurs-t, jobban, mint ahogy álmodni is mertem volna.

Apróbb szépséghiba, hogy Andre Marriner sporttárs elengedhetetlennek érezte, hogy főszerepet vállaljon a meccsen. Mindenképp nyertünk volna, így csak az izgalom maradt el.

A csúcsra jutottunk, ott is kéne maradnunk.

0 Tovább

Six and the City – S03E03

arsenal manchester city premier league összefoglalóBejelentkeztünk. Szemünk a trófeán.

Eszetlen egy meccs volt, már a monitor előtt ülve elfáradtam, a szezon eddigi legjobb meccsét játszotta a csapat, pedig van miből válogatni. Eszetlen, hogy egy héten belül (ok, többen nem játszottak kedden) sikerül két ilyen győzelmet aratni.

Három pontra a listavezető, összerántottuk az élmezőnyt, januárra megfordulhatnak az eddigi tendenciák, újraindul a bajnokság! Erre a győzelemre büszkék lehetünk. Nagyon.

0 Tovább

Jutalomjáték - Az első továbbjutás a BL csoportkörből

bajnokok ligája bayern münchen összefoglaló manchester cityParádé. Nem sok más szó jut eszembe a kedd esti meccs után. A továbbjutás eldőlt már rég, a továbbjutók is, ennek ellenére (emiatt?) remek mérkőzést játszott a csapat Münchenben.

Talpon a BL-ben tavasszal? Ilyen sem volt még, ízlelgessük.

0 Tovább

Sunderlandi hajtóvadászat

manchester city sunderland premier league összefoglalóTavaly és tavalyelőtt is 1:0-ra kapott ki a Stadium of Light-ban a csapat, 1987 óta ha november 10-én meccs van, nem nyerünk (három vereség és egy döntetlen ezen a napon), Poyet kezdi gatyába rázni csapatát, nálunk pedig egy sérüléshullám csapott át a fejünk felett.

Előjelek? Kit érdekelnek, bíztunk a sikerben. Már megint mi voltunk a hülyék...

0 Tovább

Jól átsütve

manchester city norwich premier league összefoglalóEgy igazán remek gálameccset varázsoltak nekünk szombat késő délutánra a srácok, miután szinte minden megerőltetés nélkül egy laza 7-0-val zavartuk haza csóri kanárikat az Etihadból. A PL-érában először szereztünk ennyi gólt egy meccsen, sőt utoljára is 1968-ban szórtuk meg az ellenfél hálóját ennyi góllal. Otthon tehát továbbra is szanaszét szedünk bárkit: 5 meccs, 5 győzelem, 20-2-es gólarány. Bárcsak idegenben menne fele ilyen jól...

0 Tovább

Pellegrini első meccse

manchester city premier league pellegrini newcastle összefoglalóElég rendesen hozta az elvárt teljesítményt a csapat a bajnoki nyitányon, nem maradtunk semmiben adósak a riválisoknak.

Válaszokra vártunk a meccs előtt, nem sokat kaptunk. A newcaste-i fekete sereg annyira, de annyira fos, hogy nehéz reálisan értékelni a gárda teljesítményét.

Pardew és fiai kitolták egy héttel a felkészülési szezonunkat, köszönjük.

0 Tovább

A győzelemért kapott tálca

manchester city community shield összefoglaló chelseaElrajtolt a 2012/2013-as szezon, mégpedig a lehető legjobban!

Megvan az első idei trófea, de már a meccs kezdő sípszója előtt foglalkoztatta a szurkolókat egy hír: az első komoly igazolás (Rodwell) is megérkezett a keretbe. Mozgalmas volt a vasárnap.

0 Tovább

A fonal elkapva

manchester city norwich premier league összefoglaló

A héten már a második fölényes győzelmét aratta a Manchester City, most idegenben a Norwich City otthonában. Elkapták a fonalat a srácok, újra az őszi meccsek köszönnek vissza, a régi Tévezzel megspékelve.

Megkésett hajrá a bajnokságért?

0 Tovább

A címvédő lesöpörve!

manchester city porto európa liga összefoglalóEgy újabb sorozat, egy újabb címvédő, újabb 6:1!

Remélem a Premier Leagueben és az Európa Ligában is jó ómennek bizonyul a címvédő 6:1-es arányú ledarálása (jó-jó, most két meccsen jött össze, de nem kell hasogatni azt a szőrszálat)!

Tovább az EL-ben, élen a PL-ben, egy nagyon jó kis év kerekedhet ebből a 2012-ből!

0 Tovább

Csak ELőre!

manchester city bayern münchen bajnokok ligája összefoglalóAmit vártunk a srácoktól, azt abszolút végrehajtották: szépen búcsúztunk a Bajnokok Ligájától. Egy félidőn keresztül élt a remény, ám a Villarreal otthon sem tudta feltartóztatni a nápolyi gépezetet, így bekövetkezett az, amire már sokan felkészültünk. Régi jó ismerősünk, az Európa Liga küzdelmeiben folytathatjuk tovább a nemzetközi szereplésünket.

0 Tovább

Átigazolások

Beharangozó

Háttér

Hírek

Meztörténet

Összefoglaló

Portré

Retrócity

Vélemény

Videó

Visszatekintés

Címkefelhő:

manchester city (195),összefoglaló (110),premier league (93),háttér (29),bajnokok ligája (28),portré (27),angol foci (26),retrócity (26),fa kupa (20),átigazolás (18),manchester united (18),derbi (16),videó (13),arsenal (11),ligakupa (10),villámposzt (9),visszatekintés (8),beharangozó (8),wembley (8),chelsea (8),tottenham (7),guardiola (7),west ham (7),mez (7),előszezon (6),community shield (6),liverpool (6),sunderland (6),noel gallagher (6),kupadöntő (6),west brom (6),leicester city (6),pellegrini (5),clean sweep around (5),everton (5),interjú (5),agüero (5),crystal palace (5),meztörténet (5),newcastle (5),swansea (4),southampton (4),liam gallagher (4),burnley (4),huddersfield (4),stoke city (4),vélemény (4),aston villa (4),bournemouth (4),balotelli (3),monaco (3),napoli (3),mancini (3),malcolm allison (3),watford (3),norwich (3),barcelona (3),mike summerbee (3),felkészülés (3),hírek (3),bayern münchen (3),bajnokcsapat (3),nike (2),hull city (2),statisztika (2),borussia mönchengladbach (2),steaua (2),zabaleta (2),wolverhampton (2),tevez (2),celtic (2),notts county (2),visszatekintő (2),bert trautmann (2),stoke (2),dinamo kijev (2),qpr (2),andy morrison (2),middlesbrough (2),sterling (2),psg (2),real madrid (2),maine road (2),stadion (2),carrington (1),gündogan (1),oasis (1),reading (1),ffp (1),financial fair play (1),edzőközpont (1),dopping (1),nolito (1),kolo touré (1),cszka moszkva (1),parma (1),offtopik (1),takitika (1),demichelis (1),dzeko (1),david james (1),santa cruz (1),bridge (1),sorsolás (1),yaya touré (1),brighton (1),etihad stadion (1),farewell (1),zabaleta (1),sahtar doneck (1),girona (1),walker (1),danilo (1),feyenoord (1),ederson (1),stones (1),richards (1),foden (1),ligakupa (1),delph (1),arsenal (1),dortmund (1),zincsenko (1),mooy (1),retrócity (1),bernardo silva (1),gól (1),eric brook (1),fulham (1),mendy (1),middlesborough (1),statisztika (1),otamendi (1),portsmouth (1),birmingham (1),leeds (1),bolton (1),west gorton (1), szent márk templom (1),scuttling (1),wigan (1),blue moon (1),neil young (1),barry (1),de jong (1),joe mercer (1),francis lee (1),villarreal (1),colin bell (1),gorton afc (1),ardwick afc (1),paul dickov (1),mike doyle (1),hart (1),gillingham (1),kinkladze (1),marc-vivien foé (1),kansas (1),etihad (1),umbro (1),gary james (1),manszúr sejk (1),les mcdowall (1),ken barnes (1),denis law (1),don revie (1),rodney marsh (1),banán (1),pozo (1),faupala (1),mihail kavelashvili (1),robinho (1),benjani (1),shaun wright-phillips (1),shay given (1),hargreaves (1),soriano (1),davies (1),andy hinchcliffe (1),patrick roberts (1),wilcox (1),marwood (1),begiristain (1),borrell (1),trevor francis (1),ali benarbia (1),angelino (1),angus gunn (1),utánpótlás (1),manu garcia (1),bony (1),imre varadi (1),shaun goater (1),brandon baker (1),cameron humphreys (1),paulo wanchope (1),nasri (1),nst (1),heinrich (1),porto (1),európa liga (1),címer (1)

Ha támogatnál minket: