manchester city david james retrócity portré

Ma egy érdekes történet kerül terítékre, a főszereplője David James, akit 'helyzetbe' hozott Stuart Pearce és támadóként kellett megállnia a helyét. Most erre a furcsa szituációra emlékezünk vissza. 

 

A 2000-es évek elejétől, mikor sikerült végre újra tartósan megvetnie a lábát a csapatnak a legmagasabb osztályban, a vezetőség úgy gondolta, hogy a sikeres szereplés alapja a rutinos kapus kell hogy legyen. Ebben a szellemben igazolták le szép sorban a brit foci legnevesebb kapusait. Elsőként Peter Schmeichelt (a dán óriásnak kilenc kapott gól nélküli Premier League meccse volt a City kapujában) aztán David Seamant (négy clean sheet), utána pedig mai történetünk főszereplőjét David Jamest (19 clean sheet), majd később jött Shay Given (15 clean sheet) és majd nekünk Joey Hart (összesen 107 Premier League clean sheettel a City mezében).

manchester city david james retrócity portré

David Benjamin James 1970. augusztus 1-én született, a Londonhoz közeli Welwyn Garden City-ben. 1986-ban került a Watfordhoz, a második vonalban 89 alkalommal védett a csapatban.

Itt szúrta ki magának a Liverpool, 1992-ben igazolt a vörösökhöz, ahol 1999-ig 214 alkalommal lépett pályára. Ez az időszak egybeesett a 'pool szűk esztendőivel, így ezen idő alatt csak egy Ligakupával lett gazdagabb.

1999-től 2001-ig az Aston Villát erősítette, innen igazolt a West Ham-hez. A londoniakkal a 2002/2003-as szezon végén kiesett a második vonalban. Az új szezont még itt kezdte meg, de 2004 januárjában elhozta onnan a Manchester City.

A City-nel szüksége volt új kapusra, Kevin Keegan a nyáron a veterán David Seamannel képzelte el a szezont, de egy sérülés végett vetett a pályafutásának.

Hiába volt ott a keretben az 1999-es Wembley hős, Nicky Weaver (Kasper Schmeichel meg még túl fiatal volt), Keegan újfent tapasztalt kapust keresett.

David teljesítménye elől:

Az ominózus meccset 2005. május 15-én 15:00-kor rendezték a City of Manchesterben, az ellenfél a Middlesbrough volt.

A City csapata: James - Mills (Croft, 84.), Onuoha, Distin, Thatcher - Shaun Wright-Phillips, Barton, Reyna (Weaver, 88.), Musampa - Fowler, Sibierski (Bradley Wright-Phillips, 54.)

A csapatnak győznie kellett volna, hogy a megeleőzze a 'borot és a hetedik, uefa kupát érő helyen végezzen. A meccs nem alakult jól, a 23. percben Jimmy-Floyd Hasselbaink egy távoli szabadrúgást bombázott be.

A fordulás után hiába szerzett három védővel a nyakán gólt Kiki Musampa, a vezető találat csak nem akart összejönni. A meccs hajrájában a Keegantől a csapatot alig két hónapja átvevő Stuart Pearce váratlan lépésre szánta el magát. Hiába ült a kispadon a csatár, Jon Macken, Claudio Reyna helyére Nicky Weaver állt be. Ezt a forgatókönyvet nem a kétségbeesés szülhette, hiszen a kispadnál ott volt egy mezőnyjátékos szerelés James nevével és számával.

Pearce James fizikai adottságaiban bízhatott. Másban nem nagyon, mert David nem volt túl nagy barátságban a labdával. De majdnem bejött.

A Middlesbrough támadott, a frissen beállt Weaver lábbal védett, a kontrából megindult a City, James ott volt a kapu előtt, de a labda nem jutott el hozzá, mert Franck Queudrue beleütött.

Büntető. Amit 'természetesen' Robbie Flower gyatrán lőtt el, Mark Schwartzer védett...

manchester city david james retrócity portré

Az uefa kupás hely nem lett meg, de egy újabb érdekes történettel bővült a Manchester City legendárium.

James még egy szezont maradt Manchesterben, 2006-ban igazolt el a Portsmouthba (a volt felesége és gyermeke Londonban éltek, közelebb akart költözni hozzájuk), ahol 134 alkalommal állt be a kapuba tétmeccsen, rögtön öt clean sheetel nyitott.

2008-ban FA kupát nyert a Pompey-val.

2010-ben Bristol City-hez igazolt, az utolsó angliai klubja a Bournemouth volt, itt töltötte a 2012/2013-as szezont.

Ezek után egzotikus tájak felé vette az irányt, 2013-ban az izlandi ÍBV Vestmannaeyjarhoz szerződött, az utolsó klubja az újonnan alakult indiai Kerala Blasters volt, ezeknél a csaptoknál mint játékos-edző tevékenykedett.

A válogatottban 1997 és 2010 között összesen 53 alakalommal szerepelt.

2005-től az afrikai Malawiban folytat jótékonysági tevékenységet, ennek finanszírozására hívta éltre a David James alapítványt. Karitatív tevékenysége érdemeiként megkapta a a Brit Birodalom Érdemrendjének tiszti fokozatát.

Az alapítványa (és a válása) viszont rossz hatással volt anyagi helyzetére, 2014-ben jelentett csődöt. Árverésre bocsájtotta a rengeteg, a karrierje során összegyűjtött mezeket, labdákat, de különleges autóit és motorját is.

Hobbija a festés (már gyerekkönyvet is illusztrált), mostanában a BT Sport szakértőjeként találkozhatunk vele.

Így emlékezett vissza azon a bizonyos meccsen történtekre a tavaly márciusi ligakupa döntő előtt:

Az ominózus meccs összefoglalója: