Nehéz volt, baromi nehéz. Az újonc foggal-körömmel nagy erőkkel pakolta fel a téglákat a tizenhatosa elé. Nagy mázli — balszerencse — kellett volna a hazai pontszerzéshez.

A gálához pedig jobb összpontosítás, több egyéni villanás kellett volna. Nehéz volt, de csak áttörték a falat. Nem volt egy jó meccs, de kezdetnek jó lett bőven ez is.

manchester city brighton premier league összefoglaló

Nehéz dolga volt a hazaiknak, baromi nehéz. Hughton megnézte a City a félkészülési meccseit, a saját csapatát ismeri, így döntött: falhúzás és imádkozás.

 

A labdabirtoklás 22-78% ide  (a tiszta játékidő 59,2 perc volt, ebből negyed órát sem volt a hazaiknál a labda), 690 sikeres passz 132-vel szemben (62 és 90 százalékosan a passzpontosság). Egyszerűen nem volt esélyük, nem volt olyan játékosuk, aki meglepetést tudott volna okozni.

A City kapujában debütált Ederson. Sok dolga nem volt (kétszer kellett védenie), egyszer viszont úgy jött ki, hogy a védői hátára ugorva paskolta az ellenfél elé a labdát. Ha nem a Brighton az ellenfél, ez jó eséllyel gól, oda. (az már a helyzet furcsasága, ha nem a Brighton az ellenfél akkor nem ilyen kínkeserves a győzelem)

Gól nélküli bemutatkozás. Asszem nem rossz kezdet.

manchester city brighton premier league összefoglaló

A védelem a Kompany-Stones-Otamendi hármas volt, így szép sorban. Három párhuzamos folyosót felügyeltek. Sokat volt náluk a labda, sokat passzoltak. Érdekes látni a rendszert élesben. Talán Nicolás volt a legjobb hármójuk közül. Talán.

A jobb oldali szárnyvédő Walker felszántotta a vonal mellett a pályát, kezdetnek jó volt. Annyira, hogy a City által indított szavazáson a legtöbben őt látták a legjobbnak a mezőnyben.

Danilo volt a túlvégen. Ő legtöbbször a hazai tizenhatos környékén futott össze a labdával, de komoly veszélyt nem hordozott magában a játéka. Védekezésre nemigen késztetették, előre nem nagyon tudott segíteni. Ő volt a leggyengébb láncszem. Oké, ez nem a posztja. Nem véletlen, hogy a leghamarabb őt kapta le Pep.

A helyére érkező Sané sem váltotta meg a világot, ez a poszt Mendy-vel lesz betöltve.

Fernandinho volt a pálya centrumában, rengeteget melózott, sokat kapta a labdát, amit passzolt is tovább. Motor.

manchester city brighton premier league összefoglaló

A Madrid elleni amerikai meccsen rajzolódik ki nagyon faszán, hogy  a taktika mennyit is változott — Brightonban is gyakorlatilag dettó ez volt — az előző szezonhoz képest.

A labda már a középső középpályásnál, a három védő lefogja a területét, ha baj lenne, a két szárnyvédő spriccel felfelé a vonal mellett, hátha nekik megy a zsuga, a két támadó középpályás jobbra-balra próbál megjátszható lenni, a csatárok meg nyitják a területet. Pofonegyszerű a képlet, de megvalósítani közel sem az. De a csapat per. pill. úgy néz ki, jó úton klaffog.

A motor előtt játszott az agy. Silva mozgatta elől a szálakat, öt kulcspassza volt a társak felé. Hat percet volt nála a labda (emlékeztetőül: a hazaiknál kevesebb, mint tizenötöt. az egész csapatnál.), adott 94 jó passzt.

Ő volt az ura a pályának, arra is volt energiája — ha kellett — hátralépjen Ferna mellé (helyére).

Teljesítménye koronájaként adott egy éppen csak lesgólpasszt, majd egy igazit is

manchester city brighton premier league összefoglaló

de Bruyne inkább jobbra húzódott, a zsenialitása most kevésbé tűnt ki, de volt jó szabadrúgása, tökéletes tálalása Jesus elé. Aztán villant egy nagyot: az első gól előtt remekül szerzett labdát és passzolt Silvának.

Jesustól az első említésre méltó a meccsen, az isten keze momentum volt, amiért természetesen járt a sárga — pedig milyen faszán Ryan fejére paskolta a labdát, ha pár év múlva nem lesz ennyire szeleburdi a játéka, ember nem lesz aki megállítsa —.

A 33. percben láttunk olyat, amilyen szituk őrületbe fogják kergetni az ellenfeleket az idény során.

Silva, KDB és Agüero játszott össze, a végén Kun ívelt be, Gabriel fejelt, de Ryan belekapott, a kipattanót meg a kapufára lőtte Jesus. Gyors, életveszélyes támadás, egy kicsi pontosság/szerencse hiányzott.

Az első meccsvanbazdmegdejóvoltezérzés a kezdő sípszó óta.

manchester city brighton premier league összefoglaló

A második gólnál meg őt előzte meg Dunk, szerencsére, a mi szempontunkból a lehető legjobban.

Nagyon sok helyen feltűnt, bejátszotta az egész pályát.

Agüero sem igazi centerként működött, ha nem is annyit, mint Jesus, de sokat mozgott ő is, teljesen kiszámíthatatlanná téve a City játékát.

Helyzete neki is volt, nem is egy. A legnagyobb amikor kapott egy kvázigólpasszt az ellenfél védőitől, de abból még nem lett gól, de a zsenialitásának köszönhetően a 70. percben áttört a fal, meglett a vezetés.

A 78. percben Sterling váltotta Jesust, majd Agüero helyett Bernardo Silva jött az utolsó tíz percre. Nem tudtak igazán semmit hozzátenni a játékhoz. Ami a históriás könyvekbe bekerül: Silva II. bemutatkozott.

manchester city brighton premier league összefoglaló

Nem volt egy nagy meccs, a hazaiak hiába várták a Premier League bemutatkozást, csak elrontani tudták a City játékát, építkezni nem is akartak.

Nem volt nagy meccs. Lényeg a clean sheetés a három pont.

A kép biztató, de még nem állt össze. Kérdéses, hogy a védelem hogyan is fog felállni a továbbiakban. Mangala jövője nem tiszta, de egyelőre nincs is kapás más belső védő(k)re, de egyelőre másik bal bekkre sincs kapás.

Ma délután újra meccs, a City az egyik fiókcsapattal, a Girona FC-vel játszik. A következő bajnoki (Everton, otthon) csak hétfőn lesz, így nem ördögtől való gondolat egy edzőmeccs egy spanyol első ligás csapattal. Pepék kitolhatják az előszezont.

A biztosan eladásra szánt kontingens (Nasri, Denayer, Bony) nem utazott Spanyolországba. A 'billegők' (Zincsenko, Mangala, Roberts, Delph) ott van.

A sérülésből felépülő Mendy és Gündogan jó eséllyel kap pár percet.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: